
Keith Richards, Ozzy Osbourne, Lemmy Kilmister…Róluk beszélnek (Lemmy-ről sajnos már csak beszéltek), hogy mennyire durván szétcsapták magukat életük során. Mindez egy laza koccintásnak tűnik Shane MacGowan életéhez képest: ha valaki látott vele interjút a 80-as évekből, már akkor elképedt azon, vajon hogyan mozoghat és lélegezhet még mindig ez az ember. Annyira fullba tolta a piálást és cigizést, hogy még az ünnepi élő tv-koncerten, stúdióban is folyton bagózott és részeg volt. Fogai már 20 évesen szétrohadtak, állandóan motyogott és szinte összefüggéstelenül beszélt.
Közben meg talán ő a legjobb példa arra, hogyan működik egy zseni. Ugyanis ilyen életvitel mellett is képes volt a The Pogues nevű punk-folk együttesével öt igazán szuper albumot összerakni, melyeknek túlnyomó többségében Shane volt a dalszerzője és egyben a világ legjobb karácsonyi nótájának a megalkotója. Tényleg érdemes meghallgatni minden albumukat, mert gyenge pillanatot nem lehet találni bennük, és az embert elragadja az a vidámság és lazaság, ami a dalokban van.
Fairytale of New York
Itt mindenképp szeretném megjegyezni, hogy ezt a szövegileg nagyon ambivalens dalt a fél világ imádja, de sajnos a cenzúra folyton megtalálja és megpróbálja megrövidíteni az elhangzott káromkodásokat. Holott ez így tökéletes, ahogy van:
Aki látta az Otthon, véres otthon című filmet, annak egészen biztos ismerős lesz a Lorca’s Novena:

