A Szemrevaló Filmfesztiválon ( 9.24.-10.06 ) az Ifjak és erősek forgatókönyvírójával, Martin Behnkevel beszélgettem.
A fesztivál egyik témája a bevándorlás volt. Az 1950 óta bevándorolt, német állampolgársággal rendelkezők, azok leszármazottai és a letelepedett külföldi állampolgárok száma együttesen 16,4 millió volt 2014 végén, ami a teljes lakosság több mint ötöde. Az Ifjak és erősek az 1992-es rostock-lichtenhageni eseményeket dolgozza fel. Augusztus 22. és 26. között 3 ezer helybéli német ostrom alá vette a Napraforgóházat, ahol a romák evakuálását követően 100 vietnami maradt. Még csak 2 év telt el az újraegyesítés óta, ráadásul a menekültellenes eseménysorozat eme csúcspontjára az ország keleti felében került sor, ahol a szovjet megszállás alatt tűzzel-vassal irtották a náci eszméket.
A film három különböző karakter nézőpontjából mutatja be az eseményeket. Lien egy vietnami lány, aki a Napraforgóházban lakik a családjával és keményen dolgozik, hogy mielőbb teljes jogú német állampolgárrá váljon. Stephan egy banda tagja, akiket elkap a gépszíj és aktívan kiveszik a részüket a rombolásból. A harmadik karakter Stephan apja, aki helyi politikus és nem igazán tudja, hogy ebben a helyzetben mit tegyen.
A film forgatókönyvírójával a Goethe Intézet könyvtárában beszélgettem.
Honnan az ötlet?
A forgatókönyvet a rendezővel, Burhan Qurbanival írtuk közösen, aki afgán bevándorlók gyermeke, de már Németországban született (1980-ban). A témát ő választotta és már 2009-ben elkezdett dolgozni ezen az anyagon. Az 1992-ben bekövetkezett eseményekig jól érezte magát ebben az országban. Mikor a televízióban látta az eseményeket, először kezdett félni. Akkoriban több hasonló, külföldiek és bevándorlók ellen irányuló agresszív esemény is történt Kelet-Németországban, de ez volt a csúcspont. A filmben arra kerestük a választ, hogy mi történhetett a társadalomban, ami ide vezetett. Abból a szempontból is feltéve a kérdést, hogy én is az NDK-ban születettem (1978-ban) és egy olyan generációt képviselek, akit antifasiszta szemléletmódra neveltek, az iskolában is ezt verték a fejünkbe. Aztán két évvel az NDK megszűnése után olyan események történnek, melyek szinte a pogromokra emlékeztetnek.
Hogy ment az anyaggyűjtés?
Nagyon sokan voltak olyanok, akik szívesen beszéltek az eseményekről, de még többen voltak azok, akik nem. Az áldozatok azért nem akarták felidézni, mert fájdalmas. Sokan voltak olyanok, akik se nem áldozatok, se nem tettesek. Ők már annyiszor elmesélték a sajtónak, az ismerősöknek, hogy azt mondták, ezt már lezárták és nem bírják még egyszer elmondani. A tettesek között nem csak nácik voltak, hanem egyszerű emberek is. Őket is nagyon nehéz volt szóra bírni, hogy beismerjék a bűnösségüket, a cinkosságukat. Rostock városa a mai napig szenved ettől. Folyamatosan hangoztatják, hogy már megváltoztak és nincsenek ilyen csoportosulások. Az egész tartomány imázsproblémákkal küzd azóta is. Sokat tettek, hogy ne így legyen, de még mindig vannak idegengyűlölő csoportosulások és nem csak itt, hanem egész Németországban.
Hogyan születtek meg az egyes karakterek?
Nagyon sok személyes beszélgetést folytattunk, nagyon sok interjút, archív anyagot (sajtóanyagot, videót, tévéfelvételt stb.) néztünk meg. Az egyes karakterek két-három valós személy kielemzéséből alakultak ki. A szövegkönyvben is van néhány, a valóságban is elhangzott mondat. 14 éves voltam, amikor történtek ezek az események, a bátyám volt kb. annyi idős, mint ezek a fiatalok, akik a filmben láthatóak. A saját emlékemet és saját tapasztalataimat is bele tudtam dolgozni, milyen is volt a fiatalok életérzése akkor az NDK-ban.
Miért három nézőpontból dolgoztátok fel az eseményeket?
Az első forgatókönyv vázlat csak a fiatalok csoportjának szemszögéből mutatott mindent, de aztán rájöttünk, hogy ez nagyon kevés. Később volt olyan szála is a történetnek, ami a rendőrség szempontjából mutatta volna be az eseményeket és volt egy olyan is, ami a lakosságéból, akik nem tettesek voltak, hanem csak nézők. (Az esemény után volt egy óriási rendőrségi botrány, ezért ezt a szálat végül inkább kihagyták.) A sok közül végül azért ez a három maradt, mert úgy éreztük, hogy ezek mutatják meg legjobban azokat a háttértartalmakat, melyek minket érdekelték magukon az eseményeken túl. Nem az eseményeket szerettük volna dokumentálni, hanem az előbb említett háttérgondolatokat is felfűzni a cselekménysorra ezen a három nézőponton keresztül.
Szándékosan szimpatikus mindegyik szereplő?
Rögtön az elején eldöntöttük, hogy nem egy nácikról szóló filmet akarunk készíteni (a filmben és az eseményekben természetesen azért felbukkannak). Azt akartuk bemutatni, milyen cselekménysorok vezetnek oda, hogy teljesen normális, hétköznapi, pozitívnak tekinthető figurák belecsúsznak egy ilyen borzasztó dologba. Mi az a negatív erő, ami mindenkiben benne rejlik, hogy aztán belemenjen egy ilyenbe.
Miért vált át a fim fekete-fehérből színesbe?
Ez eredetileg nem volt benne a forgatókönyvben, hanem rendezői koncepció eredménye. Az elején dokumentumfilmszerű, végig távol tartva minket, majd nem csak hogy színesre vált, hanem a (kézi)kamera is közelebb hozza a történéseket, ezáltal sokkal jobban „bevonódunk” a cselekménybe.
Hogy néz ki most a helyszín?
A cselekmény idején a Napraforgóház mellett állt a menekültek számára egy épület, ahol a menekültügyi eljárást lefolytatták. Ez ma már nincs meg, a Napraforgóház pedig egy teljesen normális lakóház, de még mindig nagyon sok vietnami él itt.
Mennyire él ez az esemény a német köztudatban?
Nem él élesen, inkább igyekszenek elfelejteni, ami egész jól sikerült. Éppen ezért a tananyagba sem került bele. Amikor külföldieknek meséltünk a témáról, vagy arról, hogy min dolgozunk éppen, ők sokkal inkább képben voltak. A város levonta a következtetéseket, sokat tettek azért, hogy befogadóbbá váljanak, sokkal nyitottabbak legyenek a bevándorlók iránt. Az országszerte egyre jobban elterjedő PEGIDA (Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen) mozgalom nem tudott Rostockban demonstrációt tartani, mert mind a város vezetése, mind a város lakossága elutasította azt (!).
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönettel tartozom a Sárossi Bogátának (Goethe Intézet) a tolmácsolásért.
