A Fiú

A fiú (The Boy), rendező: William Brent Bell, szereplők: Lauren Cohan, Rupert Evans, Ben Robson, Jim Norton, Diana Hardcastle, színes, magyarul beszélő, amerikai horror, 97 perc, 2016. (16)

„Ha kedves leszel hozzá, ő is kedves lesz hozzád.”

William Brent Bell első alkotása egy vígjáték volt (Sparkle and Charm), amelyet három igencsak felejthető régi klasszikusokból építkező horror követett, (A vérfarkas, Az ördög benned lakozik, Stay Alive – Ezt éld túl) amíg végre eljutott arra a pontra, hogy ne ő írja a filmjeihez a forgatókönyvet. Jól döntött a változást illetően, ugyanis A Fiú ezidáig a legjobban sikerült alkotása
Greta múltja elől menekülve érkezik Amerikából egy angliai családhoz bébiszitterként. Az erdő mélyén álló hatalmas ódon kastély egészen meglepi a fiatal lányt, ám közel sem annyira, mint mikor kiderül, hogy a gondjaira bízott fiú nem más, mint egy életnagyságú porcelánbaba. A történetnek ez az a része, amitől teljesen kirázza a nézőt a hideg, ugyanis egy szellem vagy szörny sem lehet annyira félelmetes, mint egy hétköznapi öreg házaspár, akik a gyászukat úgy próbálják feldolgozni, hogy egy porcelánbabát istápolnak saját gyermekükként. Erős túlzás lenne azt mondani, hogy formabontó műről van szó, szinte minden elemét láthattuk már korábban, ám ezeket igen ügyesen tálalják a készítők, és a néző még a meglepő végkifejletet követően is elégedetten konstatálja a történet megoldását.
A régi ház, távol a világtól már önmagában tökéletes hangulatot teremt egy kis libabőrözéshez, de Brahms előszeretettel premier plánban mutatott kifejezéstelen arcocskája egy idő után azokra is jó eséllyel a frászt hozza, akiknek egyébként semmi bajuk sincs a porcelánbabákkal. (E sorok írója legalábbis világéletében kedvelte őket, de most jó ideig nem akar látni egyet sem.) Külön érdekesség, hogy a forgatás alatt többen is elrejtették Brahmst a stáb lakókocsijában vagy az illemhelyén, hogy megijesszék a másikat, ám egyszer valakire annyira a frászt hozta, hogy összetörte, így kellett belőle készíteni egy másolatot.
A film remekül játszik a feszültséggel, főleg a kínosan elnyújtott premier plánokat követően állandóan a menetrend szerinti rémisztgetést várja az ember, ha pedig ez elmarad, csak még tovább növeli a nyugtalanságunkat. Arról nem beszélve, hogy a sokáig egészen nyugodt légkör és szokatlan furcsaságok miatt a néző is könnyen elbizonytalanodik, hogy tényleg szellem vagy démon lakozik-e a házban, esetleg csak a főszereplőnek kezd agyára menni a nagy ház. Ezért sokáig nehéz is eldöntenünk, hogy pszichothrillert vagy horrorfilmet látunk. Összességében egy meglehetősen hátborzongató, kellemesen elvont mozi, ami tökéletesen kiszolgálja azokat, akik másfél órányi rettegésre vágynak.