
Brian Douglas Wilson 1942. június 20-án született Kalifornia államban. Már nagyon hamar kijött a zene iránti fogékonysága. Mindössze nyolc éves volt, mikor testvéreit énekelni tanította és mondanom sem kell, hogy már akkoriban komponált. Mindezt teljesen autodidakta módon tette, amire az apja, Murry Wilson is felfigyelt. 1961-ben aztán Brian összeállított egy zenekart, amiben testvérei (Dennis és Carl Wilson), Mike Love nevű unkatestvére, valamint közös barátjuk, Al Jardine lettek a tagok. A frontember Brian lett, valamint a dalokat is ő írta, Mike Love meg a szövegeket írta és nagyjából ketten feleltek a felvételeken az énekért is. 1962-ben megjelent a Surfin’ Safari albumuk, ami óriási nagy siker lett. Ezt a kaliforniai naplementés/tengerpartos fiatalos életstílust olyan tökéletesen tudták dalban kimutatni, hogy azonnal az USA legnépszerűbb zenekara lett. 

Brian ezek után elkezdett dolgozni a Smile c. albumon és ekkor érte utol a tragédia: már korábban is mutatta jeleit, de a stressz, a sok lsd használat miatt rejtett mentális betegsége, a skizofrénia uralkodott el rajta. Emiatt félbeszakította az album felvételeit, lemondott a vezető posztjáról és a Beach Boys immár közösen menedzselte magát. Brian azért továbbra is írt dalokat, amikor épp olyan állapotban volt és néha koncertekre is elment, de egyre messzebb került önmagától, meghízott és nem mozdult ki otthonról.
Ezt a történetet dolgozza fel a 2014-es Love and Mercy c. dráma, ahol Paul Dano és John Cusack alakítja a fiatal, illetve a középkorú Brian Wilson-t. És bár Cusack talán nem a legtökéletesebb választás a szerepre, de Paul Dano akkora átéléssel játszott, hogy őt Oscarra is jelölték. Mellettük még Elizabeth Banks és Paul Giamatti a fontosabb szereplők és véleményem szerint Giamatti nagyjából mindig fantasztikus alakítást nyújt, de Banks talán soha nem volt még ennyire jó, mint Brian szerelmének szerepében.


Az 1964-es I Get Around c. szerzemény hatalmas siker volt és 1989-ben újra népszerű lett, mikor a Nicsak, ki beszél! filmben felhasználták a film híres főcímében. De két évvel korábban elhangzott a Jó reggelt, Vietnam!-ban is, valamint az 1999-es Sivatagi cápákban is eme taktusokra terepjáróztak a sivatagban Clooney-ék.
Az 50 első randiban Adam Sandler elkeseredetten énekli a Wouldn’t It Be Nice című Beach Boys-szerzeményt, de többek közt elhangzik a Rockhajó c. sajnos méltatlanul mellőzött filmben is:
Brian Wilson egyik leghíresebb dalát két filmes is úgy rakta bele a művükbe, hogy azok örökké nyomot hagytak a filmművészben. Az egyik a Boogie Nights, amelynek a vége felé egy montázsjelenet aláfestéseként szolgál ez a dal. A másik meg természetesen az Igazából szerelem befejezése, ahol gyakorlatilag egy új generáció ismerhette meg ezt a csodálatos dalt:
A Love and Mercy film a címét egy Brian Wilson szerzeménytől kapta, ami el is hangzik a filmben egy nagyon szép jelenetben:
Legvégül egy kis különlegesség: az 1984-es Top Secret főcíme alatt egy több Beach Boys dalból összeállított feldolgozás/paródia szól, és Brian Wilson helyett Val Kilmer énekel benne:

