

„Kifejezett célunk volt, hogy ezzel a filmmel egy olyan romantikus történetet mutassunk be, ami hordoz magában egy jó adag érzelmi igazságot és őszinteséget ellentétben azzal, amit sokszor a műfaj diktálni szokott. Az Így vagy tökéletesben éppen ezért olyan, széles réteget megszólító mozit látok, amely nem csak a szellemességével, a humorával és a kiváló szereplőgárdájával, hanem személyességével is megnyerheti magának a nézőket. Őszintén, mégis szórakoztatóan mesél valódi érzelmekről és mindenkit érintő kérdésekről.” – hangsúlyozta a rendező, Varsics Péter.
A reklámügynökségek, könyvkiadók és a közösségi média felszínes, de sok vicces helyzetet tartogató világában játszó romantikus vígjátékban a Katona József Színház művésze, Fekete Ernő pályafutása első film főszerepét alakítja. Mellette a női főhősnőt, a vajdasági magyar színésznő, Béres Márta formálja meg, aki ezzel a nagyjátékfilmmel mutatkozik be a hazai közönségnek. Rajtuk kívül feltűnik még a történetben Trokán Nóra, Hais Dorottya, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Tibor, Ónodi Eszter és Elek Ferenc is.
Az ÍGY VAGY TÖKÉLETES december 3-tól látható a hazai mozikban.

