Cobain: Montage Of Heck; rendező: Brett Morgen; főszereplők: Kurt Cobain, Courtney Love, Francis Bean Cobain, Krist Novoselic, Dave Grohl; amerikai zenés dokumentumfilm; 132 perc; 2015 (16)
Házi mozi
Itt a híres-hírhedt doksi a Nirvana frontemberről, az utolsó nagy rocksztárról, egy csomó még soha nem látott felvétellel, és felemás végeredménnyel.
Ha van videóklip, amiben szívesen szerepeltem volna, az a Smells Like Teen Spirit. Láttam róla egyszer egy werkfilmet, amiben azt mesélte a rendező, hogy hosszú és problémás volt a forgatás, és a végén a pogózás azért is lett olyan hiteles, mert a tinédzserek már kellően nyűgösek lettek a nap végére. És még ha a klipben nem is sikerült szerepelni, azért maga a pogó sokszor összejött, többször ugráltam erre a számra, mint a Killing In The Name-re, pedig arra is sikerült egy párszor.
Örülök, hogy akkor voltam gimnazista, amikor ez a szám meg a Nevermind album beütött, és sajnálom, hogy a mostani generációnak nincs Nirvanája. Persze ez most tűnhet ilyen korosodó okostojáskodásnak, mint amikor a mi faterjaink mondták azt, hogy „bezzeg nekünk ott volt a Deep Purple meg a Led Zeppelin”, viszont mostanra elfogytak a rockzenekarok, elfogytak azok, akik hitelesen meg tudnák énekelni a dühös, nyughatatlan tinédzserek problémáit. Nincs Kurt Cobain, nincs rockandroll.
A Nirvanához rengeteg élményem kötődik, nem fogom részletezni őket, egy párat megírtam itt, inkább csak a legfrissebbet mesélem el: két napja megint meghallgattam a Nevermindot, és ezredszerre is levitte a fejemet. Elképesztően időtlen lemez, eszméletlenül jó dalokkal, éppen ezért mindig óvatosan közelítek bármilyen új film vagy kiadvány irányába, amin a Cobain és a Nirvana szavak szerepelnek. Az már eleve rossz ómen volt, hogy a Melvins frontember King Buzzo becsmérlően írt a Montage Of Heckről, és a film megtekintését követően egyet kell értenem vele. Nyilván teljesen más okokból: ő személyesen ismerte Cobaint, és szerinte a sztori teljesen máshogy zajlott le, no de hát elég komoly részrehajlást lehet várni attól a produkciótól, amit a rocktörténelem legnagyobb tramplija, Courtney Love kezdeményezett.
A Montage Of Heck valóban nem más, mint egy montázshalom, home videókból összerakva. Amúgy érdekesen indul a film, láthatjuk a hároméves tejfölszőke Kurtöt gitározni (természetesen már akkor bal kézzel), és furcsa azt hallani egy ekkora gyerkőc szájából, hogy „hello, I’m Kurt Cobain.” Beindulnak a doksiktól megszokott jelenkori interjúk is, faterral, muterral, tinédzserkori barátnővel, a Nirvana részéről Krist Novoselic-kel, Dave Grohl viszont sehol (valójában nem ért rá), pedig tavaly a Rock And Roll Hírességek Csarnoka beiktatáson ő is látványosan kibékült Love-val. Aztán a koncepció szép lassan szétesik: a régi, sok esetben fekete-fehér tévéműsorok alkalmazása indokolatlan, az pedig egészen meghökkentő, amikor a Cobain sztori képregényszerű rajzfilmként folytatódik, miközben valaki naplóbejegyzéseket narrál.
A felnőttkori házi videók sok esetben rendkívül nyomasztóak, főleg, amikor a bedrogozott sztárpárt és újszülött gyermeküket látjuk (azt a Francis Beant, aki aztán ennek a filmnek az executive producere lett). A jelenben immáron plasztikázott arcú és folyamatosan cigiző özvegyasszony próbálja magyarázni a magyarázhatatlant, de valójában eléggé érdektelen, amit mond. Mint ahogy maga a film is, mely fokozatosan veszíti el a néző figyelmét. Hiába nyílt meg a családi archívum Brett Morgen rendező előtt, nem nagyon tudott élni a lehetőséggel. A Montage Of Heck meglehetősen egyoldalú bemutatása egy tragikus sorsnak, és aki az érem másik oldalára is kíváncsi, annak szívesen ajánljuk a Kurt & Courtney című filmet.
