Gonosz halott (Evil Dead) rendező: Fede Alvarez, főszereplők: Jane Levy, Shiloh Fernandez, Jessica Lucas, Lou Taylor Pucci,Carter, Elizabeth Blackmore, amerikai horror, 90 perc, 2013 (16)
A Gonosz halott remake nem elég ahhoz, hogy az egyik legkultikusabb horrorfilm újragondolása legyen, de a marketingesek képesek voltak ráírni a plakátra, ez minden idők legfélelmetesebb filmje, ezzel is még nagyobb terhet akasztva az elsőfilmes Fede Alvarez vállára. Aki amúgy nem ügyetlen gyerek, csak…
A történet szerint egy csoport fiatal lemegy a hétvégére egy isten háta mögötti, elhagyott faházba, hogy segítsenek drogfüggő barátjuknak leszokni. Aztán persze felfedezik, hogy van egy pince alattuk, ahonnan rettenetes bűz jön, és mivel a pinceajtó véres, ezért jó ötletnek tartják, hogy lemenjenek megnézni, mi van lent. Találnak egy halom állattetemet, meg egy könyvet, a Necronomicont. Az egyik fiatal fel is olvas belőle, ezzel felébresztve egy régóta alvó démont, ami lelkeket gyűjt, és ezzel elindul a borzalom, amiben végtagok szakadnak, és közben annyi fér folyik, amennyi éppen csak belefér az R kategóriába.
Az Evil Dead remake-kel már a kezdetek óta ellenszenveztem, a Gonosz halott-trilógia számomra ugyanis a filmtörténelem legtökéletesebb filmtrilógiája (sajnálom Star Wars, sajnálom, Indiana Jones). A második önreflexív és vicces, ügyesen variálja és gondolja újra ugyanazt a történetet, a harmadik meg egy szórakoztató one-man-show Ray Harryhausen vizuális stílusának megidézésével, meg rengeteg homage-zsal. A felszínen mindhárom film végtelenül egyszerű, de a felszín alatt van a lényeg. Még az első, nem túl sokat vállaló epizódnál is. Egy egyszerű faházas horror ordas klisékkel és olcsó effektekkel, de nem véletlenül lett kultfilm az sem. Egyrészt Raimi és stábja lelkesedése abszolút áthatja a filmet, lerí, hogy mennyire élvezték ezt a filmet összerakni. Másrészt Raimi lényegre törő, sallang mentes, erőteljes rendezése kiemeli a hasonszőrű filmek közül. Továbbá van egy igazán jó karaktere, Ash, aki Bruce Cambpell karakteres játékától működésbe lendíti a filmet.
Végül pedig ott van az, amit sokan figyelmen kívül hagynak: már a legelső Evil Dead filmnek is volt humora. Nem annyira harsány és nyilvánvaló, mint a folytatásokban, de ott volt végig az a perverz félmosoly. Nem vette magát komolyan, és így a gagyibb megoldások is a film szövetébe épültek, ahelyett, hogy csak simán zavaróak lettek volna. És itt bukik meg leginkább Fede Alvarez 2013-as újragondolása. Vérkomolyan veszi magát egészen az utolsó tíz percig, száműz mindenféle játékosságot filmjéből. Így az egész sokszor ciki lesz, annyira erőlködik, főleg, hogy ezeket a kliséket, meg ezt az alapfelállást tavaly már egyszer körberöhögtük a Cabin In The Woods által, nehéz elvonatkoztatni tőle. Az utolsó tíz percben pedig csak villanásnyira bukkan fel némi fekete humor és reflexió, de önmagában az még kevés.
De persze újragondolás, és bár vannak olyan képkockák, amik az eredetiből köszönnek vissza, azért meg kell dicsérni az elsőfilmes rendezőt, mert azért átgyúrta annyira a sztorit, hogy az érdekes legyen. A drogleszoktatós dolog kifejezetten ötletes megoldás (ebben is lett volna humorforrás, kár, hogy kihagyta a ziccereket). Az első fele meg bár kissé unalmas annak, aki látta az eredetit, nagyon ügyes altatása a nézőnek, hogy majd a második felétől bekövetkező váratlan húzásoknak megágyazzon. A gond csak az, hogy amíg elkezd érdekes lenni, addig elvileg a karaktereket kéne megismerjük, megkedveljük, legalább egyet azért. Jó, az első sem tobzódott erős karakterekben, de mégis csak ott volt Ash, ő egymagában elvitte a film első felét (is). Itt viszont egyik karakter érdektelenebb, mint a másik.
Talán még a drogos lányban lett volna potenciál, kár, hogy jó időre kikerül a történetből, a felesleges családi szál meg inkább gáz, mint nem, mivel rohadt felületes, arról nem is beszélve, mennyire felesleges időhúzás. Viszont amikor mozgásba lendül a film, akkor párszor sikerül pár igazán félelmetes jelenetre is az idegesítő jump scare-ek mellett, ám legtöbbször inkább gyomorforgató, mint félelmetes. Ennyi vér tényleg nem folyt még talán soha stúdiófilmben, és az analóg effekteknek hála nagyon hatásosak is, csak egy idő után annyira túlzásokba esik a film, hogy kioltják egymást ezek a csonkítások, a sokadik végtagleszakadást már csak hetyke vállvonogatással tudtam honorálni. Ráadásul hiányzott az a nagybetűs hangulat és stílus, amit Raimi hozzá tudott tenni a saját filmjéhez, Alvarez meg nem. Meg a feszültség is csak nyomokban lelhető fel a filmben.
De összességében nem egy rossz film az Evil Dead. Jobb ugyan, mint a legtöbb mai horror, és vannak benne szép megoldások, az utolsó 10 perc pedig igazán tökös és vagány, sőt, még félelmetes is, önálló filmként erős közepes. Remake-ként viszont, bár nem gyalázza meg az eredetit (és ez már erény napjaink feldolgozásainál), sőt, még valamennyire újra is gondolja, de nem igazán erős. Fede Alvarez jó diák módjára felmondja a leckét görcsbe rándulva, és látszik rajta az igyekezet, de annyira erőlködik, hogy végül ettől lesz száraz és lelketlen a műve. Ezzel pedig pont elveszik a lényeg. Így ebből a szempontból gyenge közepes, átlagolva tehát a film szimplán közepes. Viszont ha ez kellett ahhoz, hogy Raimi elkészíthesse az Evil Dead 4-et/Army Of Darkness 2-t, akkor végül is megérte megcsinálni.
UI: Várjátok ki a stáblista végét 😉
){kind=link}
No Comment