A fiú és a szürke gém (Kimitachi wa dô ikiru ka/The Boy and the Heron), rendezte: Hayao Miyazaki, angol szinkron: Robert Pattinson, Gemma Chan, Christian Bale, japán animációs film, 124 perc, 2023, korhatár: 16 év
Az (egyik?) utolsó utazás a mester elképesztő tudatalattijába
A fiú és a szürke gém végre elérhető a Netflixen. Ez a film egy kicsit olyan, mint egy utazás Miyazaki mester fejébe és szívébe, jelenébe és múltjába: a legjobb gondolatai és a legnagyobb félelmei elevenednek meg főhősének társaiként, és egy elképesztően mesés útra invitálnak minket, talán nem utoljára.
Hayao Miyazaki az animáció megújítója, állócsillaga és a történetmesélés világszerte elismert mestere 1963-ban kezdte a pályáját egészen a szamárlétra legalján, majd a sikerei már 1985-ben lehetővé tették neki, hogy harmadmagával saját filmstúdiót alapítson, ez lett a Studio Ghibli. A kultikus, saját rendezésű rajzfilmjei már javarészt ennek az égisze alatt jöttek ki, például a Kiki – A boszorkányfutár, A vadon hercegnője, Chihiro Szellemországban vagy A vándorló palota. A 2013-as Szél támad című filmje után nem először, de nagy elhatározással bejelentette, hogy nyugdíjazni fogja magát. Majd elkezdte rajzolni A fiú és a szürke gém oldalait, legelőször még csak úgy, hogy nem is volt biztos a film forgalmazása. 2023-ban viszont első animációs filmként ezzel nyitott a TIFF, majd számos elismerés mellett elnyerte a legjobb animációs filmnek járó BAFTA-díjat, a legjobb animációs filmnek járó Golden Globe-díjat és a legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjat. Mégsem volt mindenki boldog.
A film történetéről nehéz írni, és nem csak azért, mert egy Miyazaki film mindig több az általa elmesélteknél, hanem ez talán a leginkább költői képekben gondolkodó alkotása a mesternek. A főszereplő Mahito egy tizenéves fiú, aki Tokióban, a háború alatti tűzvészben elveszti az édesanyját, az édesapja pedig nemsokára új életet kezd vidéken. Nem csak a gyárát telepíti át a volt felesége faluja mellé, hanem annak a húgát is feleségül veszi, aki a történet kezdetére már gyermeket vár tőle. Ebbe az idegen és elhagyott világba érkezik meg Mahito, aki tele van bizonytalansággal és dühvel. A furcsa ház és háznépe mellett egy erőszakos szürke gém és egy titokzatos épület kelti fel a kíváncsiságát, hiszen a legszívesebben úgyis csak menekülne otthonról.
Ha eddig tartana a történet, akkor ez a film egyszerűen a veszteségről és az újrakezdésről szólna, de Mahito előtt nem csak a csillagokból érkezett épület nyílik ki azzal az ígérettel, hogy ott találja a halott édesanyját, hanem a tér és az idő is. Töredezett kalandokban ugrál előre a film, néha egészen elvont képekben megmutatva a tudatalattit, míg végül nem csak a szintén eltűnt nevelőanya létezése és visszahozás lesz már a tét, hanem eközben egy sokkal érettebb kérdés is, az elhivatás és a világépítés felelőssége.
Ha ez eddig úgy hangzott, mint egy végtelen expresszionista film, mindenkit szeretnénk megnyugtatni, hogy szerencsére nem az, bár azt fenntartjuk, hogy azért ne ezzel kezdje, aki nem ismeri még az életművet. A fiú és a szürke gém ugyanis valószínűleg szabadabb, mint a Szél támad, és ettől még mélyebben meg tud merítkezni egy idős művész visszatérő toposzaiban, miközben a humor, a szépség, a zsigerekbe maró érzelmek és néha a durva igazság is ugyanúgy ott van a filmben, mint Miyazaki korábbi alkotásaiban. Nem gyengébb minőségű sehol, az életet és az élettelent kevesen ismerik nála jobban még mindig. Amiben ez a film több, talán az, amiben kevesebb is: elvarázsol és az érzelmekre hat, mint egy vers vagy egy zenemű, nem mindig követve a lineáris történetmesélés szabályait, mégis emlékezetes szereplőket és velünk maradó képeket mutat, amiket soha sehol máshol nem láthatnánk.
A sérülések és a gyógyulások költői meséje ez, az élet szövedékének töredezett emlékei két órában, Hayao Miyazaki elképesztő képzeletéből. Amiből soha nem lehet elég.
