Lemezek
25. Sun Kil Moon – Benji (Caldo Verde), 24. Kasabian – 48:13 (Columbia/Sony), 23. TV On The Radio – Seeds (Harvest/Universal), 22. Death From Above 1979 – The Physical World (Last Gang / Universal), 21. Damon Albarn – Everyday Robots (Parlophone/Warner), 20. Ariel Pink – pom pom (4AD/Neon Music), 19. Jack White – Lazaretto (Third Man/Neon Music), 18. Eagulls – Eagulls (Partisan), 17. Royal Blood – Royal Blood (Warner), 16. The Black Keys – Turn Blue (Nonesuch/Warner), 15. The Horrors – Luminous (XL/Neon Music), 14. Johnny Marr – Playland (New Voodoo/Neon Music), 13. Broken Bells – After The Disco (Columbia / Sony), 12. Lana Del Rey – Ultraviolence (Universal), 11. Ryan Adams – Ryan Adams (PAX AM)
10. St. Vincent – St. Vincent (Republic/Universal)
2014 St. Vincent éve volt, idén lett végre nagybetűs szupersztár, fellépett a Nirvanával, és még Magyarországra is eljutott.
9. Honeyblood – Honeyblood (FatCat/Neon Music)
Két skót csajé volt az év egyik legjobb bemutatkozása. Hatvanas évek eleji szinkronének, enyhén Sonic Youth-os aláfestéssel.
8. Elbow – The Take Off And Landing Of Everything (Fiction/Universal)
A Doves hosszútávú pihenőn, úgyhogy most már végérvényesen Guy Garveyék számítanak a „jó Coldplay-nek”.
7. Manic Street Preachers – Futurology (Columbia/Sony)
A tavalyi belassult, pszeudo-akusztikus Rewind The Film után a Manics csinált egy menetelős berlini lemezt.
https://www.youtube.com/watch?v=5XxqlrZBTkw
6. Real Estate – Atlas (Domino/Neon Music)
Ha New Jersey, akkor az egyre jellegtelenebb The Gaslight Anthem helyett sokkal érdemesebb erre a gitárzenekarra odafigyelni.
5. Temples – Sun Structure (Heavenly/Neon Music)
Egyrészt továbbra sem kell temetni a brit gitárzenét, másrészt amíg nincs új Tame Impala, addig kihúzzuk ezzel az albummal.
4. Ty Segall – Manipulator (Drag City)
Ez a 27 éves csávó idáig ontotta magából a lemezeket, ezzel viszont elpöcsölt másfél évig. Megérte.
3. The War On Drugs – Lost In The Dream (Secretly Canadian/Neon Music)
A Mark Kozelek (aka Sun Kil Moon) és a War On Drugs közötti szópárbajban Kozelek húzásai voltak viccesebbek, a zenei háborút viszont a phiadelphiai együttes nyerte. Ez az album készülhetett volna akár 1969-ben is, és olyan, mintha Bob Dylan beszállna egy pszichedelikus shoegaze zenekarba.
2. Beck – Morning Phase (Capitol/Universal)
Megérte hat évet várni az új Beck lemezre, mely egyrészt a Mutations pszichedelikus folkját viszi tovább, és az életművet tekintve ott a helye a dobogón az 1996-os Odelay és a tíz évvel későbbi The Information mellett. Sziget koncertet követelünk, de azonnal!
1. Spoon – They Want My Soul (Loma Vista)
Az egyik hazai tehetségkutatóban egy fiúcsapatot Spoonnak neveztek el, na de hát a Strokes ütőegyüttes után már semmin sem csodálkozunk. Nyilván ilyenkor arra hivatkoznak, hogy ezt a texas-i zenekart idehaza nem ismeri senki, ami egyrészt nem igaz, másrészt ezek a csávók folyamatosan top 5-ös albumokat gyártanak odahaza. A recept igazából tök egyszerű: nincs itt semmi forradalmi újítás, csak tök jól megírt és eljátszott számok. Melybe még a nem túl jól sikerült borító meg a zenekaroknak mindig kicsit bénán álló egyes szám első személyű lemezcím sem zavart bele.
Koncertek
10. Foals (VOLT Fesztivál, július 3.)
3 éve láttam őket Bécsben a Red Hot Chili Peppers előtt, azóta rengeteget fejlődtek.
9. Manic Street Preachers (Sziget, augusztus 15.)
Az eddigi öt Manics koncertemből ez volt a leggyengébb, de a top 10-be még így is ott a helyük.
8. Pet Shop Boys (Budapest Park, július 7.)
Egy nappal a rendkívül enervált és antipatikus Arctic Monkeys után óriási felüdülés volt megnézni a szintipop veteránokat.
7. The Coup (A38 Hajó, május 22.)
Harmadház előtt is olyan fergeteges koncertet adott az oaklandi hip hop zenekar, mintha egy óriási csarnokban léptek volna fel. A végén aztán Boots Riley már a közönség soraiban freestyle-ozott.
6. The Rolling Stones (Ernst Happel stadion, Bécs, június 16.)
Már kétszer játszottak Magyarországon, de én eddig mindig Bécsben csíptem el a Stones-t. Ez volt az utolsó koncertjeik egyike, amin hűséges szaxofonosuk, Bobby Keys fellépett velük.
5. Queens Of The Stone Age (Sziget, augusztus 12.)
A tavalyi VOLT koncert is elég izgalmasra sikeredett, de akkor szégyenszemre rövidebb szettet kellett játszaniuk a Thirty Seconds To Mars miatt. A szigetes koncert egyik csúcspontja a tömeg tetején közlekedő tolószékes rajongó volt, akinek Josh Homme ajánlott is egy dalt.
4. Nine Inch Nails (Stadthalle, Bécs, június 9.)
A budapesti koncert rejtélyes okokból kifolyólag elmaradt, úgyhogy Bécsig kellett mennünk, hogy elcsípjük a NIN „visszatérő” turnéját. Nem csoda, hogy a Stadthalle tele volt magyarokkal.
3. Neil Young & Crazy Horse (Stadthalle, Bécs, július 23.)
Megint egy nagy név (már nincs sok), akit lehúzhattam az akiket-még-nem-láttam listáról. Azt vártam, amit kaptam: irtózatos mennyiségű torzítást, gerjesztést és jobbnál jobb riffeket, no meg persze azt a félreismerhetetlen énekhangot. És még egy Earth pólót is kaptam „tőle.”
2. Anna Calvi (A38 Hajó, március 3.)
Napjaink egyik legizgalmasabb gitárosa egy 34 éves, törékeny csaj, aki énekesnőnek sem éppen utolsó. A két évvel korábbi Sziget koncerthez képest sokkal magabiztosabb szettet játszott, és akkor azt mondtam, hogy ennél jobb koncertet már nem nagyon fogok látni idén. Majdnem igazam lett.
1. Elbow (Arena, Bécs, augusztus 22.)
Guy Garveyék odahaza valószínűleg jóval nagyobb csarnokokban lépnek fel, de itt semmi gond nem volt azzal, hogy mindössze ezer ember előtt kellett játszaniuk. Az Elbow zenéje melankolikus, de a szomorúság egy pillanatra sem jutott eszembe a koncert alatt, viszont az annál inkább, hogy a frontember az a típus, aki bárkivel remekül el tudna diskurálni néhány korsó sör mellett. Az meg csak a hab volt a tortán, hogy mielőtt színpadra léptek volna, az Arena udvarában az új Spoon lemez szólt. Az év albuma az év koncertje előtt – nem is kell több.
