Heated Rivalry (Heated Rivalry), készítő: Jacob Tierney, szereplők: Hudson Williams, Connor Storrie, Ksenia Daniela Kharlamova, Christina Chang, Dylan Walsh, François Arnaud, kanadai romantikus sorozat, 6 rész, részenként kb: 50 perc, 2025., korhatár: 18
Mert kell a remény a világnak
A világ megőrül érte, pedig csak egy kisebb költségvetésű kanadai sorozatnak indult. A Heated Rivalry – Forró viszály (február 13-tól az HBO Maxon is) talán pont ezért tűnhet elsőre túl soknak: túl népszerűnek, felszínesnek és erotikusnak, de ne dőljünk be neki. Mert igazából egy kimondottan szerethető és életigenlő románc lett, némi jéghokival és orosz akcentussal körítve. A fülledt jelenetek nem mennek el teljesen a falig és a történet is hozza néha a romantikus kliséket, de szabadon és őszintén készült, szerelemből, ez pedig minden pillanatából érződik is. Fiatalabbaknak és örök romantikusoknak ajánljuk.
Az, ami ilyen népszerűvé vált, lehet egyben jó is? Bevalljuk, mi is féltünk tőle, de szerencsére ok nélkül. Természetesen nem eget-földet felforgató filmtörténeti alkotásról beszélünk, mert az valószínűleg nem is kapna ekkora felhajtást. Viszont ahhoz képest, hogy csak egy tisztességes kikapcsolódást reméltünk, a végére még így is kimondottan pozitívan csalódtunk. Ha élhetünk filmes hasonlattal (ami egyben ajánló is azoknak, akik ezeket nem ismerik): ez a sorozat nagy vonalakban olyan, mintha összegyúrták volna a Heartstopper – Fülig beléd zúgtamot a Normális emberekkel és a Vörös, fehér és királykékkel.
A Heated Rivalry egy könyvtrilógia 2. könyve alapján készült, amiből nálunk is érkezik majd a fordítás a Könyvmolyképző Kiadóhoz, talán még idén. A téma persze nem új (emlékszik itt valaki a HIM-univerzumra?), és ahogyan ez várható is, a sportolós romantikus könyvek jellemzőit ugyanúgy ez a történet is hozza. Ráadásul nem csak tisztességesen működteti azokat, hanem egy friss és szemtelen fuvallattal kicsit meg is újítja. Éppen annyira, hogy még felismerhető, mibe keveredtünk, de mégis bátrabb, mint az elkoptatott hollywoodi séma. Valószínűleg a kanadai stáb lehetett az a plusz, ami kiemeli végül a hasonlók közül, hiszen talán néhány mellékszereplőn kívül (François Arnaud és Sophie Nélisse), mindenki új benne, szenvedélyes és elhivatott. Éhes, ahogyan azt angol nyelvterületen használják.
Az erotika fontos építőköve a történetnek, mégsem öncélú módon az (habár repetitív), mint ahogy így volt ez a Normális emberekben is. Meggyőződésünk, hogy van ennek egy egyszerű nézőcsalogató oka is, de ha jobban odafigyelünk, szépen építi a karakterek közötti kapcsolatot. Ráadásul már-már szemérmetlen módon tűnik közben igazinak. (Ha eddig nem hangzott volna el: nagykorú nézőknek ajánljuk.) Viszont ezeken túl is képes lett a sorozat egy másik szinten, teljesen őszinte módon szentimentális maradni, majdnem annyira, mint a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam. Pedig nehéz a kettő között ügyesen megtalálni az egyensúlyt, itt az is szépen sikerült. Hiszen kinek ne lenne arra szüksége, hogy egy Nagy Gesztussal elfogadóbbá tegyük kicsit a világot magunk körül?
Mi van akkor, ha lehántjuk az érzelmi (fizikai) elköteleződést, marad valami a sorozatból? Igen. Egy kimondottan jól elkészített, működőképes romantikus történetet kapunk, ami okosan van összerakva. Szépen adagolja a feszültséget, és még a saját, szűkre szabott keretein belül sem unalmasan ismétlődő. A megvalósítása is a szokottnál magasabb mércét üt meg: habár tudható például, hogy a színészeket végig dublőrök játszották a hokimeccseken, de ez nem ugrik ki a képből. Ahogyan az orosz szöveget sem hagyták megúszós akcentusra, hanem próbálták eredetiben is megmutatni, ott, ahol indokolt. Ugyanúgy rendben van a rendezés is, ahogy a helyszínek. A képek sem sterilek, a zene is jó, és a hiánya is a helyén van. A színészek mellett pedig nem mehetünk el, hiszen elsőre annyira azonosak a karakterükkel, hogy fel sem tűnik, hogy milyen jól alakítják a szerepüket. A kémia közöttük pedig egészen kiemelkedő.
Viszont írjunk most már valami negatívumot is, ugye? Az a helyzet, hogy az olyan alkotásoknál, amik ilyen pőrén tartják elénk a szívüket, nem is olyan könnyű az. Mert persze, nem tökéletes ez sem, de nagyon okosan lőtték be a zsánert, tudták, hogy mit akarnak, és egy pillanatával sem szerettek volna mást mondani. Akinek pedig valamelyik hozzávaló a fentiek közül mégis sok lett, az úgysem nézi majd. Ez is ez első jelenetek után gyorsan elválik…
Miért lett hát ilyen népszerű a sorozat, eltekintve a potenciális nézőközönség tökéletes kiszolgálásától? Egészen egyszerű. A Heated Rivalry nem csak kikapcsol, hanem eléri, hogy otthonosan-boldogan érezd magad a végére. Ez pedig nagyon hiányzik a mai világból. Jöjjön hát a következő évad!
