Mission: Impossible – A végső leszámolás (Mission: Impossible – The Final Reckoning), rendezte: Christopher McQuairre, szereplők: Tom Cruise, Simon Pegg, Ving Rhames, Hayley Atwell, amerikai akcióthriller, 169 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A búcsú
Az Entitás elérkezettnek látja az időt, hogy leszámoljon az emberiséggel, Ethan Huntnak és csapatának négy napja van megmenteni a világot, mely ezúttal lehetetlen küldetések egész sorát jelenti. Tengeralattjáró, repülőgép hordozó, kétfedelű, keszonkamra, Tom Cruise talán még soha nem feszegette ennyire a határait. A Mission: Impossible – A végső leszámolás érzelmes, fordulatokban, akcióban és humorban gazdag búcsú a franchise-tól. Aztán ki tudja. 
Ami James Bondnak a Spectre, az Ethan Huntnak az Entitás. Egy mindenek felett álló valami, ami összefogja az eddigi történéseket. Egy legyőzhetetlennek tűnő, félelmetes ellenség, ami az egész világot fenyegeti, de elsőként a szeretteid veszi célba. Minden ide fut ki; eddigi tetteid és döntéseid következményével egy utolsó, nagy összecsapásban kell szembenézned. Hunt a kezdetektől fogva csapatban játszott, melynek összetétele változott az idők során, hiszen veszteségek mindig is voltak, vannak, lesznek. Az Entitás, a mindent uralni akaró mesterséges intelligencia eredete a korábbi részekre vezethető vissza, így az – állítólagos – utolsó rész úgy állít emléket a franchise-nak, hogy a visszatekintések nem csak a nosztalgia miatt vannak jelen, hanem a cselekmény szerves és fontos részét képezik, különös tekintettel az ok-okozatra és a szereplők kapcsolatrendszerére. 
Az Entitás világuralomra tör, káoszt és zűrzavart okozva akarja leradírozni az emberiséget a Föld színéről, amihez éppen az emberi természetet (félelem, irigység, kíváncsiság, hiszékenység stb.) és az emberi leleményességet (maga a mesterséges intelligencia, internet, atomfegyverek, média stb.) használja fel. Legyőzéséhez egy sornyi lehetetlen küldetést kell teljesíteni, miközben súlyos döntések sorát kell meghozni. Hunt mindig is az emberek kisebb vagy nagyobb csoportjának a sorsával játszott, általában valamennyi szabályt megszegve és a hozzá közel állók életét szem előtt tartva. Egy komplex valakit kaptunk az évek, évtizedek alatt, aki nem csak a névtelenséget vállalta, vállalja, de a tetteinek és döntéseinek következményeiért a felelősséget is. Amennyiben az erkölcsi normáinak megfelel, teljesíti a megbízást, melynek során minden erejét és tudását beleadva felkészül valamennyi eshetőségre és a legteljesebb mértékben megbízik a társaiban. Most sincs ez másként. 
A mesterséges intelligenciát egyelőre sikerül kordában tartani, de ki tudja, meddig tart ez az állapot. Az egészben az a legijesztőbb, hogy napjaink történéseihez még csak egy öntudatra ébredő valami sem kell, mert a háborús fenyegetés, az agymosás, a hírhamisítás stb. megy nekünk magunktól is. A kémfilmek mindig is az aktuális fenyegetésről. veszélyről, illetve problémáról szóltak, legyen az a hidegháború, a nemzetközi terrorizmus, egy vírus, program, diktátor stb. Hunt, Bond és társai ezek ellen harcolnak, sokszor megszegve minden parancsot és szabályt, ezáltal számkivetve, megtagadva, üldöztetve. Barátból ellenségek, ellenségből barátok, így megy ez. A televíziós sorozat Jim Phelps karakterét és csapatát az 1996-os mozifilmben Tom Cruise „nyugdíjazta”, hogy valami egészen új vegye kezdetét. A színész-producer eggyé vált a főhős karakterével és minden folytatásban magasabb kihívások elé állította fizikai erejét, gyorsaságát és állóképességét az idő múlásával fordított arányban. 
A Végső leszámolás fordulatokban és akcióban gazdag és bár a korábbi részek sem nélkülözték a humort, a mostanra teljesen eluralkodó világvége hangulatot a szokottnál is több vicces össze-és kikacsintással igyekeztek ellensúlyozni az alkotók. Nem csak az eddigi részek köszönnek vissza, de rengeteg popkulturális utalást tartalmaz a film, melyek megkönnyezik a hozzám hasonló, sokat tapasztalt nézőt. Cruise a szórakoztatóipar zsenije, aki rendre úgy feszegeti a határait, hogy rengeteg pénzt keres vele, miközben a közönség is megkapja, amiért jegyet váltott. Ha ehhez minden este szűzlányok vérében kell fürdenie, engem igazából az nem érdekel. Ebben a projektben talált igazán önmagára, gyakorlatilag minden mást elengedett a Top Gunt leszámítva.
Még gazdagabb, még népszerűbb és még befolyásosabb lett, aki mostanra tényleg azt csinál, amit csak akar. Folytatja, nem folytatja: mindegy. 62 évével és főleg ezzel a kondival még az elkövetkező rész(ek)nek sem arról kéne szólnia, hogy átadja a stafétabotot más(ok)nak, míg ő a háttérből irányít, hanem aktívan kiveszi a részét az üldözésből, verekedésből, lövöldözésből. Nehéz dolog az elengedés, nem csak neki, nekünk is.
Ha itt és most tényleg vége van, annak talán a legfőbb oka, hogy nincs tovább hova fokozni, hacsak a franchise nem akar a Halálos iramban-filmek babérjaira törni. Oké, az ember eddig is megmosolygott néhány jelenetet, de azért a természet törvényeit többé-kevésbé tiszteletben tartották. Már az utolsó két részben is úgy csűrik-csavarják a sztorit, hogy még éppen nem megy a szórakoz(tat)ás rovására, ennél messzebb, ennél tovább tényleg nem kéne menni. Ez így most pont egy kerek egész, egy nagyon szép, bár némileg elnyújtott búcsú. 
