A brutaliast (The Brutalist), rendező: Brady Corbet, forgatókönyv: Brady Corbet, Mona Fastvold, szereplők: Adrien Brody, Felicity Jones, Guy Pearce, Alessandro Nivola, Isaach De Bankolé, teamerikai filmdráma, 215 perc, 2024 (18)
Díjakba bebetonozott szeánszmozi
Goldfinger Ernő egy híres brutalista építész és bútortervező volt, aki nyugaton aratott sikert, miközben a konok, rideg, dühös természete James Bond főgonoszt ihletett Ian Fleming számára. A brutalista című film akár róla is szólhatna, a nagy alkotótehetséggel megáldott, kivándorolt zsidó építészünkről, de helyette sok hasonló honfitársunk sorsa adott inspirációt a fiktív Tóth László történetéhez. A kritikus szakma térdre borult Brady Corbet filmje előtt, vajon nekünk mozirajongóknak is szükséges?Ugyanaz történt az internetes keresési eredmények alapján Tóth László építésszel, mint Lydia Tár karmesterrel a róluk szóló filmek kapcsán: mivel a legtöbb néző elhitte, hogy valódi emberek voltak, és azonnal többet akart megtudni az életükről, és a filmek bemutatása után drasztikusan megugrott a keresések száma a neveikre. Egy ennyire meggyőző mozgóképet alkotni egy fiktív személyről komoly kihívás, és A brutalista nem szűkölködik filmes bravúrokban, amivel le szeretne venni a lábunkról a cél érdekében.
Első körben szögezzük le, hogy ez egy mostanság filmkritikusok körében gyakran használt kifejezéssel élve egy szeánszmozi. Ott vannak a fontos ismertetőjegyek, mint az egyedi koncepció, a grandiózus megvalósítás, az erős művészi vízió, a híres színészek különleges szerepekben, amik mind azt az igényt erősíti a filmrajongóban, hogy ezt bizony látni kell, mégpedig lehetőleg nagyvásznon az életre szóló élménybe érdekében. Az más kérdés, hogy a három és félórás játékidő után is azt érzi-e, hogy ez a felhajtás megérte.
Nagyon hatásos nyitány húz be a történetbe. Kapunk egy a háború utáni Hollywood stílusát megidéző stáblistát, ami a minimalista grafikai jegyeivel teljesen kizökkent a XXI. századból és visszarepít a 40-es évek kimértebb hangulatába. Az alkotók nevei ritmusosan bukkannak fel a képernyőn, miközben már a film klasszikus, kimért technikával készített vágóképeit látjuk, ami alatt lágy zongora és jazzes instrumentális zene kísér. Utoljára a Téli szünet játszotta el ezt az stílusos időutazást hasonló hatásossággal, ahogyan korhű, 70-es éveket tökéletesen idéző filmnyelvvel mesélt.
A brutalistában hangzatos című fejezeteket kapunk, mintha egy irodalmi igényességű író életrajzi regényének adaptációja tárulna a szemünk elé a híres építészről. A szakmailag elismert karrierrel rendelkező Tóth László az Egyesült Államokba emigrál Magyarországról, hogy ott új életet kezdjen. Kuzinja bútorkereskedésében kap állást Pennsylvániaban, közben pedig abban reménykedik, hogy az osztrák határon hátrahagyott felesége és nevelt lánya képes lesz kijutni az Újvilágba. László beszél angolul, művelt ember, ezért nagy lehetőséget lát benne a bútorboltot felvirágoztatni akaró unokatestvére is, de az amerikai álom hamar rideg valósággá válik. Az örök mosolygást elváró kultúra elüt attól, amit Kelet-Közép Európából hozott a céltudatos művész, aki nem köt kompromisszumokat senkivel. Pár incidens után az utcán találja magát, de addigra már felfedezi őt a helyi iparmágnás, aki felismeri benne a megalkuvást nem tűrő, ambiciózus építészt, és egy nagyratörő épület megvalósítását bízza rá. Innentől pedig az egész film ennek a projektnek a megvalósításáról szól, miközben megismerjük az amerikai vidéki elit, és a velejéig tehetséges alkotóművész bevándorló nagy érzelmi drámákkal teletűzdelt több éves együttműködését. A brutalista szándékosan egy minimalista eszközökkel készült film lett. Szikár, de megkerülhetetlen módon tornyosul fölénk, akárcsak azok a teljesen egyszerű vonalakból épült monumentális lakóépületek, amiket ez a modernista tervezési irány teremtett a XX. század közepén. Beton szögletes vonalakba öntve, ami díszítések nélkül hódítja meg a háború utáni lerombolt nemzetek tépázott tereit. Nagy előny a kontinens újraálmodóinak, és a megalomán hajlamú amerikai milliomosnak is, hogy olcsó alapanyagból bármekkora mű készülhet.
