Az örökség, rendező és forgatókönyvíró: Tasnádi István, szereplők: Mucsi Zoltán, Lengyel Tamás, Molnár Áron, Staub Viktória, Udvaros Dorottya, Orosz Ákos, Mátray László, magyar thriller, 89 perc, 2026 (16)
Mindenki találkozott már olyan morózus vénemberrel, akit legszívesebben a háta közepére kívánt volna. Nincs ez másként Az örökség főszereplőivel sem, csak ennek a testvérpárnak a saját édesapjuk kiállhatatlan viselkedését kell kezelniük, miközben egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek, mert egy dekoratív kiscsaj következetesen semmizi ki őket a szemük láttára. Innen szép nyerni, és ezt a filmnek sikerül is a remek koncepciónak köszönhetően.
Meddig tart a gyermekkor? Amíg rá nem döbbensz, hogy a szüleid is esendő emberek, és nem fognak helyetted mindent megoldani az életben, hanem felelősséget kell vállalnod a tetteidért. Attilának és Kristófnak ez a pillanat már rég eljött, megözvegyült apjukat közös erővel gondozzák, de egyikük sem a nagy szeretet és hála jegyében, inkább a megörökölhető értékes belvárosi lakásra pályázva. Aztán az egyik este beüt a krach, amikor a zsémbes Árpi bácsi (Mucsi Zoltán) amiatt hívja át őket, hogy lekapcsolták nála a villanyt. A folyamatosan semmibe vett Kristóf (Molnár Áron) érkezik meg először, akit apja már számtalanszor leírt, és ehhez méltóan is bánik vele.
Mivel látszik, hogy nem egyszerű az ügy, áthívja testvérét, a menő ügyvéd Attilát (Lengyel Tamás), hogy oldják meg a szolgáltatóval a visszaállítást, különben a már a demencia jeleit hordozó öreg csak még jobban kiborul. Megjön a nagyhatalmú tesó, és elindul a nyomozás, hogy miként tűnhetett el a nyugdíj a számláról, ahonnan szépen beállították a szolgáltatónál a rezsi kifizetését. A nyomok pedig egy titokzatos szegény diáklányhoz, Hajnalkához vezetnek. A Főnök, ahogy fiai hívják Árpi bácsit, pedig nem igazán hajlandó beavatni fiait, hogy mit keres az életében egy cuki csinibaba, aki látványosan a megboldogult anyjuk hagyta űrt hivatott betölteni. A döbbenetes este pedig még vadabbá alakul, amikor Hajnalka saját kulccsal nyitva az ajtót váratlanul betoppan. 
Kamaradráma ez a javából, alig győzzük kapkodni a fejünket a fiúkkal egyetemben, amikor újabb egyre vérlázítóbb fejlemények derülnek ki Hajnalka (Staub Viktória) legyeskedésével kapcsolatban. Tipikus lehúzást lát a két trónörökös, amit a köznyelv csak öregezésnek hív. Igen ám, de nem véletlen Főnök a Főnök, őt nem lehet csak úgy helyretenni. A jogi szakmában nagy karriert befutott Árpi bácsit a rutin meg az évek rendesen megedzették, ahogyan az őt alakító Mucsi Zoltánt is, aki ellopja a showt.
Ha valakinek eddig kétsége lett volna, hogy mekkora színész, annak most muszáj meghajolnia, mert Mucsi bőven kibújik a Kapa – Pepe árnyékból. Anthony Hopkins alakított csak ennél nagyobbat az Apa című filmben, ami a demencia működését hivatott érzékletesen bemutatni az ettől megzavarodott idős ember nézőpontjából. Árpi bácsi figurájában is nagyon hitelesen hozza ezt, nehéz róla eldönteni, mennyire van tisztában a valósággal, és milyen mértékben él már a saját alternatív valóságában, amihez foggal-körömmel ragaszkodik. 
Vígjáték ez a javából, mert nem nehéz óriásiakat nevetni a helyzetek abszurditásán, amiben magunkra ismerünk. Mucsi itt teljesen máshogy brillírozik, mint a jól megszokott humoros szerepeiben. Itt a helyzetkomikum és a jellemkomikum sokkal árnyaltabban, valósághűbb módon jelenik meg. Nem karikatúrákon nevetünk, hanem a két fiú helyett, akik beleragadtak a saját kilátástalan helyzetükbe az apjukkal, mi pedig legalább tudjuk oldani a hangulatot azokban a helyzetekben, mint amikor kérdőre vonják a Főnöküket, hogy miért csináltatott műkörmöket harminckétezerért.
Akcióthriller ez a javából, mert ennyi történést és feszültséget belesűríteni ilyen rövid játékidőbe az már felér egy Jason Statham filmmel, még akkor is, ha nagy jórészt el sem hagyjuk a lakást. Repkednek a jól megírt párbeszédek, vágódnak egymásra dühösen az ajtók, és nehezen tudjuk elképzelni, hogy ez a hullámvasút hova tart. Meglepetéseket pedig folyamatosan adagolja a feszesen megírt forgatókönyv. Így kell ezt csinálni, ha kellő szigorúsággal vágják a filmet, hogy tartsa az elején kijelölt tempót, Az örökségnek pedig ezt sikerül.
Tasnádi István író-rendezőként már sok érdekes dolgot tett le az asztalra, míves színházi munkásságán túl, tévében a Terápia és az Aranyélet sorozatok a legismertebbek, de a Memo filmjét is érdemes előkeresni. Most Az örökséggel ismét felhívta magára a közönség figyelmét, mert ez az alkotása igazán jól összerakott műfaji darab. Kamaradráma, vígjáték, vagy akcióthriller? Mindhármat ügyesen vegyíti, miközben a színészeknek van tere brillírozni. Ezt pedig meg is teszik, az abszurd humor ellenére határozottan átélhető jeleneteket örökítenek meg, ami egy korrekt filmélményt teremt meg. Valójában ez kéne legyen a hazai filmgyártás alapszintje, ahol kis költségvetésből is műfajilag, mondanivalóban is színvonalas, szórakoztató, és egyedi mozit lehet összehozni. Reméljük, ennek a filmnek az lesz az öröksége, hogy más is bátorkodik még hasonlót tető alá hozni.
%20–%20kritika){kind=link}