Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest) rendezte és a forgatókönyvet írta: Jonathan Glazer, szereplők: Sandra Hüller, Christian Friedel, Johann Karthaus, amerikai-angol-lengyel történelmi film, háborús filmdráma, 105 perc, 2023 (16)
Egy haláltábor rendel. Több lett, maradhat?
A holokauszt egy nagyon alaposan körüljárt téma a filmművészetben. Külön motiváció az alkotóknak, hogy sok Oscar-díjat kaptak már a zsidó áldozatokat bemutató filmek, épp ezért nagyon formabontó húzás a videóklipes fenegyerekként befutott Jonathan Glazertől a nézőpont teljes kifordítása, amivel egy merőben új aspektusát mutatja be a II. világháború leghorrorisztikusabb hétköznapjainak. Medencézéssel, teadélutánokkal, és szülinapra kapott kenuval, mert ez is volt Auschwitzban. Az Érdekvédelmi terület bekerül a kötelező filmek közé.
Csicsergő madarak, nyár közepi tóparti piknik nagycsaláddal békebeli hangulatban. Csak a főcím alatt a csivitelést megelőző hátborzongató zene és a családfő katonásat felnyírt haja árulkodik, hogy itt valami nem stimmel az idillben. Rudolf Hösst látjuk feleségével és gyermekeivel a nyitójelenetben, majd megismerjük a csodálatosan berendezett kétszintes házukat és a körülötte kialakított rózsakertes, medencés ízléses birtokot, ahol a legfőbb teendő a tulajdonosok részéről várni a borostyánok növekedését, hogy eltakarják a szomszéd telken lévő koncentrációs tábor zord, rideg falait. Reggel Rudolfot felnyergelt ló várja a kapuban, amivel csak a pár méterre lévő auschwitzi bejáraton kell belovagolnia, hogy méltó módon érkezzen meg komoly kötelezettségei közé, miközben a helyi lakosok intézik a ház körüli teendőket. A gyerekek szaladnak az iskolába, a felesége pedig délelőttöt társalkodónőivel beszélgetve tölti, ahol a divat, a cselédek minősége, meg a közelgő parti szervezése a fő téma. 
Aki ismeri a Mesterségem a halál című regényt Robert Merlétől, annak nem lesz meglepő az auschwitzi haláltábor vezetőjének szemén keresztül szemlélni az eseményeket. A regény egy az egyben a nürnbergi perben létrejött dokumentumok alapján mutatja be a főszereplőt Rudolf Langot, aki maga Höss, ugyanis teljesen a róla szóló iratok alapján lett mintázva, olyannyira, hogy a Lang utónév is Rudolf Höss háború utáni bujkálása alat használt álnevéből származik. A most már klasszikus regény az Érdekvédelmi területtel bemutatja Höss származását, élettörténetét, motivációját, vallásosságát, egy komplett képet ad róla és döntéseiről.
Jonathan Glazer író-rendező Érdekvédelmi területe mégis adaptáció, csak Merle műve helyett Martin Amis azonos című ’14-es írásának feldolgozása. Glazer nagyon egyedi módon nyúlt a regényhez, saját elbeszélésmódjára formálja filmet. Az eredeti műben három szereplőn keresztül látjuk az eseményeket, a film viszont egy hideg, kimért, külső nézőpontot ragad meg, amin keresztül szinte észrevétlen kukkolóként látunk bele a Höss család életébe. Zsenialitását mutatja, hogy ezt az kukucskáló érzetet azzal tudta fokozni, a forgatás alatt több kamerát rejtett el a birtokon, és a szereplők így teljes természetességgel tették a dolguk a forgatás során. Sok a fix kamerás felvétel, alig látunk közelieket, az egész dokumentumfilm szerű benyomást kelt. Erre erősít rá a család úri életének sterilsége, a szorgos szolgák által óramű pontossággal a verandán lévő kis asztalra helyezett snapsz, amivel Rudolf a szülinapján köszönti a tiszteletére megjelent náci katonákat.
