Versek a halálról
Mész
Jelenkor kiadó, 2015
Három évvel az Ahol megszakad után új verseskötettel jelentkezett Závada Péter. A Mész versei kalandozások a lélek ködös tájain.
Závada Péter neve biztosan ismerősen cseng azok számára is, akik nincsenek különösebben otthon a kortárs magyar költészetben. Az új kötettel jelentkező szerző évekkel ezelőtt komoly hírnevet szerzett már az Akkezdet Phiai nevű formációval, de ismerős a slam poetry műfajban is.
Hogy ezen tényező áldás, vagy átok egy költő számára, azt mindenki döntse el maga. Sokaknak idegen az „utca nyelvén” szóló vers-verseny műfaj, vannak azonban, akik talán éppen a slam poetry elterjedésének köszönhetően kezdtek érdeklődni egyáltalán az irodalom iránt. Persze szögezzük le, a slam poetry nem 100%-ban irodalom, hiszen éppen az élő előadás adja erejét, ettől függetlenül nem összekeverendő a sokszor káromkodásokkal teletűzdelt rapelőadásokkal sem. Závada egyébként – talán tudatosan is – nem indul slam poetry megmérettetéseken, ez egyértelműen többszörös bajnok alkotótársa, Saiid területe.
Azok, akik csakis kizárólag a tiszta költészetet szeretik, és nem tartják jó dolognak keverni a műfajokat, tegyék félre ellenérzéseiket Závada Péter kötetével szemben, a Mész ugyanis egy igazán tehetséges költő érett műveit gyűjti egybe. A versek középpontjában az édesanya áll, akit tragikus körülmények között egészen fiatalon elveszített a szerző.
„Apró kalcitkristályokból állsz, anya. Ezer Celsius-fok körüli
hevítés hatására szén-dioxidra és kalcium-oxidra esel szét.
A szén-dioxid a lelked. Apával úgy döntöttünk, hogy
szép gyöngén megfogjuk az elégett csontjaidat,
az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk,
noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk,
leomlott reggelre.”
A versekben a gyász és a fájdalom élettelen, rideg tárgyak képében jelenik meg, visszatérő helyszín a tragédia helyszíne („tetthely”), a hideg fürdőszoba. Úgy tűnik, mintha egy külső szemlélő mesélné a történteket, a kötet címét adó „Mész” pedig megérteti velünk, hogy ilyen fájdalmat talán nem is lehet másképp feldolgozni, csak bizonyos távolságtartással. Sokkoló a balladai párhuzam: vajon befalazható-e az édesanya emléke. Závada verseiben megpróbálkozik vele, ehhez azonban helyszínről helyszínre, tárgyról tárgyra, illatokon, hangokon át, újra fel kell idéznie mindent, amire emlékszik. A költemények rímtelen szabadversek, amelyekben az emlékfoszlányok nyomasztó asszociációkkal keveredve leírást adnak a helyszínről, a történtekről, az anyáról. A gyász a verseken keresztül letaglóz, csontig hatol.
A Mész kétségkívül hatásos gyűjtemény. Olvasóként sem egyszerű feldolgozni azt a fájdalmat, ami a versekben megelevenedik. Závada sok mindent elhagyott, ami az Ahol megszakadban zavaró volt, jelenlegi kötetében is vannak azonban olyan részek, amik inkább hatnak úgy, mintha a szerző el akarná játszani a költőt. Ez azért különösen fölösleges, mert Závada nyilvánvalóan nagyon tehetséges. Nem áll jól se neki, se verseinek az elborult képhalmozás, azok a legőszintébb versek, amikben érthetőek és követhetők az asszociációk.
Vegyük kézbe és olvassuk a Mész-t, mert felszabadító erejű hatással bír. Nem szabad azonban abba a hibába esni, hogy túlmagyarázzuk a verseket. Závada Péter kötete attól jó, hogy őszinte és mélyről jövő. Ezt pedig mindenki megtapasztalhatja személyesen is, ha elolvassa a művet.
