Fejlesztő: Light Brick Studio; Kiadó: Annapurna Interactive; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch
Párosan lehet csak nekiállni a LEGO Voyagers kalandjának, de cserébe sok dologra megtanít a barátságról.
Manapság telis-tele van a videojáték piac co-op címekkel, pedig nem volt ez mindig így. Évekig, sőt évtizedekig kellett várni ilyen játékokra, emlékszem, hogy milyen sokan kérdezgettek, hogy miért nincsenek annyira ilyenek. Szerencsére a helyzet változott. Hogy a fejlettebb hardver kellett hozzá, vagy csupán annyi, hogy valaki bebizonyítsa, van ilyesmire igény és tud is jó eladásokat produkálni, az nem ennek a cikknek lesz a témája.
Ebből a zsánerből is kiemelkednek a svéd Hazelight játékai (A Way Out, It Takes Two). Ezek már csakis coopban játszhatóak, erre épültek, egyedül egy játékos nem is tud boldogulni velük. Közös pont, hogy elég csupán egy példányban megvenni és a másik játékos egy ingyenes kliensen keresztül tud csatlakozni, vagy a klasszikus módon lokálisan egy második kontrollerrel. A tavasszal megjelent Split Fictionnek elméletileg minden szempontból a műfaj koronázatlan királyának kellett volna lennie, de akik olvasták a kritikámat, azok emlékezhetnek, hogy a nemzetközi közvéleménnyel ellentétben nem voltam odáig érte (a miértre most nem térnék ki).
Éppen ezért megörültem, hogy pótlásként érkezett egy másik hasonló kétszemélyes kis kaland, mégpedig LEGO témában, ráadásul attól a stúdiótól (Light Brick Studio), akik a szupercuki LEGO Builder’s Journeyt szállították négy évvel ezelőtt. A játék ugyan nem volt minden problémától mentes (az irányítás, illetve a kamerszög okozott elsősorban nehézséget), de mégis kellemes emlék, mert a hangulata, művészi megvalósítása kiemelkedő volt (nem gyakori, hogy kétszer is letolom ugyanazt a játékot, de itt megtettem, amikor újra kijött PlayStationre is, már ray tracing támogatással).
A LEGO Voyagers tehát ugyanazt a bájos képi világot hozza, amit az előd, ugyanúgy izometrikus nézetből figyelhetjük a történéseket (többnyire), viszont a kisebb diorámákat – ha nem is teljesen – felváltották a nagyobb terepek. A történet ezúttal is szótlan és ismét egy szoros kötelék jelenti az alapját. Viszont most nem egy apa-fiú kapcsolatot, hanem két barát közös sztoriját ismerhetjük meg. A szimplán csak kék és piros LEGO kocka (szigorúan mindössze egy szemet rájuk pingálva) nagy rajongója az űrhajózásnak és otthonukból serényen figyelik is a közeli támaszpontról fellőtt rakétákat. Egy napon azonban az egyik frissen fellőtt példány lezuhan és szanaszét szóródik a környéken. Hőseink magától értetődő módon nekiállnak a darabokat összeszedni, s ha már belelendültek, megejteni régi vágyukat is: magát az űrutazást.
Rögtön az elején tisztázzuk: az irányítás sokkal jobb lett. Köszönhető ez részben annak, hogy sokat egyszerűsítettek rajta, valamint hogy maga a játékmenet is változott, egyszerűsödött az is valamelyest. Kezdjük azzal, hogy a szereplők szabadon mozoghatnak, s egész egyszerűen arra “gurulnak” (vagyis csetlenek-botlanak, ahogy egy LEGO kocka is tenné), amerre húzzuk az analóg kart. A LEGO elemeket a kör gomb segítségével tudjuk magunkra tapasztani és letenni is. Sokkal könnyebb így az építkezés, valamint intuitívabb maga az irányítás is. Ennek kapcsán valahogy a fix kameraszögek sem jelentenek annyira gondot, de azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy akadt egy olyan rész, ahol szívesen kitéptem volna a hajamat (két szűk, amorf formájú kapunk kellett egy kötött pályán közlekedő kocsit áttolni, ahol nagyon nem lehetett a térbeliséget átérezni).
Feladataink is egyszerűbbek a LEGO Voyagers-ben, de ez nem azt jelenti, hogy unalmas volna a játék. Az építkezés mint olyan most is jelen van (naná!), de viszonylag sok a platforming, illetve a különféle logikai feladatok (kapcsolók, kapuk, még járműveket is üzemeltethetünk). Természetesen amit csak lehet, a coop jellegre építettek – szakadékok felett kell átlőni egymás katapulttal, van ahol egy méretes mágnessel, máshol meg egy behemót dömperrel kell LEGO elemeket szállítani, stb. – de persze a feladatokat közösen elosztva (pl. egyikünk kormányoz, a másik meg gyorsít és lassít).
A játék hossza is megnőtt, de még így is egy nagyon rövidke kalandról beszélhetünk. Nekünk sikerült nagyjából szűk négy óra alatt letudni, ami azért előrelépés a másfél-kettőhöz képest. Azt említettem, hogy beszéd nincs, de gyakorlatilag feliratok sem a feladatokra nekünk kell intuitív módon ráérezni. Itt akadhatnak nehezebb pillanatok, de azért gondoltak a kisebbekre is és azért megengedőbb a játék. Elemekből volt mindig elég. De volt jó néhány olyan hely is, ahol nem feltétlen szabályosan oldottuk meg a helyzetet, hanem például LEGO elemeket magunkra ragasztva és ezáltal átlendülve például egy nagyobb távolságon, vagy magasságon.
Persze lehet, hogy mindez a játék és a design része és ha így van, az jól is van. A LEGO maga ugyanis a kreativitásról szól, szóval ha egy, az építőkockáról szóló kaland is megengedi ugyanezt, az véleményem szerint rendben van. A LEGO Voyagers egyébiránt egy természetes és kellemes evolúciónak érződik a Builder’s Journey után, szívesen játszottam vele, még ha egy második nekirugaszkodásra nem feltétlen invitál (esetleg csak egy másik partnerrel). Viszont ha bárki fogékony az ilyen közös, másodmagával (barátnő, testvér, gyermek, nagymama, ….) való kalandozásra, akkor bátran vágjon bele. Elég egy példány, s azon túl csak egy valami kell: türelem és/vagy tolerancia a másik irányába.
(A tesztpéldány beszerzéséért köszönet a Sony Europe-nak!)
Legutóbb ezt teszteltük:
