Manapság, ha az utcán találomra leszólítunk tíz embert, és feltesszük nekik a kérdést, hogy ugyan meg tudják-e mondani, ki is volt Buster Keaton, nagy esélyünk van a tízből kilenc-tíz nemleges válaszra. Pedig Charlie Chaplinnel párhuzamosan és vele „versengve“ írta be magát az egyetemes filmtörténetbe. Legmaradandóbb munkái azok a szerzői burleszk rövidfilmek és főként nagyjátékfilmek, amelyeket íróként, rendezőként és főszereplőként egyaránt jegyzett.
Ki is volt Buster Keaton és hogyan került kapcsolatba a filmezéssel?
Joseph Frank Keaton, később Buster (mely művésznevet a leghíresebb szabadulóművész Harry Houdinitől kapta három évesen és viselte haláláig), színész-artista-komikus családba született 1895-ben. Három éves korától szüleivel együtt „A Három Keaton“ néven humoros szkeccseket adtak elő. Ez a vállalkozás egészen Buster húszéves koráig gyümölcsözőnek bizonyult a család számára, akkor viszont felbomlott. Ezután az akkorra képzett akrobatává és komikussá érett Buster csatlakozott Roscoe „Fatty“ Arbucle-hoz és három teljes éven keresztül tanulta a filmezést a Talmadge Stúdió berkein belül, kisebb-nagyobb szerepekben és másod-rendezőként is sikeresen helytállva.
1920-ban elköszönt Fatty-től és saját lábára állt. Ekkoriban szerezte be első kalapját és alakította ki a mindig gondterhelt, ijedt vagy szomorú arcú karakterét. A „Fapofa“ gúnynévvel nem értek teljes mértékben egyet, mivelhogy mimikája igen fejlett volt és arcával a finom érzelmeket is sikeresen tudta árnyalni.
Kalapjairól egy kis adalékként megemlíteném, hogy legtöbb filmjében ugyanolyan kalapot viselt, bizonyos Girardi kalapot, amelyet valamiért „Pork Pie Hat“-nek hívnak a források. Ezeket ő tervezte, és alakította át.
Buster saját bevallása szerint, ő és később harmadik felesége Eleanor több ezer darabot készítettek ezekből a kalapokból a karrierje alatt, mivel minden filmjében mentek tönkre kalapok az akciók következtében, esetleg elajándékozta őket, vagy szuvenírrablók áldozatává váltak.
Lássuk akkor most a filmjeit, melyekre jellemző a bravúros kaszkadőrmutatványok sorozata, amelyeket ő hajtott végre. Ezek gyakran mozgásban lévő szerkezeteken, járműveken, házakon (!) történő ugrások, esések, stb. voltak.
Első saját produkciói közül az Egy hét, a Szomszédok és a Madárijesztő hihetetlenül sikeresek lettek, így Keaton futószalagon készíthette az ötletes rövideket, melyekben már az elejétől kezdve ötvöződtek az artista/kaszkadőr mutatványok, a mindenféle ötletes gépek, mechanikus szerkezetekkel kapcsolatos gegek, a slapstick (hasra esős) poénokkal.
1923-ban bemutatta a Három korszakot, amely az első nagyjátékfilmje és amelyet további tíz követett. Ezek készítése közben fokozatosan alakította ki azt a formát, ami unikumnak számított, és számít ma is a burleszkben: sodró lendület, gegek egymásra halmozása, ezek is megkomponálva, egyfajta ívet létrehozva és ezáltal végig fenntartva a néző figyelmét, még a nagyjátékfilm terjedelem ellenére is.
Isten hozta! című nagy sikerű filmjében elhagyatott családi birtokára visszatérő ifjút játszik, akinek az életére törnek a helyiek egy régi sérelem miatt. A filmben egy pont után folyamatosan életveszélybe sodródik. Előbb golyók elől menekül, két mozgó és egymástól távolodó vasúti szerelvény között egyensúlyoz, majd sebes folyóban hánykolódik, végül egy vízesés fölött lengedez.
Ezután elkészült az Ifjabb Sherlock detektív című kissé önreflexív munkája, amiben az álomjelenetet még megfejelte egy film a filmben résszel, ahol hősünk mozigépészként elalszik, álmában besétál a vászonra és ott a film részévé válik.
További saját alkotásai közül mindenképp kiemelkedik a Navigátor, ami egy igencsak szórakoztató, bohókás tengeri kaland egy hajóról, ami az óceánt szeli, ki tudja merre, és két utasáról, Busterről és szerelméről, akiknek természetesen semmi köze nincs a hajózáshoz.