Ennél a filmnél 215 perc, azaz több, mint 3 és fél óra játékidő, ami filmművészeti igényességgel mutat be egy nagyívű történetet, miközben kevesebbe került, mint a Most vagy soha!. Mindkét film itt készült Magyarországon, mindkettő szabadon újraértelmezi a történelmet fiktív elemekkel, csak amíg a márciusi ifjak a honi filmgyártás legdrágább közönségfilmjeként akart bevonulni a filmtörténelembe, addig A brutalista egy aranyszobrot ostromló szerzői alkotás, ahol a magyarság egy kuriózum, ami egzotikusan hathat a külföldi nézők számára. Nekünk itthon pedig döbbenetes hallgatni a főszereplőt játszó Adrien Brody-t, ahogy minimális akcentussal beszéli a magyar nyelvet, és rengeteg energiát beletesz, hogy érzékeltesse a kívülállósságát az amerikai kultúrában. Azt viszont fontos tisztázni, hogy ez a kívülállósság még egy dologhoz kapcsolódik, ez pedig a zsidósága, amit elkötelezetten felvállal annak ellenére, hogy egy bigott protestáns keresztény közegbe kerül, ahol nagyon ferde szemmel nézik az idegen módon viselkedőket.Fontos leszögezni, hogy aki azért ül be A brutalistára, mert szeretne minél többet megtudni az építészetről, az csalódni fog. Bár vannak nagyon hatásos vágóképek és rövid jelenetek, ahol az alkotási folyamatot látjuk modellezéssel, számításokkal, kivitelezői vitákkal, ezek a monumentális játékidőhöz képest eltörpülnek, a fő fókusz a valláson és az emberi függőségeken, játszmákon és szenvedélyeken van. Egyrészt Tóth László a dúsgazdag Harrison Lee Van Buren Sr (a szerepben a hátborzongatóan arrogáns Guy Pearce élete alakítását nyújtja) megbízásából gyakorlatilag egy multifunkcionális templomot épít, ahova nagyon kreatív megoldással csempészi be a keresztény szimbolikát. Közben megkeresi a helyi izraelita közösséget, és szembesülnie kell a közvetlen hozzátartozói között is a cionizmus eszméjével, ami az újonnan alapított Izraelbe vonzza a világban bolyongó zsidókat. Végül pedig a világháború üldözéses eseményeinek művészetformáló ereje is megjelenik. Az egész filmet áthatja egy poszt-holokauszt életérzés, ami igen megterhelő és nyomasztó tud lenni. Sokaknak jutnak eszébe A brutalista kapcsán Paul Thomas Anderson veretes filmjei, legfőképpen A vérző olaj drámája, ahol a földesúr és pap nézetei ütköznek egyre nagyobb erővel, ami egy felejthetetlen jelenetben csúcsosodik ki. Azt a szívószálas jelenetet bármikor visszaidézi, aki látta a filmet, és A brutalista is megpróbálkozik egy hasonlót összehozni. Az a kár, hogy ezt beárnyékolja a kínos és letaglózó szexualitás ábrázolás, ami olyan módon hat, mintha belekényszerítették volna ebbe a filmbe a plusz hatásvadászat kedvéért. És ez rontja el az amúgy következetesen építkező koncepciót. Olyan a vágyak és függőségek megjelenítése ebben a filmben, mint egy monolitként magasodó modern épületre rögzített erotikus sámándísz, amit nagyon magyarázni kell, hogy mit keres ott, és legkevésbé sem ízléses. Főleg azért, mert így nem hagy nagyon szabadságot a film abban, hogy miként értelmezzük a történéseket, az emberek viszonyait, az egészet teljesen lehozza ösztön szintre. Majd a záró képsorokkal újra akarja értelmezni az egész történetet, de ez már nehezen menti meg a túlvariált módon didaktikus mondanivalót, amit a szenvedésben tobzódó vallásos művész Tóth László figurája akar megtestesíteni. Viszont aki látta a témában Tarkovszkij mester Andrej Rubljov című filmjét, annak nem lesz kétsége, hogy itt szemfényvesztés zajlik a nagyvásznon.
A brutalista egy olyan film, ami rengeteg energiát tett bele abba, hogy igazán művészi legyen. Egy alkotóról szól, mer mélyre menni, a témájában, igazán kifinomult filmezési megoldásokkal operál és még a színészi játékok is kimagaslóak. Egészen addig a pontig, amíg a nagy műgonddal felépített koncepció egyszer csak a szemünk előtt szinte alig észrevehetően megy át giccsbe. Tematikus kliséi túlnőnek egyediségén és ürességet hagy maga után. Sokaknak ez lehet, hogy fel sem tűnik majd, és a nagy díjeső is azt akarja alátámasztani, hogy mesterművel van dolgunk, pedig ez csak egy nagyon tiszteletreméltó emberi erőfeszítésekkel megalkotott fiktív történelmi tabló, amire stáblistán nagy számban virító hazánkfiai is büszkék lehetnek. Érdemes megnézni, azonban az elvárásokat tessék nyugodtan letekerni. A betonromantika szeánsza nem minden mozirajongónak fogja elhozni a transzcendens élményt, amiért áhítozunk.