A film mégis, minden távolságtartása ellenére a bőrünk alá hatol, köszönhetően a tökéletesen kidolgozott hangmunkának, amivel a képekkel teljesen ellentétes atmoszférát varázsol. Mica Levi földöntúlian ijesztő zenéjét komponált a teljes filmhez, de ezt alig halljuk, mert Jonathan Glazer szinte az egészet kivágatta, hogy még hatásosabb legyen. Csak a legmeghatározóbb jeleneteknél – lásd fent említett főcím – sejlik fel egy-egy téma, és az így tud hazáig kísér minket. A filmzene helyett a telekre beszűrődő tábor hangjai jutnak el hozzánk: motorokat bőgetnek folyamatosan, amit maga Höss rendelt el a feljegyzések szerint, hogy elnyomja a szomszéd telekről átszűrődő nyögések, sikoltások zaját.
Emiatt a húzás miatt lesz ez a film egy elegáns, kimért művészi igényességgel tálalt világháborús pszichológia horror. Ahogy a műfaj legjobbjai, ez is úgy nyomaszt, hogy közben semmi félelmeteset nem mutat. Mert a valódi horrorban mindig addig borzongunk, amíg nem látjuk a félelem tárgyát, lásd A nyolcadik utas: a Halált, ahol ametserien megrendezett film több, mint feléig még csak nem is látjuk a szörnyet, majd összesen 3,5 percet tölt a vásznon a 2 órás játékidőből. 
Glazernek viszont még ennyire sem kell mutogatnia szörnyűségeket, elég csak tudatnia, hogy ott vannak karnyújtásnyira. És hallótávolságra. Bennünk pedig már pereg a mozi, még akkor is, ha épp a képeken a burjánzó fűszerkertet csodáljuk, vagy együtt pancsolunk a Höss família lurkóival. Ezt a megoldást is lehet hatásvadászattal vádolni, de sokkal kevésbé direkt és közvetlen, mint a Schindler listája, a Felolvasó vagy a Zongorista érzelmektől túlfűtött drámai jelenetei. Nemes Jeles a Saul fiában hasonló ötletből fakadó képi trükkel operált a főszereplőre szegezett kamerával, és a hátteret homályosító mélységélesség játékkal, hogy csak érzékeltessen a közvetlen mutogatás helyett. Glazer pedig mer még sok lépést távolítani, hogy ezáltal hozzon közel a témához.
Az Érdekvédelmi terület szereposztása hibátlan. A főszereplő házaspárt leszámítva szinte csak amatőr színészeket látunk. Akik ráadásul a valódi helyszínen forgattak, a családi ház valódi, háttérben Auschwitz máig álló falai láthatóak. A Höss rezidenciát konkrétan egy a koncentrációs tábor mellett lévő területen építették újra az eredeti telek berendezése alapján. Ott csak azért nem forgattak, mert magánkézben van és laknak benne. A hiteles hatást nem csak az erősíti, hogy mindenki a saját nyelvén beszél (végig német és elejtve lengyel szavakat hallunk), hanem a vézna polák cselédek, a határozott német tisztek, a látogatóba érkező telt idomú anyós is, akik mind nagyon autentikus karakterek.
A főszereplőt alakító Christian Friedel precízen jeleníti meg nekünk Rudolf Hösst, fel sem merül, hogy a Babylon Berlinből ismerős, teátrális fellépésekkel turnézó színész-rocksztár áll előttünk a családja jólléte felől aggódó, munkájában elhivatottan eredményes náci családapa helyett. Friedel önmagában elvinné a hátán a filmet, de a feleségét játszó Sandra Hüllerrel olyan kémiát alakítottak ki ebben a pragmatikus közegben, hogy nem győzzük emlékeztetni magunkat, hogy mi itt most egy kegyetlen dolgokért felelős páros napi ügyei kötnek le bennünket a fal másik oldalán történő események helyett. A szerzői filmes körökben a Toni Erdmannal már ismertté vált Sandra Hüller most egymás után két filmmel is az élvonalba került. Teljesen joggal, mert ahogy itt Hedwig Hössként felvág az anyósának az „Auschwitz királynője” becenévvel, miközben büszkén mutatja neki körbe a virágágyásokat, elhisszük, hogy ez a német színésznő bármit el tud játszani. Nem csoda, hogy az Egy zuhanás anatómiájában játszott főszerepe miatt ott versenyez az Oscar-díjért az idei gálán.
