Mind Diver – játékteszt


20250915 MIND

Fejlesztő: Indoor Sunglasses; Kiadó: PLAYISM; Platform: PC

Merülés az emlékek óceánjába egy lírai, logikai nyomozó játékban.

Az egyik legnagyobb gaming hiányosságomnak élem meg, hogy a Return of the Obra Dinn című sokak által piedesztálra emelt művet a mai napig csak a videómegosztó portálokon “játszottam”. Stílusos grafikája és a rengeteg szuperlatívusz ami a cím kapcsán kering azért kiállt, hogy egyszer megadjam a módját és csak erre összpontoisítva adhassam át magam az élménynek. Noha ott csücsül az egyik digitális könyvtáramban, sajna eddig nem volt rá érkezésem, hogy neki láthassak a kalandnak, de a Mind Divert látva ugyanez az érzése kerített hatalmába és úgy voltam vele, hogy ezt nem akarom majd évekig halogatni, várva a megfelelő alkalmat, amikor csak ide tudok fókuszálni, így az első adandó alkalommal lecsaptam rá.

06MD

A dán Indoor Sunglasses fejlesztőcsapat és a PLAYISM kiadó közös projektje PC-n, Steamen jelent meg, teljes szinkronnal, egyedi, 3D-szkenneléssel épített vizuális világgal, és a „Mind Ocean” koncepcióval, ahol Lina, a főszereplő emlékfoszlányaiban bukdácsolva kell egy eltűnési ügy szálait felgöngyölítenünk. A küldetés sürgős: Lina emlékei gyorsan kopnak, a szerelmét, Sebastiant pedig mintha maguk az emlékek nyelték volna el, a megfejtéshez közelgő bűntudat és egy baljós buli eseményei vezetnek el. A Mind Diver lényege a fragmentált jelenetek rekonstrukciója. Minden emlék egy „hiányos mondat”: egy tárgy, időpont, helyszín, vagy kontextusdarab hiányzik, és nekünk kell rájönni, mi illik a kiarkósba, hogy a jelenet újabb részleteket fedjen fel. A logika szigorúan érvényesül, ám a válasz ritkán triviális: halk hangfoszlányok, falfestmények, csomagolópapír zizegése, egy különös papírkorona, vagy egy eldobott fülhallgató mind jelenthetik a hőn áhított előrelépést. A statikus  „pillanatképek” fölött felvett párbeszédrészletek vezetnek minket, miközben körbejárható, mégis megkomponált „gondolat-színpadokon” kutakodunk. A látványvilág nagyon egyedi, a bejárt helyszínek egyszerre fotorealisztikusak és szürreálisak a szkennelésből és a tudatalatti torzulásaiból fakadóan.

013MD

A tenger alatti óriási hínár-oszlopok, élénk színek és elcsúszott perspektívák nemcsak stílust teremtenek, hanem érzetre is az álomszerű visszaemlékezéshez igazítják a tempót és a fókuszt. A játék szinte folyamatosan arra int, hogy lassíts, figyelj, és kösd össze a pontokat, a kapkodás itt a legnagyobb ellenség. A Mind Diver sztorijának középpontjában Lina és Sebastian kapcsolata áll, az eltűnés csak katalizátor, a mélyben kibomló téma a bűntudat, a titkok és az emlékezés törékenysége. A sztori egyre intimebb beszélgetésekhez enged hozzáférést, miközben egy „zavarba ejtő” party eseményei mindent összekötnek, és egy sötét tragédia rajzolódik ki Lina elméjének „Guilt” nevű zónájában. A teljes szinkron és a gondosan rétegzett, atmoszférikus zene következetesen támogatja a lírai, melankolikus tónust, nem slágeres, inkább sodró, autóútra illő, hangulatépítő score-ként működik.

015MD

Az egyik legfeltűnőbb erősség a fotogrammetriás 3D-scan stílus. A fejlesztők valódi színészeket és dán helyszíneket dolgoztak fel, így a diorámák egyszerre valószerűek és torzultak, a papírmasészerű, mégis részletgazdag felületek a „rekonstruált emlék” textúrájaként hatnak. A kompozíciók gyakran színháziak: megfagyasztott pillanatok, amelyeket a megfelelő „hiányzó részlet” beillesztése újra mozgásba hoz. A hatás rokonítható az Obra Dinn deduktív fotótablóival, ám itt a térbeliség és a hangok hangsúlyosabbak.

018MD

A feladványok alapvetően „fair play” logikát követnek, a nehézség a casual és a közép között billeg, és inkább figyelmet, következtetést, mintsem próbálgatást jutalmaz. A nagyjából 5–6 órás játékidő feszes, lineáris szerkesztést takar, kevés backtrackinggel. Minden „memóriablokkot” le kell zárni, mielőtt a következő megnyílna, ami tiszta fókuszt és ütemes előrehaladást biztosít. A Mind Diver teljes kontroller-támogatást kínál, ami a kanapés, közös „fejtörőzést” is jól kiszolgálja. Jelenleg PC-n, Steamen érhető el; konzolverzióról hivatalos bejelentés még nincs, bár a fejlesztők nyitottak lennének rá a PC-s siker függvényében. A fotogrammetriás pipeline-ból fakadóan a jelenetek ritkán túlzsúfoltak, inkább precízen komponáltak, így a teljesítmény jellemzően stabil maradt még a tesztre használt  Steam Decken is. A vezérlés úszásnál és pozicionálásnál finom, kontrollerrel kényelmes, egérrel pontos.

A Mind Diver kicsit olyan, mint egy gondosan vágott concept album: rövid, tematikusan fókuszált, stílusában egységes és érzelmileg hatásos. Nem sandbox-nyomozó, nem is „klasszikus” inventory-kombinálós kaland; sokkal inkább egy lírai utazás, ahol a hallás és a részletek alapos megfigyelés a fő mechanika, és minden helyes következtetés valódi, megérdemelt kielégülést hoz. Narratív puzzle-kedvelőknek kötelező, az Obra Dinn-rajongók és a gondolatébresztő indie-k szerelmeseinek is erősen ajánlott. Az 5-6 órás, feszes szerkesztésű, teljesen szinkronizált kaland egyedi vizualitással és „fair” logikával ad emlékezetes merülést a tudat mélyére.

10 8

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Donkey Kong Bananza: DK Island & Emerald Rush DLC – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (572.)
Következő cikk Kötelező filmek: A félelem bére