Fejlesztő és kiadó: Poor Locke; Platform: PC
Szörnyvadászat karddal és varázslattal méghozzá az idegtépő souls stílusában. A Crimson Capes ismerős történetből merítkezik, de bátor megvalósításából adódóan a játékmenet brutálisan addiktív.
Amvros királyságában járunk, ahol a játékos a vakmerő Milont irányítja. A boszorkányvadász a Bíbor Köpenyek (Crimson Capes) vezetőjeként szembe száll a koronát veszélyeztető fenyegetések ellenében, mely felütötte a fejét szerte a birodalomban olyannyira, hogy különös módon az addig szövetséges erők is barátságtalanná váltak. A kétdimenziós, csipetnyi RPG fűszerezéssel megspékelt souls akciójátékban több, mint 25 főellenféllel és megannyi kisebb nemezissel vívhatunk kardpárbajt, amiben gyakorta a mágia felhasználása is előtérbe kerül.
A készítők a karakterek mozgására nagy hangsúlyt fektettek, talán többek érdeklődését is pont emiatt fogja felkelteni a Crimson Capes. A rotoszkóp animáció használatát már rég nem láthattuk efféle megjelenítésben, s valószínűleg ezen technológia felhasználásával a legismertebb játék a többek közt a SNES-en és PC-n debütált 1995-ös Batman Forever volt – amely nem mellesleg a filmváltozathoz viszonyítva egészen értékelhetően sikerült. Ugyebár az említett technikával gyakorlatilag egy hús-vér ember mozgását lehet számítógépünkre költöztetni. Ezek a finomított, némileg talán elnagyzolt koreográfiák egy bazi nagy polipot, pókot és egyéb bestiát leszámítva valamennyi szereplőnél jelen van és piszkosul hatásosan sikerült. A kézzel rajzolt háttérrel együtt pedig összességében remek fantasy világban császkálhatunk, ahol klassz elbarangolni és felfedezni a legkülönbözőbb helyeket.
Milonnal csupán egyetlen állandó fegyverünk van és kardforgatási tudásunkat ellenlábasaink legyőzésével gyarapíthatjuk kombókkal vagy akár vagány mozdulatsorokkal. Erősen javallott minél több gazfickót miszlikbe aprítanunk, ugyanis az igazi nehézséget az óriási bestiák elleni küzdelmek jelentik és mivel a souls zsánere nem meglepő módon erre terjed ki igazán, sokszor túlvilágra kerülünk, ha nem vagyunk eléggé pengék. Ekkor visszakerülünk a legkorábbi mentési pontra, mely kék színű növények formájában nagyon hasznosnak bizonyult, habár sokat nem találunk belőlük és a játék ezzel is arra ösztönöz, hogy farmoljunk. Ezen a ponton egyébként a gyorsutazás lehetősége is adott, de feltöltődik maximálisan az életerőnk és a HP növelőnk mennyisége is normalizálódik. Magunkra biggyeszthetünk különböző mágikus gyűrűket és nyakékeket, cserélgethetjük a páncélzatunkat vagy pajzsunkat, miközben a legkülönfélébb varázsnövényeket is elraktározhatjuk (és nyilván elfogyaszthatjuk). Az utóbbiakkal erősíthetjük magunkat, enyhíthetünk az offenzív találatokon vagy éppen gyorsíthatjuk magunkat, de némely növény negatív hatással is bír.
A Crimson Capes-ben néha képesek butuskán viselkedni a gyengébb rosszarcúak (például olykor idétlenül mozognak vagy nem látják, hogy az orruk előtt szobrozunk), ám ezt leszámítva soha nem válik furcsává és mindvégig izgalmas az erdők, építmények, hegyek és barlangok felfedezése. Hősünk mellett három további „tempest” választható és akár online kooperatív módban is vadászhatunk a csúnyaságokra, plusz, ha ez nem volna elegendő, akár egymás ellen is kardot ragadhatunk. Sajnos a többjátékos módot a tesztidőszak idején nem volt lehetőségem kipróbálni, de az ígéretek szerint eme opció kiválasztása után a küldetések teljesen más kontextusba helyeződnek.
Legutóbb ezt teszteltük:
