A másik út (Unortodox), forgatókönyvíró: Deborah Feldman, Anna Winger, Daniel Hendler, Alexa Karolinski, Eli Rosen, rendező: Maria Schrader, szereplők: Shira Haas, Amit Rahav, Jeff Wilbusch, Alex Reid, amerikai-német drámasorozat, 4 rész, 50 perc, 2020- (13+)
A szabadság odaát van
Deborah Feldman A másik út című regényéből készült minisorozat (Unorthodox) március végén debütált a Netflix égisze alatt. A rendezésért számos amerikai csapat versenyzett, de az írónő végül egy német stábra bízta a fajsúlyos történetet.
A megtörtént eseményeken alapuló írás világszerte nagy port kavart, hiszen a könyv részletes betekintést nyújt a magyar hátterű New Yorki szatmári zsidó közösség mindennapjaiba és radikalitásaiba. A közösség kampányt és blogokat indított az írónőt rágalmazással támadva, a vádakat és történeteket tagadták, azonban a könyvet mégis több nyelvre lefordították és világszerte nagy népszerűségnek örvend ez a sztori mely önmagunk és a szabadság felfedezéséről szól a vallás rabigái közepette.
A színes és zsongó New Yorkban több mint 2 millió zsidó vallású ember él. Ide tartozik a nyüzsgő nagyváros egyik elszigetelt részében található Williamsburg is, amit még a Szatmárnémetiből a holokauszt idején emigrált zsidóság alapított. Itt játszódik a történet.
A közösség jiddisül beszél, de több, mint 20%-uk folyékonyan beszél magyarul is. A williamsburgi zsidókat újfehértói zsidóknak is nevezik, hiszen a főrabbik innen a Nyíregyháza melletti településről származnak. Ez az erősen magyar hátterű ultraortodox közösség, hatványozottan konzervatív életet él. Például a New York állam által elfogadott párhuzamos iskolarendszerük csak 16 éves korukig engedi taníttatni a lányokat, a fiúkat pedig kizárólag a vallás tanulmányozására tanítják. Telefonból is csak kóser (nem okos) lehet, internetet nem használhatnak, csak egymással kommunikálhatnak. A házaspárok központi feladata a gyereknemzés, a nők feladata a gyereknevelés, a férfiak pedig dolgoznak, de nem túl sokat, mert idejük nagy részét a Talmud tanulmányozásával töltik. Éppen ezért az ultraortodox szatmári zsidók átlag keresete igen alacsony, évi 20 ezer dollárra tehető (A New Yorki éves átlagkereset 75 ezer dollár).
A másik út (Unorthodox) tehát erről a közösségről szól, azon belül is Esther Shapiro (Sira Haas) történetét meséli el (akit az írónő, Deborah Feldman önmagáról mintázott). Esther 17 évesen férjez megy Yakov Shapiróhoz (Amit Rahav), akivel addig csak egy teára találkozhatott a hagyományoknak megfelelően. Majd a korai házasság és az ultraortodox közösség zártságának és feszültségeinek hatására Berlinbe szökik édesanyjához, aki még Esther gyermekkorában kivált a közösségből, hasonló okokból.
A sorozat ereje a hitelességében rejlik. A történetmesélés két szálon fut párhuzamos szerkezetben, az egyik szál a közösséget mutatja be, Esther útját a szökésig, a másik vonal pedig berlini boldogulását meséli el. Ez utóbbi nem szerepel a könyvben itt elrugaszkodott Feldman történetétől a rendező, Maria Schrader. A sorozatnak nem tett jót ez a lépés, hiszen a haszid közösségben játszódó hiteles jelenetek által létrehozott atmoszférát darabokra töri a történetbéli Berlin hamis liberális közege.
Miben nyilvánul ez meg? Adott egy hiteles és bizonyos szempontból vicces jelenet, melyben megmutatkozik a közösség zártsága, és az alapvető oktatás hiánya: Esther 17 évesen a házassága előtt egy tanácsadóval találkozik, aki elmondja neki, hogyan kell jó haszid feleségnek lenni, és hogyan történik a szex és a gyermeknemzés. Erre Esther teljesen felháborodik, hogy neki biztosan nincs vaginája, tehát mindez számára lehetetlen. A szex köré egyéb gátlások is kötik a karaktert, ebből származik az egyik legnagyobb feszültsége, ugyanis Esther és Yaki nehezen tudnak szexuális együttlétet létesíteni, egyikük sem tudja, mit is kell tulajdonképpen csinálni, így az egy éven belüli kötelező gyerekszületés is elmarad. Mondjuk ehhez az éretlenséghez képest a sorozat berlini szakaszában Esther már minden probléma nélkül merül bele szabadon egyéjszakás kalandba. Egy zárt közösségben és ultrakonzervatív módon felnevelt lánytól szintén idegen, hogy a szabadelvűbb Berlinben gond nélkül barátkozik meleg srácokkal és az ortodoxokat elítélő emberekkel.
