A szobalány (The Handmaiden/Ah-ga-ssi), rendező: Park Chan-wook, szereplők: Min-hee Kim, Jung-woo Ha, Jin-woong Jo, dél-koreai romantikus thriller és dráma, 144 perc, 2016. (18)
Park Chan-wook Szobalánya a Cannes-i filmfesztiválon debütált idén. A rendező legújabb filmjében a bosszút, mint önálló szereplőt, felváltja az erotika. A thriller tartogat érdekes megoldásokat, mert a szövevényes történetet több nézőpontból is megismerhetjük, miközben a japán kultúra erőteljes látványként tódul a néző arcába.
Park Chan-wook Oldboy című filmje azonnal kult lett és soha többé nem sikerült olyan nagy volumenű alkotást letennie az asztalra; de filmjei, beleértve a bosszú-trilógia többi darabját és a Vonzásokat is, mind megbízható, eredeti és stílusos mozik lettek, amik összetéveszthetetlenül fémjelzik minden porcikájukban a készítőt. A Szobalány az 1930-as évek Koreájába kalauzol minket, azaz a japán megszállás idején járunk. Egy szélhámos, magát Grófnak nevező férfi felbérel egy rafinált lányt, hogy álljon be szobalánynak egy gazdag nőhöz. Fiatal szobalányunk dolga azonban nem csupán az egyszemélyes cseléd munkakörben teljesedik ki, ugyanis küldetésének lényege, hogy rá kell vennie úrnőjét arra, hogy szeressen bele a Grófba és menjen hozzá feleségül. Az alattomos terv csattanója az volna, hogy a frigy után a gazdag nőt bolondokházába dugják, majd megkaparintják a vagyont. Arra azonban senki nem számít, hogy a két nő időközben gyengéd érzelmeket kezd el táplálni egymás iránt.
Ez bőven még csak a történet eleje, szinte be sem indul ezzel a sztori, mert ezután olyan meglepetéseket tartalmaz a film, amire egyáltalán nem vagyunk felkészülve. A mozi egyik pillanatról a másikra a szobalány szemszögéből hirtelen átvált az úrnőjére, ami olyan információkkal szolgál a nézőnek, amik újabb utak előtt nyitnak kaput. A hazugságok könnyeden potyognak a vászonra, az érzések megkérdőjelezhetőek, nem tudni ki kinek a játékszere, miközben szinte önálló szereplőként kúszik be a képbe a vonzalom, az ösztön, az erotika, a manipuláció, a düh, a bűntudat és a bosszú. A meglévő csavarok azért tudnak ilyen fesztelenül belesimulni a történetbe, mert az emberi érzelmek, amik irányítják a szereplőket, teljesen reálisak.
A film látványa legalább olyan fontos kellék, mint a sztori. A díszlet aprólékosan kidolgozott, amiben minden csipke, minden japán tekercs, minden kosztüm és minden smink hozzáad valamit a filmhez. Az örökösnő házában a könyvtártól elkezdve, a cselédlakig, a hálószobán át, az alaksorban kialakított erotikus felolvasóesteket szolgáló teremig minden szobát bejárunk. Nagy hangsúlyt fektetnek ezekre, amitől a film egyszerre lesz mozgókép és egyben egy kimerevített múzeum is, amiben kedvünkre sétálhatunk.
A férfiak a filmben mind valami különös negatívummal vannak felruházva; a kegyetlen és szigorú nagybácsitól elkezdve, a perverz és aberrált üzletembereken át, a hímsoviniszta és arrogáns Grófig mind élesen szemben állnak a női érzékiséggel. A nők közti szexualitással ezt még jobban nyomatékosítják, ráadásul úgy, hogy ez a fajta erotika inkább minősül műalkotásnak, mint pornónak még akkor is, ha nincsenek benne tabuk.
Bár A szobalány vizualitása, ami bővelkedik a gyönyörű, szimmetrikus beállításokban és ami életre hívja ezt a mesterséges világot, ami óvatosan domborodok ki a maga valójából és eszében sincs beolvadnia sehova, kicsit hosszúra húzza a filmet. Ez egyeseknek hathat antipatikusan, hiszen a jelenetek szinte önmagukat imádják és ez egy-egy pillanatra megékeli a történetet, de a film még így is egy kiemelkedő alkotás lett.
