Vadászat után (After the Hunt), rendezte: Luca Guadagnino, szereplők: Julia Roberts, Ayo Edebiri, Andrew Garfield, Michael Stuhlbarg, Chloë Sevigny, amerikai-olasz filmdráma, thriller, 2 óra 18 perc, 2025., korhatár: 16 év Prime
Karakterdráma egy egyetemi zaklatás túloldalán
Luca Guadagnino (Szólíts a neveden, Challengers, Queer) Vadászat után mozija kapott hideget is, meleget is, de az előzőből többet. Pedig ő kétségkívül jó rendező, és ez a film sem olyan rossz, mint a híre. Habár nem egy közönségdarab, ezt elismerjük, és a témája ellenére sem #metoo film, ehelyett inkább egy lassú politikai-, vagy sakkjátszma intelligens emberek között, akiket Julia Roberts, Ayo Edebiri, Andrew Garfield, Michael Stuhlbarg, Chloë Sevigny alakítanak.
Nem találtam rá egyértelmű utalást, de nem tudom kiverni a fejemből, hogy a címnek lehet egy olyan olvasata is, ami Thomas Vinterberg 2012-es A vadászatára reflektál. Ugyanis abban a filmben Mads Mikkelsen karakterét vádolja meg ártatlanul zaklatással egy kislány (bonyolult okok miatt), és ezzel ő szó szerint is célkeresztbe kerül. 13 évvel később pedig Nora Garett forgatókönyve alapján egy hasonló(?) történetet mesélnek el új köntösben, csak ez felnőttek között történik, de ugyanúgy alá- és fölérendeltségi viszonyban. Természetesen nagy különbség a kettő között, hogy ma már a #metoo 2017-es elterjedése után vagyunk. (Érdekesség: 2006-ban a fekete-amerikai Tarana Burke indította el először ezt a mozgalmat lokálisan, iskolásoknak. Róla nem tudva, ezzel párhuzamosan jelent meg ugyanez később Hollywoodban is.)
Nőként nem gondolom, hogy ezek a filmek károsak lennének, hiszen beszélnünk kell arról is, hogy igenis, akár vissza is lehet élni a zaklatás vádjával, csak ismerjük mellé a tényeket is. A NANE adatai szerint a magyar nők 41%-a ellen követtek már el erőszakot élete során, és hetente egy nő továbbra is meghal párkapcsolati erőszak miatt. Ez tehát még mindig nem az az ország, ahol inkább a férfiaknak kell félniük, de az USA-ban is a teljes jelentett zaklatási ügyek 2-4%-ról állapították csak meg, hogy hamis (lehetett).
Ebben a két filmben is óvatosan kezelik ezt a helyzet: A vadászatban egy figyelmet és szeretetet kicsikarni akaró kislány áll bosszút, míg ebben a friss filmben egy közepes képességű, de privilegizált helyzetben lévő egyetemista (Ayo Edebiri) állítja azt az egyik tanáráról (Andrew Garfield), hogy visszaélt a helyzetével, de ugyanilyen gyerekes célból: szeretetet-azonosulást akar kicsikarni a professzorától (Julia Roberts).
És habár ebben a filmben párszor hivatkoznak a #metoo-ra, még elemzik is, de szerintem nem erről szól igazából ez a történet. Ez is csak egy újfajta politikai eszköz a Yale legfelső egyetemi köreiben, vagy egy ugyanolyan elméleti dolog, mint az erényetika újjáéledése, ami Ayo Edebiri karakterének a disszertációja. A Vadászat után nem a benne szóba kerülő szexuális erőszako(ka)t teszi meg a témájának, ezért is mond róla keveset. Ehelyett inkább egy thriller lett, a maga lassú és művészfilmes módján, ami a társadalmi és kulturális elit szűk és belterjes körében játszódik, és az elismerésért és bűnbocsánatért zajló harcokat mutatja meg. Az, hogy kinek mi van a múltjában, ebből a szempontból puszta jellemrajz, vagyis annak is legfeljebb egy kis szelete, hiszen többrétű, igazán érdekes szereplőket kapunk. A színészek pedig lubickoltak is a munkájukban, a már említett főszereplőkön túl ki kell emelni Michael Stuhlbarg (állandó) zsenijét, és Chloë Sevigny meglepő külsejét.
Ám nem csak a színészek viszik el a hátukon az egészet: a ritmus is kényelmes, ha a néző beleszokott, a képek gyönyörűek és megkomponáltak, a zeneválasztás igényes, a berendezés, a jelmezek figyelemre méltóak. A miliő sokaknak idegen lehet, ezért akár taszító is, de nem is a megszerettetés volt a cél, inkább a nagyító alatti alapos vizsgálat. Ugyanis Luca Guadagnino csak megmutatja nekünk ezeket az embereket, mi pedig a legszűkebb környezetükben vizsgálhatjuk meg őket különböző oldalukról, és ettől függően dönthetünk arról, hogy mit is gondolunk róluk. Semmi sincs a néző szájába rágva, ráadásul nem sok minden történik: jönnek-mennek, esznek (sokat és jókat), isznak, dohányoznak, felébrednek és elalszanak. Miközben minden rezdülésükkel, érintésükkel, de még a ruháikkal, vagy a kamerától való távolságukkal is mondanak valamit.
