Fejlesztő: Starward Industries; Kiadó: 11 bit Studios; Platform: PC, PlayStation 5, Xbox Series
A szovjet tudományos fantasztikum egyik ékköve újra eljött hozzánk játék formájában, és elvtársak a The Invincible-re megérte várni!
Gyermeki rajongással a szememben csodáltam a The Invincible bejelentésekor közreadott kedvcsinálót, és valószínűleg ugyanaz a gyermeki rajongás lett rajtam úrrá, amikor anno a helyi könyvtárban megláttam Stanislaw Lem A Legyőzhetetlen című regényének borítóját. Gondolom, sikerült már összekötni, nem véletlen a névválasztás, mai tesztünk alanya Lem egyik leghíresebb regényének történet dolgozza fel. Teszi mindezt úgy, hogy az elejétől a végéig hű marad az alapanyaghoz és olyan gondossággal kezeli azt, ami a legprecízebb rajongókat is fel fogja villanyozni és ki fogja elégíteni. Aggodalomra azonban semmi ok, az alapmű ismerete nélkül is remekül lehet szórakozni, az ugyanis olyan remekül van megírva, ami szinte ordított már egy hasonló feldolgozásért. Kérdés már csak annyi, hogy a videójáték forma az ideális vagy jobb lett volna inkább egy feszesebb tempójú mozi?
Mint azt korábban jeleztem a The Invincible a regény szöveghű átültetése, kis kiegészítésekkel és alternatív befejezésekkel. Annak ellenére, hogy az alapmű idén már 60 éves, továbbra sem szeretném senki élményét elrontani, ha még nem volt hozzá szerencséje, így csak nagy vonalakban vázolnám a felütést. A jövőben járunk, ahol a bolygóközi utazás mindennapos, az idegen planéták felfedezése pedig nem álom többé. Ám a földi ellenségeskedés és verseny nem szűnt meg, az kiterjedt az űrre is. Mi Yasna-t alakítva, Commonwealth oldalán indulunk a Regis III nevű bolygó felfedezésére, mielőtt az ellenlábas Invincible csatacirkálója megérkezne hasonló célból. A bolygóra érve a kutatócsapat valamilyen oknál fogva szétszéled és amikor megkapjuk az irányítást Yasna felett, már erős amnéziától szenved. Így nem marad más hátra, mint megoldást keresni a problémánkra, amik a memória problémánkat megfejelve, hatványozott számban fognak szembejönni utunkon.
Az már a trailerekből és a demóból is egyértelműen kiderült, hogy egy mezei sétaszimulátorral lesz dolgunk, de ezt úgy képzeljük el hogy a The Invincible végéig valóban nem is nagyon kell mást csinálni kisebb-nagyobb megszakításokkal, mint nyomni az előre irányt. Ez azért fog valószínűleg sokaknak problémát okozni, mert főhősnőnk lassan mozog és pillanatok alatt kifogy a szuszból, ha sprintelésre kerül sor. És az sem segít, hogy a játékmenet színesítése érdekében bevont bejárható területek viszonylag nagyok, néhol szerencsére azért lesznek járművek, amik nagyban lerövidítik ezeket a távokat. Viszont ez meg kell jegyezni, hogy ezek az elemek annak ellenére, hogy idegesítőnek hathatnak, valójában a realizmust szolgálják, ugyanis nem a szteroidokkal pumpált Doomguy-t irányítjuk, hanem egy hétköznapi biológust. Ugrani viszont ő is tudna, főleg, hogy még a gravitáció is gyengébb, mint a Földön, így a mászós elemeket tényleg nem ártott volna inkább kihagyni, mert rém bután hatnak.
A The Invincible egyik szinte hibátlan aspektusa a grafikája, lenyűgözően néznek ki a hátterek, a karakterek, a járművek és az egész retrofuturisztikus világ, amit megalkottak. Többször csettintettem elégedetten a kb. 6 órás végigjátszás során, hogy ezt bizony én is így képzeltem el. Tehát a tálalás hibátlan, ennek ellenére vannak bizonyos animációk, amik beakadnak, vagy nem jókor indulnak el, előfordult textúra pop-in is és az árnyékok sem túl szépek közelről. Ám ezek ritka előfordulása és az Xbox Series X-en tapasztalt ideális futásteljesítmény miatt még bőven a bocsánatos bűn kategóriában vannak. A másik szintén kiválóan sikerült rész az audió, minden elem jókor és jól szólal meg, sőt még a szinkron is parádés. Én mondjuk az autentikus élmény miatt nem bántam volna egy lengyel szinkron sávot is, de ez már csak az én extra igényem lenne, ami meg ugye nem mérvadó.
Összességében tehát azt mondom, hogy a The Invincible egy pazar játék, mely egyaránt szolgálja ki a klasszikus sci-fi történetek és a sétaszimulátorok kedvelőit. Lehet sokaknak jobban fogyaszthatóbb lett volna egy másfél órás filmbe sűrítve, de akinek már elvonási tünetei voltak a tudományos fantasztikum ezen oldalának hiányától, azoknak jól fog esni ez 6 órás, friss fuvallat és jó szórakozást kívánok nekik a Regis III-on töltött idejükhöz. Viszont akik sikítófrászt kapnak az említett stílusok vontatottnak tűnő párbeszédeitől és a sok lassú gyaloglástól azok jobban teszik, ha menekülnek.
Legutóbb ezt teszteltük: