
Ami a hírekből kimarad
Amerikában háború zajlik. A különböző eszmerendszerek feszülnek egymásnak, miközben megmutatják nekünk, hogy az államérdek sokszor nem más, mint néhány jól érvényesített egyéni érdek. Ami jó nekem, az biztosan jó a nemzetnek is. Ismerős? Paul Thomas Anderson egy 1990-ben íródott regény cselekményét gondolta újra és helyezte át a jelenbe parádés szereposztással, rengeteg humorral és vérrel három órában elmesélve. Az Egyik csata a másik után legalább olyan jó, mint amilyen hosszú. 


A regény tehát inspirációnak szolgált, ugyanakkor a párhuzam valós, a cselekmény valamilyen szinten visszaköszön a filmben, de a jelenbe áthelyezve. A hippiség és a forradalmi hév ettől egy kissé megmosolyogtató, de az atmoszféra valahogy mégis ugyanaz, ahogy regnáló hatalmat kiszolgálva az ügynökök üldöznek mindenkit, akire rányomják a bélyeget, hogy a nemzet ellensége. Sőt, egy ponton ez az üldözés már mindenfajta felsőbb kontroll nélkül történik, amolyan állam az államban módon.


Az Egyik csata a másik után abszurd helyzetekkel és megoldásokkal mesél el nekünk egy történetet, ahol a kijózanítóan hiteles korrajz keretében a farokméregetés halálos játszmává válik. Humoros, véres, kegyetlen, látványos és elgondolkodtató.