A rendező szerint viszont mégsem a főszereplők kiválasztása és a velük való forgatás volt a legnagyobb kihívás a film során. Van egy lengyel lány, akit a filmben végig hőkamerán keresztül látunk, és egy még életben lévő auschwitzi lakosról lett megformálva, ami sok különleges kreatív döntést kívánt az alkotóktól. Glazer ritkán rendez nagyjátékfilmet, de mindig valami igazán formabontóval rukkol elő a színészei kapcsán is, mint a dühöngő maffiafőnök Ben Kingsley a Szexi dögben, vagy az elvont sorozatgyilkos földönkívüli Scarlett Johannson A felszín alattban. Közben a zenei videós munkássága is tele van izgalmas meglepetésekkel, elég csak Kovács Lajosra gondolni, ahol felbukkan a Radiohead Karma Police című klipjében. Az Érdekvédelmi területtel pedig újfent megmutatta, hogy nagyon érzi a karakterek helyét, hogy felejthetetlen alkotás szülessen.
Egy teljesen egyedi alkotás az Érdekvédelmi terület, ami igaz, hogy most 5 Oscar-díjért is versenyez, de ezt nem csak a szobrocskát vonzó témájának köszönheti. Egyszerűen egy ihletett, erős, kreatív rendezői megoldásoktól hemzsegő filmről van szó, ami mer újat mutatni. Mert mi történt itt? Jött egy amerikai zenei videóiról, és pár szerzői filmjéről ismert fenegyerek, hozzányúlt egy regény alapján a világ egyik legellentmondásosabb témájához, azon még az adaptált műhöz képest is csavart egy párat, majd letett egy szikár, patikamérlegen adagolt drámát elénk. Ami nem fél horror és pajkos családi film is lenni egyszerre. Glazer közben semmit nem rág a szánkba, folyamatos intellektuális rejtvényt játszik velünk. Több jelenet csak utólag áll össze, hogy mi a jelentősége a Höss család életében, és egészen meglepő és váratlan helyekre is elkalandozunk egy-egy jelenet során, amivel a film minden ridegsége ellenére végig teljesen leköti a figyelmünket.
Az Érdekvédelmi terület a filmnyelv kifinomult használatának csúcsait ostromolja. Nagyon felnőttnek tekinti a nézőt, befektetést kér, de cserébe nagy élményt ad számára. Hasonló gondolatkísérlet így nézni a haláltábor eseményeit, mint a Kurt Vonnegut könyve alapján készült Éj anyánkban figyelni az amerikai Horward Campbell Jr.-t (Nick Nolte megformálásában), ahogy náci propaganda vezérként a hazai titkosszolgálatnak küld üzenetet a zsidóellenes beszédeivel. Teszi ezt úgy, hogy maga sem érti, milyen infót ad át, ezért előbb értesülnek a felesége haláláról a hazai ügynökök, mint ő maga. A Höss család napi drámáival azonosulni, a medencés kertjük sorsa felől aggódni pont ennyire ambivalens érzés, és ezt a rendezői bravúrt még tanítani fogják. Az Érdekvédelmi terület pont emiatt hiteles látlelete azoknak az embertelen döntéseknek, amiket a zsidók, és más embercsoportok is elszenvedtek a történelem során holokauszt címszó alatt.
