Neva: Prologue DLC – játékteszt


1

Fejlesztő: Nomada Studio; Kiadó: Devolver Digital; Platform: PC, PS4, PS5, Xbox Series X|S, Nintendo Switch

Visszatért egy kedves ismerős, de a Neva: Prologue egy aljas módon előre kitervelt merénylet.

A sztori DLC-k születésének hajnalán a játékosok még fel voltak háborodva, hogy ezek valójában előre megalkotott részek, amik a főjátékból vannak kivágva, megkurtítva így az élményt és az egész metódus nem szól másról, csak az undorító pénzhajhászásról. Nem állítom, hogy soha nem történt ilyen a világtörténetben, de aki már látott közelről játékfejlesztést (akár csak különféle werk videók megnézése révén), az tudhatja, hogy a valóság más. Pénzhajhászásnak akár titulálhatjuk is, de sokkal inkább az alap élmény kibővítése a cél. S rendszerint ugyan valóban előre megkomponált, vagyis kitalált részekről van szó, de semmiképp sem a főjáték megkurtítása árán (ezek elkészítése ugyanis nem férne bele a kitűzött fejlesztési időbe).

Senki se gondolja tehát, hogy a Neva: Prologue úgy jött létre, hogy fogták az eredeti játékot és kivágták annak az elejét. Mert ahogy a DLC címe mutatja, egy előzményről van szó a 2024 őszén megjelent kalandhoz, melyet a Gris által is fémjelzett Nomada Studio tett le az asztalra. A Nova, majdnemhogy hirtelen, in medias res kezdésében megismert szereplők találkozása van most tehát elmesélve, a mintegy egy órára rúgó kiegészítőben. Ennek megfelelően itt most a kezdésnél csak Albát kapjuk meg és az itt még pici, félénk farkaskölyök úgy szegődik mellé útközben. Érezhető a különbség a megjelenítésben is, hiszen a korábbi kalandhoz képest a mostani vizuálisan és koncepcionálisan más, előbbire kitérve monokróm képi világot tár elénk, játékmechanikákban meg ugyan nagyon hasonló, de akad azért némi fűszer ezen a téren is.

Az biztos, hogy a készítők a kihívást nem bízták a véletlenre, mindjárt az elején választhatunk is nehézségi szintet (pontosabban aki nem akar szívni, belefoghat a sztori módba). Az ugrálós részek ugyanis nehézkék és tartogatnak kihívásokat, de semmi olyat azért, ami teljesíthetetlen volna (csak szokás szerint az ember első látásra ijed meg). Az újdonság pedig a villámlások okozta fény-árnyék hatások behozása, ami egy egészen új ízt ad a platforming szekciónak, nem mintha a már ismert játékelemek unalmasak lennének. A szokásosan remek és izgalmas pályatervezést kapjuk most is.

Azt gondolom, hogy a Neva: Prologue rövidsége ellenére méltó bővítése az alapjátéknak, kiválóan kiegészíti, sőt felvezeti azt, és sem játszhatóságban, sem művészetileg nincs oka a szégyenkezésre. Örülnénk, ha máshol is ilyen színvonalas és szívvel-lélekkel összerakott kiegészítőket kapnánk, ráadásul konkrétan fillérekért. Részemről nagyon is kiválóan jött és illeszkedett a vasárnap esti mélabús hangulathoz és kicsit újra  megmelengette a szívemet.

10 9

Legutóbb ezt teszteltük:

Fear The Timeloop – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk "Válaszd az életet!" - 30 éves a Trainspotting
This is the most recent story.