Spotlight – Egy nyomozás részletei – kritika

Spotlight – Egy nyomozás részletei (Spotlight); rendező: Tom McCarthy; főszereplők: Michael Keaton, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Stanley Tucci, Liev Schreiber, John Slattery, Brian d’Arcy James, Billy Crudup, Jamie Sheridan; amerikai dráma; 129 perc; 2015 (16)

Kinek a pap 

Nem egy olyan filmet ismerünk, amelyiknek a hatása meghaladja a minőségét. Ilyen Az elnök emberei is, azóta ugyanis szinte minden oknyomozói dráma hasonló motívumokkal operál. 

Alan J. Pakula 1976-os alkotásában Robert Redford és Dustin Hoffman a Watergate-botrányt deríti fel. Az elnök emberei nem nevezhető thrillernek, viszonylag csekély benne a feszültség, azonban nagyszerűen érzékelteti azt az aprólékos munkát, ami elengedhetetlen egy nehezen felderíthető összeesküvés leleplezéséhez. Pakula filmje az oknyomozói riportok iskolapéldája, és azóta a legtöbb ilyen témához nyúló rendező ezt a lassú építkezést használja fel a történetmesélés során – még akkor is, ha filmje (ez esetben a Spotlight) nem a hetvenes években játszódik.

9/11 környékén járunk, konkrétan Bostonban, ami mindig is egy különleges városnak számított az USA-ban. Egyedi az elhelyezkedése, sajátos akcentussal beszélnek az ottaniak, és nem csoda, hogy számos Boston-centrikus filmet ismerünk: ilyen a Tolvajok városa, a Ted, a Good Will Hunting, és még sorolhatnánk. Ezen alkotásokkal szemben a Spotlight viszont megtörtént esetet dolgoz fel, azoknak a Boston Globe újságíroknak a sztoriját, akik nem kis erőfeszítés árán pedofil katolikus papokat lepleztek le, no meg azt, hogy az egyház megpróbálta ezeket az ügyeket eltussolni.

Ahogy A nagy dobást egy vígjátékrendezőre (Adam McKay) bízták, úgy itt is meglepő volt a stúdió választása: a Spotlightot az a Tom McCarthy jegyzi, akinek A cipőbűvölő című tavalyi Adam Sandler filmet (!) köszönhetjük. A direktornak szerencsére sikerült felnőni a kényes témához, bár az is tény, hogy itt rengeteg minden múlt a színészeken. Velük az égadta világon nincs semmi gond, Mark Ruffalo kifejezetten brillírozik, Michael Keaton megbízható mint mindig, egyedül Rachel McAdams Oscar-jelölése tűnik túlzottnak. McCarthy erénye, hogy nem próbál hősöket csinálni a riporterekből, hiszen ők maguk is elismerik, hogy sokkal hamarabb felgöngyölíthették volna a témát, csak pár évvel korábban épp valami mást találtak eladhatóbbnak az újság számára.

Az elnök embereivel ellentétben a Spotlight nem fullad sose unalomba, szerencsére nem túl hosszú a játékidő, és ez a két óra meglepően gyorsan továbbröppen. Ráadásul, amellett, hogy egy rendkívül fontos és szomorú témát érint, kiváló kordokumentum is: a film segítségével pont elkapjuk az utolsó pillanatot, amikor még a régi értelemben vett újságírói szerkesztés működött (bár az internet már ott dörömbölt az ajtón).

Hozzászólások

hozzászólás