
Választási malacok eladók!
Természet-dokufilm modern üzenettel: a Gunda a háztáji lakóinak mindennapjain keresztül szándékozik felhívni a figyelmet a világ egyik égető problémájára. Vajon jó eszközzel teszi?
Megrögzött húsevőként – csirkemell forevör! –, tejivóként elég érdekes érzés volt nekiülni a Gunda című filmecskének azután, hogy az ismertetőből megtudtam: „vegán dokumentumfilm”-et nézek majd. Mivel ilyen kategóriával több évtizedes filmkalandozásaim során egyszer sem találkoztam, kíváncsian vártam, miként hat majd rám a húsevés-ellenes vagy finomabban fogalmazva a húsevést nem szorgalmazó üzenet. Pláne úgy, hogy a legszűkebb családban, ismeretségi körben öt hentes-mészáros is van / volt és gyermekkoromban több tucatnyi falusi disznóölésen sertepertéltem a felnőttek között…
Babe és Peppa malacék, a Macska-jaj névtelen trabantpusztítója, na és persze Mazsola óta tudjuk, hogy egy pusi is lehet sztár! Bármennyit is dagonyázik a sárban vagy rág össze mindent, a csetlő-botló, mindent teleröfögő kismalacok – ugyanúgy, mint más kicsi állatok – egyszerűen cukiiiiiik! És ezt így gondolják olyan nagyágyúk is, mint Paul Thomas Anderson vagy Joaquin Phoenix, akik azért nem csak a cukiságfaktor miatt álltak be az aranyos dokufilm népszerűsítői közé…
A Gunda másfél órája nagyjából ebben a pár mondatban összefoglalható. A hatásos, életszagú fekete-fehérben forgatott film kamerája mindvégig gond nélkül siklik a téeszcsé lakói között, a „sztori” lassúságát remek képekkel és fény-árnyék játékkal ellensúlyozza, teszi látványosabbá. Ehhez adódik még a szél, az állathangok és más zajok tökéletes aláfestő zenéje, amik egyfajta, vidéki meditálós hangulatot kölcsönöznek a háztáji kalandoknak és ugyan embert még minimalista Vuk-stílusban sem látunk benne, a Gunda nyugodtan felkerülhet a szavak, narráció nélkül is hatásos természetfilmek – Baraka, a Qatsi-sorozat, Samsara – listájára.
És ezzel a kissé erőltetettnek tűnő „mi finoman rávezetünk titeket, mit kellene tennetek” hangvétellel eljutunk oda – mint ahogy azt korábban már láttuk a sok vitát és kritikát kiváltó Seaspiracy esetében is – feltegyük a kérdést: hol van manapság a természetfilm és az abba csempészett (mára politikai tényezőt jelentő) üzenet, propaganda, manipuláció határa? Nehéz megmondani, hiszen a jó szándékhoz nem férhet kétség a Gunda alkotóinak esetében, bár nem egyértelmű, hogy az „üzenet” telepedett-e utólag a kész alkotásra vagy eleve figyelemfelkeltésként forgatták-e a malactörténetet. Ha valóban a fenntarthatóság, az állatok szenvedése ellen, neadjisten a vegán életmód mellett akartak kiállni, akkor éppen rossz helyen forgattak. A Gunda helyszíne ugyanis ránézésre egy kis farm, egy falusi mini gazdaság, ahol az állatok tartása a szörnyű véggel együtt a megélhetés része, az élet velejárója – és így igen távol áll a valódi problémát jelentő, „embertelen” állapotokkal, húsgyárként üzemelő és így a profit érdekében a természetet a végtelenségig kizsákmányoló ipari élelmiszertermelés valódi képétől!
A Gunda szép, tényleg cuki, szerethető kis természetfilm, de – igen, megvallom bűnömet! – nem miatta fogok áttérni a manapság nem túl progresszív húsevésről a vegán életmódra!


