Létezik egy érdekes szabály a filmek színeinek kiválasztására. Egy film vagy egy-egy jelenet színei meghatározóak lehetnek, nem csak a látvány szempontjából, hanem a történet és a karakterek szemszögéből is. A színek befolyásolják a néző hangulatát, fókuszálják a figyelmet és felismerhetővé teszik a karaktereket. Utóbbira az egyik legszebb példa mondjuk a Schindler listájának piros ruhás kislánya. Vagyis a lényeg: a színek segítenek, hogy ne vesszünk el a felesleges részletekben, miközben a film előtt csücsülünk. A három szín szabálya úgy működik, hogy egy képkockán belül három uralkodó szín jelenik meg: az elsődleges 60%-ban, a másodlagos 30%-ban, a harmadlagos 10%-ban tűnik fel. Ezek a film során felcserélődhetnek. Vannak olyan párosítások, amik gyakran előfordulnak a legismertebb a kék és narancs kombinálása. A filmek felében, legyen az sci-fi, akció vagy egyéb műfajú, szeretik ezt a kettő színt kombinálni. Ennél a példánál a harmadik szín, általában egy semlegesebb árnyalat, amit a barna vagy a fehér-fekete skáláról választanak a filmkészítők. De rengeteg másik szín is összekerülhet, legyenek azok hasonlóak vagy élénken elütőek. Wolfcrow most részletesen elmagyarázza az alábbi videóban ennek az elméletnek a részleteit.
Kapcsolódik: