Nintendo Switch Sports Resort – játékteszt


Nintendo Switch Sports Resort 0

Fejlesztő: Nintendo EPD; Kiadó: Nintendo; Platform: Nintendo Switch 2

Állj fel egy kicsit a fotelből, de ne menj messzire! A Nintendo Switch Sports Resort megint úgy mozgat át, hogy nem kell elengedned a kontrollert.

Most, hogy belegondoltam, meglehetősen érdekes, hogy bármilyen régóta is game-elek (idestova több mint negyven esztendeje), csupán egyetlen egyszer volt olyan a jelen generációt leszámítva, hogy early adapterként rögtön a megjelenéskor konzolt vásároljak. Ez pedig a Nintendo Wii-t jelenti. A konzolt, ami akkori viszonylatban tényleg forradalmi volt (nem véletlenül volt Revolution a kódneve a készítésekor), hiszen a mozgásérzékelős irányítással annyira felpezsdítette a gaming piacot, hogy a két nagy vetélytárs is sovány malac vágtában kihozta a saját megoldásait (mérsékelt sikerrel).

Nintendo Switch Sports Resort 2

Persze ami sokaknak maradandó emlék még, az maga a Wii Sports, hiszen ma már elképzelhetetlen módon ingyen járt a gép mellé (nem is véletlen, hogy mai napig a legnagyobb példányszámban elkelt címek között tanyázik), ellenben a Switch 2-es Welcome Tourral, ami még mindig szigorúan 10 dolcsit kóstál. A lényeg a lényeg, hogy sokaknál gyógyult bele a lemez a meghajtóba, magam is számolatlan órát toltam a játékba. A kiotói cég pedig megtartotta a hagyományokat és azóta is minden újabb konzolon tiszteletét tette a sorozat, igaz Switchen kicsit késve, évekkel később érkezett meg.

Nintendo Switch Sports Resort 4

Ha nem is olyan sokkal, de most is több mint egy esztendővel megcsúszva jött el a pillanat, a Nintendo Switch Sports Resortra mostanáig kellett várni tavaly június óta. A lényeg pedig mit sem változott, ezúttal is rengeteg sport, szám szerint 12 féle közül választhatunk, amire a 2009-es Wii Sports Resort óta nem volt példa. Persze akadnak ismétlések is, olyannyira, hogy újonnan most csak két olyan számot ismerhetünk meg, ami eddig itt vagy ott már ne szerepelt volna. Fussunk át hát a listán, de lesz olyan, aminél nincs szükség hosszas időzésre.

Nintendo Switch Sports Resort 5

Példának okáért kezdve a tekével, ami ugyan úgy tökéletes (és talán a legnagyobb kedvenc a mai napig, imádom), de igazán sokat nem érdemes beszélni róla. Megküldjük a golyót, kicsit utolsó lehelettel még csavarunk, igazítunk rajta, aztán imádkozunk egy jó tarolásban. Újra van 100 bábús felállás is, ami nagy élmény, habár kicsit túl könnyű talán. A golf valamilyen szinten hasonló élmény, csak itt lökés helyett ütünk ugyebár, de aztán itt is az imádság marad. Ez is nagyon népszerű volt már az első iterációban is, talán épp azért, mert a valóságban nehezebben hozzáférhető.

A folytatásban kicsit összevonnám a tenisz, a pingpong és a tollaslabda hármasát, hiszen nagyon hasonló felállású sportokról van szó – a háló túloldalára kell átjuttatni a lasztit. Ami persze nem feltétlen egyszerű és megvan a maga mélysége, de mivel a Nintendo külön is foglalkozott a témával (legalábbis az első sportágat tekintve), talán nem olyan kuriózum egyik sem mint a Nintendo Switch Sports Resort résztvevője. A röplabda és a kosárlabda pedig szintén rokonítható, de aktívabb mozgást igénylő formátumok, amelyeknél az ellenfél kapujába kell eljuttatni a labdát.

