G-Force – Rágcsávók 3D – kritika


Többek között azért is jó, ha az ember körül akad a rokonságban kisebb méretű gyermek, esetemben keresztfiam, Bazsi (8), mert remek alibit szolgáltat a komoly felnőtt benyomását szüntelen kelteni igyekvő blogger számára egy infantilis Disney-film megtekintésére, plusz nachos (sajtos). Az augusztus 20-i premiernapon ugyanis a UIP-Duna Becstelen Brigantykja ellenében legfeljebb egy új Szörényi-Bródy rockoperát küldhetett volna csatába a hazai filmforgalmazás, ám ennek hiányában inkább mindenki feltett kézzel nézte a légiparádét. Mégsem egyedüli áldozati báránynak szánta az InterCom a G-Force – Rágcsávók című egéreposzt. Az új 3D-csodától joggal várhatták, hogy felcsipegessen némi popcornos zacskókból kihullott sót a multiplexek ülésein kutatva, hiszen egészen más közönséget céloz meg, mint Tarantino vérbosszúja.

Na most ezzel az egész 3D-s dologgal nekem az a bajom, hogy mivel nem vagyok különösebben szakértője a témának, egyszerű műélvezőként a szememnek hiszek és nem a hivatalos nyilatkozatoknak. Mert ez utóbbiak kivétel nélkül minden újabb 3D-s film esetében diadalittasan kürtölik világgá, hogy ilyen még nem volt, mert ez aztán olyan technika, hogy E.T. is végignyalná a húsz centis ujját, na és hogy a szőrszálak milyen élethűek, apám… Mi ez a szőrfétis az animációban? Jó, persze, értem, hihetetlen bonyolult elkészíteni, akkor se értem, miért kellene nagyobb hátast dobnom most, mint a Jégkorszak 3. után. (A hivatalos kulcsszó erre az „élőszereplős”.)

De alapvetően nem szapulni kívánom a G-Force – Rágcsávókat, megtették ezt rajtam kívül sokan, és úgy érzem, indokolatlanul. Nem kell bedőlni ennek a „térhatású mozi legújabb generációja” dolognak, vagy ha igen, ne várjunk tőle sokat. Már ahhoz képest, ahová eljutottunk, mert azért az nem kevés. Bazsi többször is hátrahőkölt egy vászonról leugró kígyó vagy más kisállat láttán, szakadatlan vihogott, a hatásvadász összeborulásoknál a 3D-s lencse alatt lopva a könnyeit morzsolta. Aztán hazajöttünk, és az egész filmet elmeséltük a törpehörcsögünknek… (balra) És erre nem válasz az, hogy már csak kora miatt is viszonylag hiányosak a filmes ismeretei. Nyilván az ilyen típusú családi mozik receptje egyszerűbb, mint a sósperecé, így aztán tessék ezt is értékén kezelni. De azokat az értékeket viszont nem elhallgatni, csak mert most mindenki az Avatart várja.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tarantino és a mellbimbócsipesz
Következő cikk Szerelem második látásra - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..