A Hét esély, melyben a főszereplőnek egy délután alatt kell megházasodnia, ha hozzá kíván jutni a hét millió dolláros örökségéhez. Ennek érdekében üzlettársa egy merész húzással hirdetést ad fel az újságban, amelyben utal a lehetséges férj vagyonára is. Az ezt követő, több száz menyasszonnyal felvett üldözéses jelenet egyenesen parádés.
Az 1928-as, Az ifjabb gőzös című filmjében emlékezetes a grandiózus tornádó jelenet, valamint egy bolti kalapvásárlásos jelenet, ahol is Buster, filmbeli apja és az eladó próbálják eltalálni, melyik kalap is illik leginkább a fejére.
Legismertebb és leginkább méltatott filmje, ezért mondjuk ki bátran: élete fő műve a Generális (1926). Egy 107 perces epikus alkotásról van szó, amely a Sight&Sound magazin top 100-as listáján jelenleg a 34. helyen áll, és az IMDb-n a 209. Na, de nem a helyezések miatt érdemes megnézni, hanem amiatt a találékonyság miatt, amivel Keaton a vonatos-üldözős tematikáról ennyi bőrt (geget) tudott eredményesen lenyúzni. Nem tűnnek erőtlennek, sőt. Vannak olyan helyzetek, kisebb, esetleg visszatérő gegek, amik majdan a film egy későbbi szakaszában térnek vissza, hogy akkor üssenek igazán nagyot. Egy szó mint száz, ami szédítő keringők dallamára (az általam posztolt változat kísérőzenéje) egy vonattal történhet, az ebben a filmben meg is történik…
Egy szép ívű pálya szépreményű alkotója volt Keaton 1929-ig, amikor is néhány év alatt minden elromlott, a hangos filmek megjelenésével a néma filmek kora leáldozott, és ennek folyományaként a haláláig szinte a megélhetésért kellett küzdenie.
Kénytelen leszerződni az MGM-mel, akik még megengedték neki, hogy leforgassa utolsó saját írású-rendezésű filmjét, a Filmoperatőrt, amiben már benne rejlik a meg nem értett művész alakja.
Ezek után pályája és élete megindult a lejtőn, belekényszerítették mindenféle sokadrangú filmbe, mindenki mellőzni kezdte. Felesége Natalie Talmadge, akitől két fia is született , ’32-ben nagyon csúnya körülmények között elvált tőle, ezzel párhuzamosan a filmstúdióját és a Hollywoodi villáját is elvesztette.
Az elkövetkező évtizedek alatt az élete rémálommá vált. Az események következménye volt, hogy alkoholista lett. Részeges, filmszakadásos korszakában (naponta megivott minimum egy üveg whiskey-t), elvette feleségül az ápolónőjét majd két éven belül el is vált tőle. ’37-ben már az őrülettel küzdött.
1940-ben feleségül vette Eleanor Norrist, aki – ahogy ő mondta – megmentette az életét azzal, hogy megakadályozta a kemény piálásban. Helyének keresése közben feltűnt Franciaországban, Angliában, Mexikóban és Olaszországban.
Az 50-es években néhány Hollywoodi rendező tiszteletük jeléül kisebb szerepeket adott neki nagy alkotásokban. Ilyen például a Charlie Chaplin-féle Rivaldafény, amely mintha csak Buster Keatonról szólna, aki egyébként Chaplin partnerét játssza a film utolsó jelenetében.
Billy Wilder a híres Alkony sugárútban osztott rá egy szerepet.
A 60-as években filmjeit újra felfedezték és szép lassan bekerültek méltó helyükre az egyetemes film örök panteonjába.1966-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála, amibe két hónapon belül belehalt.
Igazi author volt ő, aki létrehozott egy személyiséget, ami nemcsak hogy eladható, hanem átélhető, átérezhető volt. Karaktere a filmbeli tetteiben, cselekvéseiben vált a néző szemében szerethető, hús-vér figurává. Gyermekien őszinte érzelmeket ábrázolt filmjeiben, igencsak plasztikusan. Figurája mindig, megtorpanás nélkül küzd tovább, egy-egy negatív esemény után, soha nem adja fel, célja mindig jelentős (az egész életét meghatározó) léptékű.
Buster filmjeinek élt, mindent ettől tett függővé. Hosszasan, és nagyon sok időn keresztül készített elő vagy gyakorolt be trükköket, mutatványokat. Igyekezett mindig valami újat mutatni, valami hatalmas kaliberűt, amit még senki nem mutatott meg előtte. A tárgyak és gépek is szereplőkké léptek elő, univerzális jelbeszédet használó filmjeiben, melyek a közönség számára ma is élvezhetőek maradtak, néhány elavult trükköt vagy hasra esést leszámítva. Szellemi hagyatékát Jacques Tati vitte tovább.
