Megszállottság (Obsession), írta és rendezte: Curry Barker, szereplők: Michael Johnston, Inde Navarrette, Cooper Tomlinson, Megan Lawless, amerikai horror, 109 perc, 2025., korhatár: 16 év
Varázsbab rossz kezekben
A Megszállottság egy cafatos-őrült horror, szórakoztat, szemtelen, benne a szabadság, fiatalság és a szerelem életveszélyes kanyarulatai, megörvendezteti a műfaj kedvelőit. Az idei év egyik mozis szenzációja lett, bevételi odalát tekintve már mindenképp.
Curry Barker összeállt a haverjaival, gründolt egy kis pénzt, és leforgatta az idei év vegyik legfrissebb filmjét. A 20 nap alatt, egymillió dollárnál is kevesebb költségvetésből készült horror pedig meghódította a mozikat. Az író-rendező Curry Barker szinte a semmiből robbant be a köztudatba, hiszen a korai kisfilmjein túl, csak egy keveseket elérő 2024-est (Milk & Serial) rendezett. Viszont ismerős lehet a YouTube-ról a that’s a bad idea sorozatával, amit állandó alkotótársával, az ebben is szereplő Cooper Tomlisonnal készítettek. A horrorhoz való vonzódása korán kezdődött, 11 évesen megnézte A texasi láncfűrészes mészárlást (1974), és azzal minden el is döntetett. A még mindig fiatal (1999-es születésű) rendező előtt pedig a Megszállottság már ki is nyitotta a kapukat a nagyobb stúdiók felé.
A film kapcsolati problémái hasonlítanak a 2025-ös Együttre, és egy kicsit rímelnek az ugyanebben az évben érkezett Társra is. Az utóbbira annyiban mindenképpen, hogy a tökéletes barátnő áll a történet középpontjában. Az a legszebb és legelhivatottabb szerelmes, aki csak az ideák világában létezik, viszont, ha manifesztálódik, hajlamos arra, hogy az utolsó 30 percben véresen mászkáljon a színen. A Megszállottság főszereplője, Bear (Michael Johnson) is hasonlóan jár Nikkivel (Inde Navarrette). Már egy ideje reménytelenül, de még meglehetősen kamaszos módon szerelmes belé, viszont az egyértelmű lépés helyett, mert ahhoz túl félénk, egy varázspálcát választ, aminek eltörése teljesíti egyetlen kívánságát. És mivel Bear fiatal és idealista, végzetes szerelmet kér a lánytól. Nikki pedig teljesíti.
A történetből nem is mesélnénk el többet, hiszen egyrészt megnyugtatóan kiszámítható, másrészt élvezetesen szemtelen és friss ez is. A realitás és a szürrealitás mezsgyéjén táncol, de olyan ügyesen, hogy egyrészt tökéletesen el lehet határolódni tőle, bevonódás nélkül, csak úgy „élvezni” az eseményeket. Másrészt viszont az utolsó pillanatig velük mehetünk, mert sem a történet, sem a színészek nem válnak karikatúrává. Ezért végig megmarad nézőként az az érzésünk is, hogy eltúlozva, de a való életről szól a történet. Nem olyan ritka horrorfilmeknél, hogy a saját zsánerük szabályai szerint, de közben onnan kinyúlva ugyanolyan működőképesek legyenek, viszont az arány ritkán sikerül ilyen kiegyensúlyozottra. Miközben a Megszállottság elsődleges célja deklaráltan a felhőtlen szórakoztatás marad. Ez pedig nagyon jól áll neki.
Tinifilmes felvezetéssel, ráérősen indít, de aztán hamar szétfeszíti az őrület, és az egész olyan, mintha csak a ’90-es években vette volna fel pár barát egy robusztus VHS-kamerával. (Erre az érzésre a Wayne világában is szereplő zenei bolt is rájátszik, ahol a szereplőink dolgoznak. Sajnos tavaly az is bezárt.) Van a filmben néhány klasszikus beállítás, Curry Barker többször is használja a tükröt/tükröződést, mint visszatérő elemet, még Jancsi és Juliska mese is előkerül. Érezhetően sokat dolgoztak a filmen, miközben még ott pulzál benne a lelkesedés is, ami új utakra viszi őket. A fiatal szereplőkről is csak jót mondhatunk, Superman & Lois-ból ismert Inde Navarrette egyszerre elbűvölő, rémisztő, sajnálatra méltó és szívrabló. Míg a főleg videójátékokat szinkronizáló Michael Johnstonra sem lehet haragudni, mert valahol magunkra ismerünk benne, bár a béna pulcsikkal azért kicsit túl hangsúlyozták, hogy látványosan szerencsétlen.
A Megszállottság nem újítja meg a horrort, de a dicsőségére válik. Remek kikapcsolódást ígér főleg a zsáner rajongóinak, és még néhány elgondolkodtató tanulság is akad benne.
