Az elit alakulat (Band of Brothers), író: Stephen E. Ambrose, szereplők: Damian Lewis, David Schwimmer, Ron Livington, Shane Taylor, Scott Grimes, James Madio, Neal McDonough, Michael Cudlitz, Michael Fassbender, színes, amerikai történelmi dráma és akció minisorozat, 70 perc, 10 rész, 2001
A II. világháború amerikai hadseregének, azon belül a 101. számú légi hadosztály 506. számú ezredének tagja lenni nem azt jelentette, hogy az ember hős lett, azt viszont igen, hogy hősökkel szolgált együtt. Legalábbis az HBO 2001-es minisorozatában így emlékeznek vissza azok a veteránok, akik valóban megjárták azt a pokoli háborút, amit mi már csak könnyedén magolunk a törikönyvekből.
Bár nem dokumentumfilmről van szó, mégis mindenki tudja, hogy Az elit alakulat című sorozat irgalmatlanul csontig hatolóan mutatta be a II. világháborút. Nagyon sokáig a legnagyobb költségvetésű TV show volt, ami csillagászati összegekbe került, de a Tom Hanks és Steven Spielberg producerek által készített mű, amit Stephen E. Ambrose hadtörténész az Easy életben lévő tagjaival lefolytatott sok száz órás interjúira támaszkodott, ebből olyan igényes klasszikust hozott létre, hogy az a mai napig megállja a helyét a kultsorozatok közt és soha nem fogják elvitatni tőle az Emmy– és Golden Globe-díjakat.
Az elit alakult 10 része három éven át készült, a színészek maguk is kőkemény katonai kiképzésben részesültek, a forgatókönyv magvát a veteránokkal készült interjúk, korabeli levelezések és híradásokon szolgáltatták. Folyamatos volt az egyeztetés a forgatás alatt is a még élő egykori hősökkel, hiszen gyakorlatilag őket mutatták be; a sorozat minden egyes epizódja velük indul. A már megöregedett katonák egy-egy rövid mondattal mesélik el az aktuális rész egy szakaszát a főcím előtt, ezáltal még valóságosabbá formálódik az egész történet és hitelesebbé a sorozat. Bár nem szerepelnek sokat a képernyőn, az a pár perc mégis teljesen megindítja a nézőt, amikor egy emlékképet látunk az arcukon újra előjönni, ami annyira őszinte és szomorú, hogy ökölbe szorul az ember gyomra. 
A legemlékezetesebb talán az a két rövid monológ volt, amiben az egyik veterán elgondolkodik rajta, hogy talán a németek nem is voltak rossz emberek, más körülmények között akár barátok is lehettek volna, de mindenki tette, amit tennie kell. Ennél súlyosabban nem lehet összefoglalni, hogy miről szólt a háború, ami mást sem csinált, csak követelte az emberéleteket, olyanokat táncoltatott bele a halálba, akik egy nemzet nevében harcoltak, de mégis mint egyének voltak jelen; ennél feldolgozhatatlanabb érzés kevés lehet. És bár a háborúnak lehetnek nyertesei, vagy győztes országai, valójában csak veszteséggel lehet számolni, mégis van minden túlélőben egyfajta büszkeség, amit értelemszerűen az az életszituáció váltott ki belőlük, amit csak a háború hozhat el és amit azok az emberek érthetnek csak, akik ott voltak benne; akiknek mesélték, azok soha. Ezért is tud hatásvadászmentesen megható lenni a sorozat végén az a mondat, amiben arról beszél az egyik túlélő, hogy nem tartja magát hősnek, de mégis azt gondolja, hogy hősökkel szolgált.
A sztori az Easy századról szól, amely az az ejtőernyős alakulat volt a II. világháborúban, akik 1942-ben részt vettek azon a georgiai kiképzésen, ami nagyszámú önkéntesekből verődött össze. A katonák egy nagyon kemény kiképzésen vettek részt mielőtt leszálltak volna Normandia partjainál, majd azután Hollandián és Belgiumon keresztül eljutottak Németországba és részt vettek a Sasfészek-bevetésen. A történetet végig lineárisan vezetik, ragaszkodva a valósághoz. Teljesen életszerű, követhető, élvezhető, nem tud unalmas lenni, az őszinte dráma és a pillanatokra előbukkanó legkeserűbb és mégis minőségi humor végig nagyon magasra teszi a lécet.
