Vivat Slovakia – játékteszt (Korai hozzáférés)


vivatslovakia0Fejlesztő és kiadó: Team Vivat; Platform: PC

GTA Pozsonyban: a Vivat Slovakia egyedi hangulatú akciójáték, melyben a kevesebb lehetne néha több is.

Már idén áprilisban megjelent korai hozzáférésben az egyik PC orientált online bolt kínálatában a Vivat Slovakia. Jómagam és bizonyára sokak számára akkortájt kimaradt ez az alacsony visszhangot kiváltó játék, ami talán valamelyest annak is köszönhető, hogy Szlovákián kívül kevesen beszélik az ország nyelvezetét. De elképzelhető, hogy most hangyányit fordul a kocka, elvégre megérkezett a legújabb verziófrissítés, melynek köszönhetően szereplőink immáron angol nyelven, kőkemény szláv akcentussal is képesek kommunikálni. Tesztalanyunk egyébként, ahogyan a beharangozóban is pedzegettem, nem más, mint egy Grand Theft Auto másolat. Jelenlegi stádiumában hiteltelen volna elvárnunk vagy egyáltalán kijelentenünk, hogy méltó vetélytársat kapott a Rockstar üdvöskéje, ám a szlovák fejlesztőcsapat valójában nem vall szégyent és jó úton haladnak, hogy szélesebb körben elfogadható játékkal rukkoljanak elő.

vivatslovakia1

A Vivat Slovakia története valamikor a ’90-es évek tájékán játszódik a szomszédos ország fővárosában, vagyis Pozsonyban. A kissé lepusztult település korrupt politikusok és a szervezett bűnözés állandó színtere, s a két brancs gyakorta kölcsönösen védi egymást. Az események mozgatórugóit viszont olyan valós incidensek inspirálták, amelyek akkoriban nagy hatással voltak a nemzet lakosságára (például egy oknyomozó újságíró meggyilkolása). A játékos által irányítható titokzatos főszereplőről viszont pusztán annyi derül ki, hogy korábban több esztendőn keresztül katonaként szolgált, manapság viszont taxisofőrként keresi a kenyerét. Ám mindez részéről inkognitó állapot, ugyanis egy titokzatos diszpécser által különböző megbízatásokat kell teljesítenie.

vivatslovakia2

Pozsony területe a játékban nagyjából 10km² terjedelemben járható be (a valóságban jelenleg 367km² a mérete) és az alkotók figyeltek a legapróbb részletekre mindamellett, hogy megépítették a legemblematikusabb épületeket, úgymint például a várat, a lóverseny pályát vagy mondjuk a különböző panelházak sokaságát. Személy szerint a valóságban többször meglátogattam már a várost (átutazóban és személyesen egyaránt), így bátran állíthatom, hogy a 30 esztendővel ezelőtti hangulatát remekül elcsípték, és ahogyan a különböző utcákat járjuk, érezhető rajta egyfajta kettősség. Az óvárosba belépve kap el igazán a retro hangulat, nagyszerű érzés Bratislava eme szegletében bóklászni és ha van egy nagy előnye a GTA-val szemben, ez mindenképpen annak mondható. Viszont az utak és a járdák gyakorta foghíjasak, sokszor alig húz el mellettünk jármű, pedig 50 szocialista érára jellemző autót integráltak bele a készítők, mindet vezethetjük is, csupán vigyáznunk kell, nehogy nekiütközzünk egy rendőrautónak, különben kezdhetjük elejétől a küldetést (vagyis tesztalanyunkban nem „gyűjtögethetjük” a csillagokat), ami egyébként folytonos amellett, hogy gyakorlatilag oda megyünk, ahová csak akarunk. Egy-két épületbe is bekukkanthatunk vagy némely esetben felugorhatunk a tetőre, de Early Access mivoltából eme szempontból (is) elég szegényesek a lehetőségeink.

vivatslovakia3

Rengeteg hibajelenség torzítja az összképet. Például, ha városban furikázva neki koccanunk valaminek (legyen az gyalogos vagy kocsi), akkor össze-vissza repkednek az autó külső alkatrészei, de olykor apróbb konfrontáció is elegendő, illetve az szintén furcsa, ha egy zsaru nem vesz minket üldözőbe, miután a szeme láttára áthajtunk a tilosban vagy elgázolunk egy embert. Mindez persze (remélhetőleg) szintén annak tudható be, hogy nem végleges verzió került boncasztalunkra. Mindenesetre 5 különböző rádióállomás közül mazsolázhatunk, amelyekben műsorvezetők ugyan nem sziporkáznak, de a zenei felhozatal egészen fülbemászóan sikerült.

A missziók közötti utazgatás egyelőre csak négy keréken vagy biciklivel lehetséges, és a gyér forgalomnak hála eléggé hamar egysíkúvá válik a barangolásunk. S nyilvánvalóan hosszú még az út a Vivat Slovakia végleges megjelenéséig, de izgatottan várom, hogy a Team Vivat milyen további újdonságokkal rukkol elő. Az AI gyakorta iszonyatosan butuska és igazából 4-5 óra alatt eljuthatunk a stáblistáig, de mivel félkész produktumról beszélünk, gyanítom, hogy a végleges játékidő jóval hosszabb lesz.

Legutóbb ezt teszteltük:

Dragon Quest III HD-2D Remake – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az élet hozta így - kritika
Következő cikk 75 éves Jeff Bridges 75 fotó a fényképalbumából