Nintendo Switch Sports Resort 6

Visszatért viszont a box is, ami szintén giga kedvenc a sorozat életében. Itt a legfontosabb változás, hogy beépítésre került egy stamina rendszer, vagyis a player folyamatosan fárad, vége tehát a végtelen cséphadarásnak, gondolkodni, tervezni is kell (szerintem jó tett a játéknak). Az íjászat különlegessége pedig, hogy hihetetlen koncentrációt igényel, nagyon sok dologra kell figyelnünk, hogy sikeresek lehessünk (erő, szélirány, távolság, kezeink koordinációja).

Nintendo Switch Sports Resort 7

Szándékosan a végére hagytam három olyan Nintendo Switch Sports Resort sportot, amelyek egy kicsiny, különálló szekciót képeznek, mégpedig Leisure Sports néven. Attól van szó, hogy mivel mindegyik valamilyen járműhöz kapcsolódik (jetski, repülés, gördeszka), ezért gyakorlatilag ezekkel szépen bejárhatjuk és megismerhetjük az újra helyszínűl szolgáló Wuhu-szigetet. Sajnos a gép elleni versenyek lehetősége valamiért kimaradt és online sem lehet ezeket a sportokat tolni, csakis lokális co-opban. Cserébe viszont mindegyik aktív kikapcsolódást jelenthet a többi véresen komoly megmérettetés után, között. Gyűjtögethetünk és fényképezkedhetünk is.

Nintendo Switch Sports Resort 8

A vízimotorozásnál egy képzeletbeli kormányt markolva irányíthatjuk a gépet, a repülésnél pedig mintha egy papírrepcsit fognánk és játszadoznánk vele a levegőben. Kétségkívül viszont a gördeszkázás a legérdekesebb, már csak azért is, mert ez a már említett új sportágak egyike. A kontroll pedig a Joy-Con egérmódját használja, az egész élmény ahhoz nagyon hasonlatos, amit a pár éve (megvan az húsz is) divatos fingerboard jelentett. Kicsit szokni kell, illetve annyiban fura, hogy a kanapé előtt tespedve nem annyira fog menni, legalább egy nagyalakú könyvet rendszeresíteni kell a boldoguláshoz.

Nintendo Switch Sports Resort 9

A legvégére hagytam a Nintendo Switch Sports Resort legnagyobb őrültségét és egyben másik újdonságát, ami nem más, mint a hüvelykujj-birkózás. Igen, mindenki jól hallotta! Elsőre csak egy ártatlan poénjátéknak tűnik, de van benne stratégiai mélység. A lényeg nagyon leegyszerűsítve, hogy a két játékos összefog, mintha csak szkanderozni kezdenének, de igazából a hüvelykujjak kapják a főszerepet, azzal kell a másikon felülkerekedni és olyan módon leszorítani, hogy az ne mozduljon pár másodpercen át.

Természetesen azért akad egy olyan megmérettetés, ami az összes sportot magába foglalja, ez volna az Island Crown bajnokság, ahol mindegyikben próbára tehetjük a tudásunk, egy egyre nehezedő ranglétrán, a végén egy akár bossnak is tekinthető ellenféllel szemben. Mégis azt gondolom, hogy a Nintendo Switch Sports Resort igazi ereje az egyes sportágak alkalmankénti elővételében rejlik. Egy jópofa bowling vagy golf egy fárasztó nap végén, egy röhögős tenisz, esetleg box ha átjönnek a haverok, vagy csak simán chilles repkedés a szépséges sziget felett. Mivel a sokadik iterációt éljük, mindennek a szuper kiforrott változat kapjuk, amolyan best ofot, ami sok újdonságot talán nem, de kiszámítható vidám perceket igenis hoz.

10 8

Legutóbb ezt teszteltük:

Minecraft Nintendo Switch 2 – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ethan Hawke visszanézett párat korábbi alakításaiból (Kiképzés, Nyakunkon az élet, Mielőtt felkel a Nap) - videó
Következő cikk Az erdő zenéje - kritika