Az igazi kaland (We bought a Zoo) r.: Cameron Crowe, fsz.: Matt Damon, Scarlett Johansson, Elle Fanning; vígjáték, 123 perc.
True story, magas cukiságfaktor. Minden játszik, amitől a mosoly garantált. Kislány trendy szettekben, kicsike és nagyocska állatok, kevéske szerelem, csipetnyi dráma, nők-álma apu. Minden lány szeretné konkrétan ezt a férjet, lehetőleg örökbe, mert negyven felé jobban néz ki, mint az átlag. Nem túl kövér, ellenben van haja, sőt látszik a szemében, hogy túl jó ember ő erre a világra, bár nagyon bénán bánik a szavakkal. Ez biztos valami nagyon macsó férfi tulajdonság különben.
A nagy magyar valóságból nézve igazán irigylésre méltónak tűnik úgy kiszakadni a régi életünkből, hogy nem kell ázsiáig menni gyalog, hanem csak a városvége tábla után kettővel vesz az ember egy állatkertet és ennyi. Deal done. Új élet hello. Benjamin Mee (Matt Damon) idilli élete felborul, miután megözvegyül és ott marad egy kamasz fiúval és egy pici lánnyal. Bár a nők tépik a sorszámot, és tálcán kínálják a degondoskodnék rólatok sütit, apu nem találja a helyét és végül az elköltözés mellett dönt. Az újlakás vásárlás egyből magával hozza a very new élet illatát, egy kis tigris ürülékkel keverve. Az igazi kalandok úgy lesznek, hogy egyáltalán nem tudod, mibe kezdtél, de majd csak lesz valami. Csak 20 másodperc őrült bátorságra van szükség az elején.
A film bájos családi mozi, de van üzenete az elengedésről, az újrakezdésről. Párszor elhangzik a mondat, hogy ha a beint a sors, menni kell tovább. Bárhová menekül az ember, a fájdalmait magával viszi, de aztán valahogy mégis újra kisüt a nap, egyszercsak. Persze a holly-vudunak köszönhetően még a könnybelábadós részek se keserűek. Nekem meg kicsit az az érzésem volt, hogy ez a való világban nem ilyen kicsit-nehéz lenne, hanem kibebaszott rohadt mocskos nehéz. Az elengedés, a gyász, az újrakezdés, ez az egész család dolog már alapból, egyedül. Még jó hogy a szekszi Kelly (Scarlett Johanson) segíti a beilleszkedésüket.
Kapunk pár vicces karaktert, egy szép képet a teamspiritről, az összefogásról. Tinik komplikált lelki életét. Amikor a 14 éves kislány csalódva először szembesül azzal, hogy nem minden a reményei szerint alakul, akkor a barátnőm felsóhajtott, hogy na tessék már ilyen fiatalon elkezdődik. A fiúk néha nem úgy gondolják, mint mi, néha meg halvány fogalmuk sincsen, mit akarnak. Legtöbbször. Zárójel zárva.
Nekem azt adta el a film, hogy mindig van remény, hogy az élet hinta, de apró csodái beragyogják a napjainkat, és még amikor nyakig ér a szutymó akkor is lehet egy kis váratlan szerencsénk ha bátrak vagyunk. A derű legyen veletek.
http://youtu.be/vHbdkFVd66g
Szerintem is éppen ilyen ez a film, és ettől JÓ!