Azon a karácsonyon (That Christmas), Richard Curtis forgatókönyve alapján rendezte: Simon Otto, eredeti szinkronhangok: Bill Nighy, Brian Cox, Fiona Shaw, Jodie Whittaker, Rhys Darby, Sindhu Vee, angol animációs film, 91 perc, 2024., korhatár 7+
A profán karácsonyi csodák szórakoztató meséje
Richard Curtis, az Igazából szerelem készítője a Netflixen most karácsonyi animációs filmet jegyez. Az Azon a karácsonyon egy nagyon brit, egyedi, okos, bátor és szemtelen mese, ami messze van a tipikus karácsonyi történetektől, mégis sokkal inkább az, mert az átlagemberekhez szóló pátoszmentes himnusz, ahol a Mikulás is csak elmesélője a kisemberek (apró) hőstetteinek. Felnőtteknek is nagyon ajánljuk! 
Richard Curtis 2003-ban megcsinálta az új évezred valószínűleg legtöbbet játszott és leginkább hivatkozott karácsonyi filmjét, az Igazából szerelmet, de úgy tűnik, hogy maradt még benne mondanivaló vagy csak egyszerűen le akarta fedni Nagy-Britannia teljes lakosságát az ünnepekre, mert 2012-ben megírta az első karácsonyi mesekönyvét is. Ebből a történetből és a későbbi könyvekből készített most Simon Otto egész estés animációs filmet. Habár ez az első nagyobb munkája, ismert névnek számít a szakmában, hiszen sokáig maga is animátorként dolgozott (Így neveld a sárkányodat), voltak rövidebb rendezései is (Love, Death & Robots). És ha ettől még nem szorult össze a gyomrunk, hogy ugye sikerült nekik, akkor felsorolunk még néhány szinkronhangot is, a teljesség igénye nélkül: Bill Nighy, Brian Cox, Fiona Shaw, Jodie Whittaker, Rhys Darby, Sindhu Vee…
De nem szeretnénk tovább növelni a feszültséget, elmondjuk gyorsan előre, hogy jó lett-e végül a film. Hát jó ám. Milliomodik karácsonyi filmként is, az ezredik animált Mikulás ellenére. Ráadásul az ő szerepére még vissza is térünk mindjárt, mert nem is úgy van minden, mint ahogyan az a plakáton látszik. De lássuk először, hogy miről is szól ez a bő másfél óra! Wellington-on-Sea városkájában járunk, ezen az apró tengerparti és végtelenül brit településen, ahol semmi sem úgy alakul karácsony előtt, ahogy annak lennie kellene. Ezek a körülmények pedig nem a Grincs vagy a krampusz ördögi tervének művei, hanem egyszerűen az élet szól közbe: egy frissen elvált apa nem ér oda a gyerekek előadására, az egyedülálló anyának be kell mennie a munkahelyére szenteste, míg a másik családban egymásra bízott gyerekek maradnak magukra, és egy kőszívűnek látszó tanárnő is egyedül ünnepel… Csak egy gyerekpár gonoszabb ikre viselkedik úgy, ahogy annak egy mesében lennie kell, de majd meglátjuk a végén, hogy abból is mi lesz.
A történet persze nem ilyen lehangoló, ahogyan most leírtuk, ezek a dolgok jobbára a háttérben zajlanak csak, mert az előtérben ez egy bájosan kedves, élettel teli és pulzáló, furcsa és néha meglehetősen modern, mégis klasszikusan angol mese. Ami általában csak meghökkentően és szemtelenül vicces, leginkább minden porcikájában életszagú, egy olyan kisvárossal a háttérben, ahol mindenki pont úgy viselkedik, mint mi magunk. Hibázhat itt gyerek is és felnőtt is, mindenki sokféle és komplex, ami már önmagában is igazi felüdülés egy elsősorban gyerekeknek szóló filmben.
A történet talán nagyobb odafigyelést igényel, mint a megszokott amerikai filmeknél, mivel nem Egy Küldetés van, valószínűleg annak köszönhetően, hogy több könyvet gyúrtak egybe, hanem különálló történetszálak, és nem is csak egy irányba haladó sorsok. Viszont kétségünk sincs afelől, hogy minden gyerek megbirkózik vele, mert a gyerekek nem buták. És a film legnagyobb előnye is ugyanez: ezzel a komplexitással sokkal több és értékesebb tanulságot hordoz, még ha kicsi ajándékokként elrejtve is, mint sok Nagy Történet.
Mert itt például nem a Mikulás menti meg az ünnepet, még ha vele is reklámozzák a filmet, ő végül csak a narrátor szerepét tölti be. Hiszen a tanulság, és az egyik legszebb (karácsonyi) üzenet az, hogy Wellington-on-Sea kisvárosában mindenkinek helye van. Annak is, akiről nem is gondolnánk elsőre.