Egy másik szempontból viszont határozottan jó döntés Berlin, hiszen elég sarkalatosan mutatja be az Esthert érő hatalmas ellentéteket és kontrasztokat, mint például a holokauszt emlékművel szelfiző turistákkal vagy a holokauszt döntéshozatalok színhelyéül szolgáló épület melletti fürdőzőkkel teli tóval. A város aztán még hangsúlyosabbá válik Moishéval (Jeff Wilbusch) való újbóli találkozása miatt is, akit a williamsburgi rabbi azzal bíz meg, hogy bármi áron visszahozza Esthert a közösségbe. Maria Schrader (Stefan Zweig: Búcsú Európától) többnyire jól ötvözi és ütközteti ezeket az elemeket. Esther szerepére kiváló választás volt Sira Haas, mert megindítóan adja át a kívülről madárcsontú, törékeny lányt, ki végül hihetetlen erőről tesz tanúbizonyságot. Szívszorító, ahogyan ez a szinte még tinédzser megtörten kifakad: „Isten túl sokat várt tőlem. Ezért szöktem meg.”
A szereplők közül kimagaslik még a Moishét alaíktó színész, Jeff Wilbusch, ki a netflixes premier után nyilatkozta a sajtónak, hogy nehéz és megindító volt számára részt venni a sorozat készítésében, hiszen 13 éves korában ő is egy ultraortodox családból szökött el, hogy aztán később (csak úgy, mint a sorozatbéli Esther) a művészetben találja meg a helyét. Ez a kötődés nem tett rosszat a karakternek, szinte már azt hihetnénk, hogy a rendezők kiemeltek valakit Williamsburgből, hogy játsszon nekünk. Ijesztő és sokszor gyomorszájon vág az az ellentét, amit a karakterben látunk: a végletekig vallásos, de bármikor elveszik a bűnben, a szerencsejátékban, ha arról van szó, ám mégis szomjazza a Rabbi és így valahogy Isten elfogadását is.
A sorozat egyáltalán nem ítélkezik a haszid közösségek tekintetében, pedig ha elolvassuk a könyvet, megbizonyosodunk róla, hogy lenne mi felett pálcát törni, talán ezért nem kerültek bele a filmbe. Az alkotás pusztán bemutatja a karakter útját a haszid közösségből a színpadig, Berlinig, a szabadságig. Nagyon erős metafora a zárásban, amikor rájövünk, hogy Esther számára a holokauszt eredetországa, Németország jelenti a szabadságot. Hitelesen mutatja be a hagyományokat és szabályokat, melyeket gátoló láncként él meg Esther (a nőknek házasságkötés után le kell borotválni a hajukat, nem viselhetnek hosszú hajat, nem énekelhetnek nyilvánosan, nem beszélhetnek hangosan, nem tanulhatnak, nem olvashatják a Talmudot … stb.) és katartikus jelenetként mutatja be a gyökerek fontosságát, amikor a zsidó szökevény Esther végül egy jiddis dallal kerül be a Berlini Zeneakadémiára.
A másik út valóban reális képet fest a szatmári zsidókról, és megindító és feszültségekkel teli történetet mesél Esther Shapiróról, aki zsidóként Németországban lelte meg a szabadságát. A karakterek és a haszid közösségben játszódó részek a legizgalmasabbak, kár, hogy ezt gyakran megtörik a jóval erőtlenebb berlini jelenetek. A németországi helyszín és az ott bemutatott szabadságélmény azonban hatalmas kontrasztot és feszültséget ad a sorozatnak, amely pusztán négy résszel, de a végén katarzist biztosít a nézőnek.
(A négyrészes minisorozat megnézése után ajánlott az Így készült az Unorthodox film megnézése is a Netflixen, minden esetleg megválaszolatlan kérdésre választ kapunk.)
%20–%20kritika){kind=link}