Ennél nagyobb háborús eposzt még nem készítettek tévébe, pláne nem olyat, ami ilyen igényes lenne. Hihetetlen, hogy az akkor még nyilván nem divatban lévő CGI pótlására, mennyi statisztát és milyen nívós és valós díszletet használtak, minden részletéből árad a precizitás (Például a téli, erdős jelenethez kb 150 kilónyi papírt használtak föl, hogy a havat elkészítsék.).
A képek, a vágások, a zenék, az egész sorozat látványvilága, azok a sebek, ahogy látod a húst, a natúr ábrázolást, ahogy átmegy valaki fején a tank vagy lerobban valaki ujja mind a Ryan közlegény megmentése nívóját idézik. Ráadásul, ahogy ezt mind összekötötték teljesen életszerű mozdulatsorokkal, ahogy egy lövés után véres remegő kézzel, de mégis némi élet iránti flegmasággal rágyújtanak remegve egy szál Lucky Strike-ra, az valami mesteri. Minden jelenet egy sokk; ráadásul rengeteg főszereplőt mozgat meg, igyekszik minden részt valaki szemszögéből elmeséli, és soha nem hoz valódi megkönnyebbülést, csak pillanatokra, pont úgy, mint ahogy azt a háború is tehette ezekkel a katonákkal.
Aztán újra elszabadul a káosz, amiben mégis hihetetlen a fegyelem és hiába ismerjük ennek a történetnek a végét, mégis rettenetesen izgulunk és borzadunk el őszintén. Ezt átélni és pláne túlélni, ezt akarja megmutatni Az elit alakulat. Ráadásul hiába látjuk az egészet Amerika szemszögéből, most nem azt a zászlólobogtatós fellengzőséget kapjuk hozzá, amivel mindig könnyen rontanak a minőségen. Ez a sorozat nem moralizál, hanem bemutat. Tudja jól, hogy a tények és a különbözően megélt történetek pont elegek ahhoz, hogy átérezzük amit mondani szeretne. Ahogy várják, hogy lőjenek, vagy őket lövik, ez a monotonitás, ami mégis olyan mennyiségű adrenalinnal párosul, hogy a legszélsőségesebb lelki halmazállapotokat varázsolja a képernyőre.
És a plusz valósága az egésznek, ahogy a sisakjukban főzik a levest, ahogy a halott és megcsonkított testekről gyűjtik be a karórákat szuvenírnek, ahogy nyers humorral viccelődnek, mintha nem lenne tétje már semminek és a teljes őszinteség, az olyan poénoknak ágyaz meg, amik rettenetesen emlékezetesek és minőségiek. Viccelődnek a halállal, nem mintha lenne más választásuk, szinte muszáj is, mert aztán megint ott állunk minden második lépésnél egy csontig hatoló drámai jelentben, ahogy nyílik a koncentrációs táborok ajtaja, ahogy a német férfiakkal hált nők fejét véresre borotválják és horogkeresztet nyomnak a homlokukra, ahogy valaki elveszti a barátját vagy ahogy nincs idő gondolkodni, amikor szemben áll az ellenséggel és muszáj eldurrannia a puskának.
Ami felteszi az i-re a pontot az kétségkívül a színészek, hihetetlenül jó a kémia köztük és mindenki mintha élete alakítását hozná. Ráadásul rengetek olyan sztár szerepel benne, akinek a neve mára sokat mond és meglepő rádöbbenni, hogy szerepeltek Az elit alakulatban. Ilyen például Damian Lewis (a Homeland sztárja) vagy Michael Fassbender, David Schwimmer a Jóbarátokból, Tom Hardy, James McAvoy, Simon Pegg, Colin Hanks, Michael Cudlitz (The Walking Dead), Jimmy Fallon komikus és Dominic Cooper (a Preacher főszereplője).
Az elit alakulat egy borzasztóan hiteles és minőségi történelmi minisorozat, ami bármikor újranézhető és ami nagyon pontosan mutatja be, hogy a legnagyobb ellenség az a háború.
