Ufophilia – játékteszt


ufophilia0

Fejlesztő: k148 Game Studio; Kiadó: Jandusoft; Platform: PC, PS5, Xbox Series X|S, Switch1|2

Mielőtt megismernénk az igazi (?) UFO-aktákat, a Ufophilia sci-fi horrorban tanulmányozhatjuk a földönkívülieket.

Az Ufophiliában egy földönkívülieket vizsgáló embert irányíthatunk, akivel célunk, hogy megismerjük az idegenek tulajdonságait és szokásait, majd lencsevégre kapjuk őket. És az a probléma velük, hogy „sohasem bízhatunk meg bennük”. Persze vannak köztük kedvesebb példányok, akik ide-oda repkednek és vizsgálnak minket, de a legtöbbjük rossz szándékkal érkezett. Ha megkísérelnek elrabolni bennünket, két lehetőségünk adott: szerencsés esetben egyrészt elszaladhatunk előlük biztonságos helyre, másrészt pedig elrabolnak bennünket, aminek következtében soha nem tudjuk meg, hogy mi történt velünk. Mivel néhány statisztikai adat konstatálása után a küldetést újfent az elejétől kezdhetjük, minden bizonnyal meghaltunk.

ufophilia3

A véletlenszerűen összeállított küldetések előtt és közben aprólékosan szemügyre kell vennünk, hogy pontosan milyen feladatokkal bíbelődhetünk. Olykor gyűjtögetnünk kell az UFO-jelenségekhez kapcsolódó bizonyítékokat, valamikor pedig elegendő csak megfigyelnünk, hogy pontosan miféle lények flangálnak a különböző helyiségekben – ebben a laptopunkon lévő adatbázis nagy segítséget nyújt. Többféle példánnyal találkozhatunk és a szokásaik teljesen eltérnek egymástól. Például valamelyik nem szereti, ha guggolunk vagy belemászunk az aurájukba, de olyan is akad, aki akarva akaratlanul bezárja az ajtókat és lekapcsolja a villanyt. Eleinte persze mindezt láthatatlanul teszik és ekkor még nem különösebben piszkálnak bennünket, legfeljebb csak az idegeinkkel játszadoznak. Ugyanis, ha sikerült megtalálnunk az összes nyomot és visszamegyünk a lakókocsinkban található felszerelésekhez, magunkhoz kell kapnunk az éjjellátóval felszerelt fényképezőgépet.

ufophilia2

Ekkor indul be igazán az Ufophilia. A hirtelen megjelenő repülő csészealjak nagyon hangulatosak, ahogyan villognak és beremegnek az épületek: a remekül összehangolt fény- és hangjátékok mivoltából az alkotó ügyesen játszadozik a sötétben megbújó idegeinkkel, hiszen amit nem ismerünk – vagy nem látunk, de tudjuk, hogy valahol ott sertepertél körülöttünk –, attól a kiráz a hideg. A feszültség mindvégig körülveszi tesztalanyunk atmoszféráját még úgy is, hogy azért olyan nagyon sok mindent nem tudunk csinálni villanykapcsolók állítgatásán, a nyílászárók és szekrényajtók nyitásán kívül (a legtöbbjük általában eleve üres).

Főleg késő este, fülhallgatóval a fejünkön nyújt hátborzongató hatást az Ufophilia, s a maga egyszerűségével együtt bátran ajánlható minden horror és sci-fi rajongónak, de a téma kedvelői is bizonyosan remekül fognak szórakozni a marslakók keresése közben.6. szék

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Rayman: 30th Anniversary Edition – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Halle Berry amellett, hogy horrorrajongó A fantasztikus Róka úr az egyik családi kedvencük - videó
This is the most recent story.