Fejlesztő: Furcula; Kiadó: Annapurna Interactive; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Cuki, de kőkemény. Ezt ígéri a Morsels és be is tartja. Csak az elkötelezett fanatikusok figyelmébe ajánlott!
Volt egy sajátos hangulata a képcsöves, CRT megjelenítőknek. Igazából aki nem élte át akkor, nem is feltétlenül tudja elképzelni. Nem mintha nem vágytunk volna jobbra, tűéles képre, de nekünk akkoriban az a lehető legjobb minőséget jelentette és el sem tudtuk képzelni, hogy létezhet ennél tökéletesebb. Persze a munka egy (vagyis nagy) részét az agyunk végezte, meg a megfelelő távolság is sokat segített. Mégis gyerekként sokszor lógtunk a TV képernyő közvetlen közelében, hogy még közelibb legyen az élmény (kaptuk is a szülőktől az ívet, hogy el fog romlani a szemünk), még ha ilyenkor már kézzelfoghatóvá is váltak a kis színes RGB pöttyök.
Rengeteg retro cucc épít erre a faktorra és próbálja emulálni ezt a feelinget. Van amelyiknek sikerül, van amelyiknek kevésbé. Ami miatt az egész az eszembe jutott, hogy a Morselsnek ez szinte makulátlanul megy. Egészen olyan élmény, mintha visszarepültem volna 30 évet (vagy többet) az időben. Szerencsére a 4:3-as képarány nincs erőltetve, az valahogy nem hiányzik. Na de mit is tud ez a játék azon kívül, hogy visszahozza a nyolcvanas-, kilencvenes évek 16 bites korszakának legszebb vizuális emlékeit?
Nos, talán kicsit illúzióromboló lesz, de egy roguelite-ot tisztelhetünk benne, ami inkább manapság divatos, még akkor is, ha az eredete pontosan ekkorra nyúlik vissza. Meg kell mondjam, nem feltétlen rajongok ezért a stílusért, de ha van olyan ötlet vagy művészeti stílus, ami megfog, akkor szívesen fogyasztom. A Morsels pedig pont ilyen, igazából ránézni és beleszeretni nagyjából másodpercekben volt mérhető. Pedig a játék nem gameplay tekintetében azért nem találja fel a spanyolviaszt.
Apró kis lényeket kell terelgetnünk procedurálisan generált labirintusokban, ahol megtalálva a következő szintre vezető létrát, már ugorhatunk is eggyel fentebb. Csakhogy nem eszik olyan forrón a kását, ugyanis csupán három életünk van, s ha még találhatunk is menet közben további lényeket amiket használhatunk, így is baromi nehéz a játék. Minden kis lénynek amúgy más skilljei, vagyis támadása van és akár menet közben is váltogathatunk köztük. Nem árt alkalmazkodni hozzájuk, ahogy a ránk törő ellenfeleket is érdemes kiismerni. Már csak azért is, mert a Morsels kegyetlen tempót diktál, soha egyetlen perc nyugtunk sem lesz, vannak elpusztíthatatlan ellenfelek is, vagy random kellemetlenségek (egy felhő, ami folyamatosan vízcseppekkel dobál, vagy elhalálozó enemykből kirobbanó tüskés izék és még sorolhatnám). Ha pedig sokáig időzünk akkor valami nagyon stresszes giga rosszaság indul el az irányunkba, például egy óriáskígyó, ami elől csak a menekülés az egyetlen fegyver.
A szintek között kisebb minijátékokat is kapunk, illetve akadnak méretes bossok is. A frusztráló az egész játékban leginkább az, hogy annyira egyik rész sem nehéz technikailag, de mindössze három élettel, úgy hogy mindig elölről kell kezdeni, azért meglehetősen stresszes a végigjátszás. Folyamatosan figyelni kell a nagy pörgésben, amihez persze jó pár menetet le fogunk játszani, hogy makulátlanul menjen. Pedig a nettó játékidő akár egy órában is megáll (van ilyen hosszú walkthrough a videómegosztókon), ha valaki tudja mit kell csinálni és elég ügyes is. Maradjunk annyiban, hogy ez nekünk nem fog összejönni (vagy legalábbis magam nevében beszélek), van azért szavatosság rendesen a játékban egy átlag gamer számára (feltéve, ha türelmes).
Bájossága, nehézsége és a változatosság meglehetősen addiktívvá teszi a Morselst, az ember azon veszi észre magát, hogy a “csak még egy menet” etapok már órákra rúgnak és (szinte) mindig frusztrálóan végződnek (“ohh, egy centin múlt hogy elkapott”). Érdemes alaposan kiismerni a kis lényeket, mert egyáltalán nem mindegy, hogy melyikkel melyik részen haladunk. A random pálya felépítés és egyéb váltakozó meglepetések így is temérdek kihívás elé állítja a játékost, így ebbe a kalandba inkább csak azok vágjanak bele, akiknek az idegeik jó állapotban vannak. A cukiságfaktor ugyanis egy kőkemény kihívást rejt maga mögött.
Legutóbb ezt teszteltük:
