Egykutya, rendezte: Deák Kristóf, szereplők: Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Tóth Károly, Bakonyi Alexa, Gera Marina, magyar játékfilm, 97 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rosszbarátok
Az Oscar-díjas Deák Kristóf harmadik nagyjátékfilmje eredetileg egy színdarab, onnan költözött a mozivászonra, ráadásul az egyes szerepeket ugyanazok a színészek alakítják, mint a színházi produkcióban. Az Egykutya egy sok év után újra találkozó és borozgató baráti társaság teljesen más életfelfogású tagjainak érveit ütközteti az élet értelmére választ keresve. Drámai hangvételét az abszurdba hajló humora szövi át, karaktereit nem könnyű megkedvelni, a színpadi jelleg itt-ott megmarad, de összességében nagyon is szerethető. 
Az édesanyját gyászoló, fordításból élő Patrícia (Döbrösi Laura) – akit mindenki csak Patikának nevez – meghívja lakására három egykori kollégiumi barátját. Mindenkit más ürüggyel, azt pedig, hogy a többiek is ott lesznek, egyikünk sem tudja. Elsőnek a kétgyerekes Vica (Tenki Dalma) érkezik, aki amolyan ősanya típus, valamint élénk érdeklődést mutat az ezoterika és a homeopátia iránt. Másodiknak a jóképű és gazdag, de kissé flegma Honda (Tóth Károly) fut be, aki az elmúlt években komoly politikai kapcsolatokra és vagyonra tett szert. A sort Nóra (Bakonyi Alexa) zárja, aki egy igazi díva és igen jól él festményei eladásából.
A vendégek meglepve tapasztalják, hogy nincsenek egyedül és próbálják kitalálni, mi is lehet a találkozó valódi oka. Évek óta nem látták egymást, Honda és Nóra ráadásul haraggal váltak el, ami feszültséget teremt közöttük. Mikor mindenki ott van, Patika egy olyan bejelentést tesz, amivel mindenkit ledöbbent. Ahogy fogy az ajándékba hozott bor és feloldódnak a gátlások, úgy lesznek egymással egyre őszintébbek az egykori barátok, de kegyetlenebbek is. Időközben leszakad az ég és hatalmas vihar támad, további maradásra késztetve a meghívottakat.
Bár magától értetődőnek kellene lennie, biztos, ami biztos, az alkotók időnként külön meg szokták kérni a sajtó munkatársait, hogy amennyiben lehetőségük van megnézni egy filmet, a nagyközönség előtt, úgy ne spoilerezzék el annak tartalmát. Az Egykutya estében ez a kérés különösen indokolt, mert a filmet az alapszituáció, a szereplők háttere, a köztük lévő konfliktusok és a csavar(ok) a végén teszik igazán élvezetessé. Ezek részletesebb ismertetését mellőzve csak annyit árulnék el, hogy valóban sokat adnak hozzá az élményhez.
Tény, ez a film egy színdarab alapján készült, így a filmbéli – egyébként minimális – változtatásokat leszámítva sokan ismerhetik a cselekményt, ráadásul már a CineFesten is levetítették (ahol közönségdíjas lett) és a spoilermentes kritikák mellett számos nézői vélemény és komment olvasható róla a neten. Itt elsősorban nem arra gondolok, amit a minap olvastam egy műsorajánló portál kommentszekciójában, ahol az előzetes alapján az illető a teljes magyar filmes képzésről alkotott lesújtó véleményt. Ehhez mindössze két dolgot nem vett figyelembe: előzetes alapján nem vonunk le messzemenő következtetést egy filmről és nem szólunk bele olyasvalamibe, amihez nem értünk.
A kedves kommentelő valószínűleg Döbrösi Laurára gondolhatott, akinek érzelemmentes előadásmódja a cselekmény szerves részét képezi és nemhogy a színészi képességek hiányára utal, hanem éppen ellenkezőleg, amit a színésznő a filmvásznon produkál, az talán élete legjobb alakítása. Lassan 10 éve, hogy interjút készítettem vele a Félvilág kapcsán és bár előtte is figyelemmel kísértem a munkásságát, azóta még inkább. Ahogy az otthonából ritkán kimozduló, vénlányként élő, autisztikus jegyeket mutató Patika karakterét megfogta és felépítette, az valami egészen nagyszerű, de ugyanez elmondható a többiek játékáról is.
Természetesen ahogy fogy a bor, Patika karaktere is megnyílik és a szűkszavú válaszokból csípős megjegyzések lesznek. A többiek sem fogják vissza magukat és felszínre kerülnek a korábbi – vélt vagy valós – sérelmek. A négy karakter négy igen eltérő személyiség, aki teljesen máshova jutott el az életben és ezt előszeretettel dörgöli a másik orra alá az este folyamán. A beszélgetés közben olyan témákat érintenek, mint a pénz, a család, a karrier, a gyerek, a politika, a közélet, amiben persze ugyancsak nem értenek egyet.
Egykori iskolatársak jönnek össze, akik évek óta nem látták egymást, nem hallottak a másikról. Eltérő személyiségükből adódóan más lehetőségeket ragadtak meg az életben, mást tartanak a siker zálogának, mástól érzik teljesnek vagy éppen nem teljesnek az életük. Ez minden találkozásnál így van és ha előkerül az alkohol, oda is mondjuk a másiknak a véleményünk, amit később esetleg meg is bánunk.
Ami összetartja ezt a társaságot, az a közös múlt. Rengeteg közös élményük, emlékük van, barátokként hosszú időn keresztül kedvelték és szerették egymást. Valami oka van annak, hogy megismerkedtek egymással, közös programokat csináltak és megosztották a másikkal gondolataikat, érzéseiket. Ezt senki nem veheti el tőlük és ők sem felejthetik el. Lehetnek bármennyire különbözőek, lehet más a véleményünk a dolgokról, tarthatnak más dolgokat fontosnak, nem tagadhatják meg egymást. A feladat a közös múlt megfejtése, a dolog abszurditását pedig az adja, hogy az elhidegülés feloldására éppen a legelveszettebb, „legéletuntabb” tesz kísérletet.
Az Egykutya cselekménye a színdarabhoz hasonlóan egy helyszínen játszódik, ám a zene, a vágás és a fényképezés megteremtik nekünk a moziélményt, és teljes értékű filmet kapunk kiváló színészi alakításokkal, meghökkentő fordulatokkal és szúrós párbeszédekkel. Kicsit belénk is harap. A stáblistát pedig végigülni!
