Fejlesztő: ZDT Studio; Kiadó: KONAMI; Platform: PC, PS5, Switch2, Xbox Series X|S
Moziélmény az ’50-es évek alternatív világában, ahol egy polipot irányítva menekülhetünk, nehogy felkerüljünk a csúcsragadozók étlapjára. A Darwin’s Paradox! izgalmas, megható és vicces kalandra invitál.
Biztos vagyok benne, hogy aki szereti a tengeri herkentyűket, azok számára a polipok is előkelő helyet foglalnak el a személyes étlapjukon. Mivel a címszereplő nem akar a séf következő tálalása lenni, útnak indul, hogy bebörtönzött fajtársa segítségére sietve egyúttal elmeneküljön a bizarr létesítményből, amelyből árad az abszurditás. Már a Darwin’s Paradox! newsreel intrója megadja platformerünk alaphangulatát, miután többek közt az is kiderül belőle, hogy pontosan kiknek fáj a foguk eme páratlan vízi lényekre.
Darwin kontrollálásában retrofuturisztikus helyszíneken a víz alatt vagy akár (többnyire) a felszínen is lófrálhatunk. A 2.5D-s ügyességi játék hozza például a Planet of Lana vagy a Little Orpheus által kitaposott ösvényt, azonban a körítés, ha lehet így fogalmazni, hatványozottan a kreatív feladványokra helyezi a hangsúlyt függetlenül attól, hogy a játék eseményei néhány szcéna kapcsán képesek önismétlő időhúzásba terelődni. A párizsi készítők mindezt helyzetkomikumokra jellemző jelenetekkel igyekeznek ellensúlyozni, melyekből bőségesen találunk olyat, amik görbe tükröt tartanak. Ezek a tartalmak kivétel nélkül meghökkentőek és valamennyiszer szellemes, iróniával teli mondanivalók tolmácsolásában elevenednek meg.
Darwinnal alapvetően egyik irányból a másikba kell haladnunk, viszont értelemszerűen felvértezték a fajukra jellemző talentumokkal is. Ifjú puhatestű hősünkkel a bevezetés apropóján elsajátíthatjuk a két legfontosabb trükköt, amelyek a túlélés szempontjából elengedhetetlenek. Az egyik ilyen képességünk a rejtőzködés, amit kizárólag száraz környezetben kamatoztathatunk és gyakorlatilag gombnyomásra egybeolvadhatunk a háttérrel (így észrevétlenek maradhatunk azok elől, akik inkább a fazékban látnának bennünket). Valamint lövöldözhetünk sötét, tinta szerű anyaggal, amellyel hazavághatjuk a különböző elektromos berendezéseket, célba vehetjük a szárnyas nemeziseinket és állítgathatunk kapcsolókat. Vagy alkalomadtán a vízben úszkálva egérutat nyerhetünk a felhasználásával, ugyanis a többi teremtmény nem igazán szimpatizál ezzel a folyadékkal.
Mint ahogy némileg utaltam rá, a helyszínek változatosak, az alkotók mindig kedveskednek valamiféle mondandóval. A falon és plafonon mászkálva elképesztő részletességgel kidolgozott területeken bóklászhatunk, miközben a nagyszabású kameramozgás szinte mozihatású élményt nyújt úgy, hogy Darwinra valójában rajzfilmekből kiragadott karakterként tekinthetünk. Hogy irányításával pontosan milyen teremtményekkel találkozhatunk a nagyjából 5-6 órát felölelő kaland során, arról direkt nem ejtettem különösebb szót. Ám a teljesség igénye nélkül a mellékszereplők között felbukkannak horgászhalak, sirályok és murénák, miközben mindig összefutunk egy náluk sokkal félelmetesebb ellenféllel, kinek kiléte maradjon meglepetés, hiszen ő tartogatja az legnagyobb veszélyeket. Egy dolog közös bennük: hogy mindannyian nagyon éhesek. A kegyetlen patkányok is nagyon érdekes lények, s csak úgy tudunk előlük elspurizni, ha megmártózunk valamiféle fénylő zöld trutyiban.
A Darwin’s Paradox! zenéje kifejezetten jól passzol az említett korhoz. Hatásra klasszul hozza a régi szörnyfilmek atmoszféráját (emiatt hiányolom a fekete-fehér módot), míg címünkben nincs semmiféle beszéd, s a frappánsan felépített világban főként a plakátokon (20 darab van belőlük elrejtve) lévő szöveges információk és a szereplők gesztikulálása alapján mélyedhetünk el. Manapság ez nem újkeletű dolog, ugyanis a zsáner javára vált az efféle, leegyszerűsítettnek mondható kommunikációs forma felhasználása, így a játék sebessége soha nem lankad és mindvégig azzal foglalkozhatunk, ami az erénye.
(A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft. biztosította.)
Legutóbb ezt teszteltük:
