Shaun, a bárány és a farmonkívüli – kritika


Shaun, a bárány és a farmonkívüli (A Shaun the Sheep Movie: Farmageddon), rendezők: Will Becher és Richard Phelan; szereplők: aranyosak; brit családi stop motion sci-fi vígjáték (vagy paródia), másodállásban “némafilm”, 2019, 87 perc (6)

Harmadik típusú barátkozások

Ha nem is a semmiből jött, de váratlanul jó volt az 1995-ös Wallace & Gromit rövidben debütáló, majd 2007-ben saját sorozatot kapó Shaun első egészestés megjelenése, mely talán az évtized egyik legjobb vígjátéka is lett egyben. Ezek után az Ősember óriási lejtmenetet jelentett, így most bárányunkra hárult a feladat, hogy visszaállítsa az Aardman elvárható színvonalát a Csibefutam 2 előtt. Sikerült!Az, hogy ennyire jól sült el az első Shaun film, azért is volt meglepetés, mert a sorozat akkoriban kvázi a csúcson volt. A londoni olimpiára időzített 60-90 másodperces részeket leszámítva ugyanis majdnem két és fél év szünettel tért vissza (bár ez alatt lement a gyerekbárányra, Timmyre fókuszáló spin-off utolsó szezonja is) és 2013-ban valamint 2014-ben is 20-30 epizódot készítettek belőle, amik leadásideje párhuzamos volt a film készítésével. Az utolsó rész és a bemutatkozást jelentő Sundance filmfesztivál között alig több, mint két hónap telt el, mégis a minőség ezt egy percnyire sem sínylette meg.

A mozifilm sikere talán abban rejlett leginkább, hogy képes volt fantasztikusan használni némafilm jellegét, azaz a szokott Tom és Jerry hosszú szkeccsek helyett a dialógmentes mesélést a stop motion átlagos egész estés hosszára is meg tudta úgy tartani, hogy ne menjen szembe önmagával (ugye, beszélő Tom és Jerry?) és ezt elérve üdítően frissnek ható végeredményt kaptunk. Annyira helyén volt ez a fajta humor, mint Leslie Nielsen fénykora óta szinte soha. Ám hiába a sikeresség a stúdió kifáradt a hajtásban és az alkotás után több, mint másfél évvel indult csak a sorozat következő – és egyelőre utolsó – évadja (addig két ünnepi különkiadás érkezett csak) és ennek futása alatt már bejelentették, hogy dolgoznak mostani alanyunkon. A Shaunnal foglalkozó stáb jóformán azóta csak ezzel foglalatoskodott, hiszen 3 év alatt tényleg semmi nem jött ki, ami a barihoz köthető.Gondolhatnánk, hogy ez elég sok idő már (stop motiont is véve), pláne hogy az előző film nagy hajtásban készült, de a várt hatás elmarad a Farmonkívüli esetében. Erről leginkább két dolog tehet: egyrészt oké, hogy 2015-ben egy óriási iram végén érkezett, az Aardman ez idő alatt a végletekig benne volt a témában, nyilván ennek kellős közepén dőlhettek a jobbnál jobb ötletek az egész estés játékidőbe. Másrészt a folytatások egyik örök problémájával szembesülünk: mikor már tudjuk, mire számítsunk, nyilván elvárásaink is magasabbak a zseniális előd után. A Farmonkívüli egyetlen baja ténylegesen az, hogy a 4 és háromnegyed évvel ezelőtti anyag annyira jól sikerült. Mert objektív minőségben szorosan követi a színvonalat: ez is egy többségünk által végigmosolygott darab lett, pont, amit ígért.

A film kerete tulajdonképpen az E.T. újragondolása, amit nem tudom milyen arányban láttak a 2010-es évek szülöttjei, de ha többnyire igen, akkor ők maguk is felismerhetik az egyértelmű párhuzamokat, ha pedig nem, akkor első rácsodálkozásnak ez tökéletes. Viszont az űr és az űrlények kapcsán az Aardman erősen becélozta a nagyobbakat is, ugyanis vagy 40 év popkultúrája befért ide. Az előzőben is volt pár (Hannibál cica, az a bizonyos végpoén a mérges kutyával, vagy Farkas – Hugh Jakcman volt az Elvitte a víz főszereplője ugye), de itt aztán nagyon elszabadultak e téren: 2001, Harmadik típusú találkozások, Alien 2, X-Akták, WALL-E, sőt, egy alig észrevehető indirekt referencia az 1999-es Roswell sorozatra is van. Épp csak a random csatornában mászó Lego Bruce Willis nincs itt…Az utalásokon kívüli humorvilága is tökéletes, egy fikarcnyit nem gyengült az évek során. Lehet, hogy kevesebbet fogunk olyan kitörően mulatni, mint múltkor, de ez a fent kifejtett két oknak köszönhető csak. Azt simán kimerem jelenteni, hogy 2019 legjobb vígjátékával van dolgunk, már amennyiben merjük befogadni a legegyszerűbb burleszk és slapstick poénokat, vagy az angol humort. Ha nem tudunk ráhangolódni, akkor szenvedés lehet a mozi, de ha már eddig is maradéktalanul sikerült, akkor nem lesz itt gond, mert a több popkult kikacsintást leszámítva nincs változás. Sőt, egy picit talán még jobban átjön a ZAZ / Leslie Nielsen stílus!

Az animáció és a fényképezés gyönyörű, az űrlényünk kapcsán némi CGI rásegítést ugyan kapott a kép itt-ott, de ez zseniálisan lett integrálva, elvégre a „gyurmavilágban” (már amúgy kevésbé használnak gyurmát főkarakterekhez időspórolásból, de nem haltak teljesen ki) valami nagyon nem odaillő a számítógépes mozgás, így az idegen szó szerint idegen. Mondjuk ezt az átmentet ennél sokkal hangsúlyosabban, mégis háttérben maradva már 2006-ban is simán hozták: a sok víz miatt az Elvitte a víz ugyanis végül teljes CGI-jal készült –először a stúdió történetében –, de még stop motion alapú sztoriboarddal és FPS-sel.Egyértelmű visszalépés talán a zenék terén van, pláne újrázva az elődöt. A sorozat főcímének rapesített változata és a dramaturgiailag igen fontos szerepet játszó Feels Like Summer (ami az egyik legcsúnyábban alulértékelt betétdal az utóbbi évekből) két nagyon fülbemászó főszám volt, de a válogatott egyéb dalok is jobban passzoltak a jelenetekhez, mint most, amik között szintén akad pár ismert… és egy BITANG jó Chemical Brothers mix, mely használata viszont zárójelezi a két rész összes zenei elemét. Az a jelenet az év egyik legjobbja!

Zenénél meg kell említeni, hogy az utalások egy része erre koncentrálódik, illetve, hogy a stáblista legvégén a stúdiólogónál kapunk egy zenés végpoént. Már a film előtti logónál elkezdődik, így keretbe foglalja a dolgot, viszont ezek a történeten kívül esnek és csak úgy vannak. Ha véletlen nem lenne lehetőség kivárni (bár ilyen pöttöm játékidőnél…), akkor se induljatok ki a stáblista elején, a végefőcím után – ami egy újabb sorozat intró cover – akad egy jelenet, ami a cselekményhez tartozik. Ezúttal nem fotók vannak, mint anno a sintéreknél.

Shaun és a Farmonkívüli barátkozása tehát igen jól sikerült, de a „phú, ez nem”-től a „jobb, mint az első” véleményig találkoztam már mindenfélével. Az igazság valahol félúton (vagy odaát) van, de határozottan moziban javaslom átmosolyogni a nézőtérrel ezt a másfélórát (se), mert tökéletes alternatíva a Star Wars-ra nem bejutók számára – pláne ha már a Jumanjit is látták. December közepén kijelentem: ennél humorosabb filmet 2019 nem tudott felmutatni. Sőt, rég volt ilyen jó műfajparódia!

Csak aztán a Csibefutam 2-ben se csalódjunk legközelebb!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A legjobb Star Wars-film! Itt a legelső kritika a Skywalker koráról
Következő cikk A 65 éves Ray Liotta végigveszi ikonikus filmszerepeit