Nyilas Misi az Anfield Roadon


Ma este a Légy jó mindhalálig ütközik a Sárga tengeralattjáróval! A Liverpool-Debrecen Bajnokok Ligája meccsre kisebb filmcsokrot állítottunk össze szabad asszociációk alapján. Íme a mi dicső 11-ünk, amibe csak azért se tettük bele egyik Fociláz-adaptációt sem.

loki megyagozos1) Megy a gőzös (r.: Koltai Róbert, 2007) – De megy ám! A Debreceni Lokomotív ma megkezdi a Bajnokok Ligája szereplését, ami remélhetőleg nem fullad rossz falusi komédiába. Az első megálló Liverpool, a végállomás… Ki tudja!

2) Haláli hálóőr (r.: Roberto Santiago, 2005) – A DVSC-hez hasonlóan szinte ismeretlenként a kiválasztottak között. Pedig Polekszics kapusnak melegen ajánljuk. Bár a vígjáték a spanyol amatőrligában játszódik, és címszereplője is inkább Chaplin-módjára esik s kel, kívánjuk, hogy holnap az angol sajtó a “haláli” jelzőt aggassa a magyar bajnok portására is.

3) Tökéletes védelem (r.: Sheldon Lettich, 2006) – A hátsó alakzatnak, és különösen a brazil Leandrónak címezzük a Jean-Claude Van Damme-remeket, finoman jelezvén, hogy ha Torrest csak kick-box rúgásokkal lehet megállítani, akkor se sokat teketóriázzon. A filmbéli Vivica A. Fox-ot ugyan nem ígérjük jutalmul egy esetleges győzelemért, de C. Ronaldótól úgy tudjuk, Angliában remek bordélyházak működnek.

loki tokeletes2

4) Csavard be, mint Beckham (r.: Gurinder Chadha, 2002) – A Debrecen jobb oldali középpályásának, Székely Péternek szeretettel. A filmben egy indiai tinilány igyekszik elsajátítani a SpiceBoy védjegyévé vált nagy ívű kanyart, reméljük, a tehetséges fiatal magyarnak sem fog ez gondot okozni. Anno az Anfielden ez különösen ment Becks-nek, ne legyünk hát megszeppenve mi sem! Mert abból lesz csak a…

5) Góóól! (r.: Danny Cannon, 2005) – A dél-amerikai menekült focista történetéről semmi szín alatt nem akarnánk a hajdúságiak gárdájára asszociálni, elég, ha annyi párhuzamot vonunk, a főhős is angol földön lett világsztár. Ma este a legtöbb menedzser talán nem – a mégis pályára lépő? – Rudolfot figyelni érkezik majd, de a piros-fehér kedvenc bizony okozhat némi meglepetést.

6) Sárga tengeralattjáró (r.: George Dunning, 1968) – A leghíresebb liverpooli támadósor, a Beatles kulttá vált animációs filmje épp olyan pszichedelikus élményt nyújtott a késő hatvanas évek nyárspolgárainak, amilyet az Anfield Road lelátói fognak a magyar NB1-hez szokott gombázó fejeknek, amikor több tízezren éneklik majd a You’ll Never Walk Alone-t. Várjuk a YouTube-videókat!

loki legyjo7) Légy jó mindhalálig! (r.: Ranódy László, 1960) – Felhívjuk a debreceni ultrák figyelmét a sportszerű szurkolásra. Köpködni tilos! Nyilas Elek 15 éve már járt a BL-ben, most távoli unokaöccsén, Misin a sor. Reméljük, a csapatukat a szigetországig elkísérő fiatalok nem fogják reggelre úgy érezni, nem akarnak többé debreceni diákok lenni.

8) A dicső tizenegy (r.: Lewis Milestone, 1960) – Ehhez nyilván nem kell különösebb kommentár. Az összeállításunkba már csak a hivatalos magyar cím miatt is a tolvajbanda történetének 1960-as eredetijét választottuk, többek között Sammy Davis és Frank Sinatra főszereplésével, de mint tudjuk, van belőle remake bőven. Raboljatok pontokat!

9) Góóól 2. (r.: Jaume Collet-Serra, 2006) – Kivételesen nem felesleges a folytatás! Legyünk telhetetlenek!

10) A rádió aranykora (r.: Woody Allen, 1987) – Woody Allen klasszikusa nekünk, itthon maradottaknak szól, minek után a magyar labdarúgás és televíziózás szopatás-maratonja odáig fajult, hogy egy nézhetetlen csatorna, a DigiSport közvetíti a Debrecen első Bajnokok Ligája mérkőzését. Nem mennék bele, ki-hol hazudik, mert ezt a sportvezetők meg a médiások doktori szinten űzik ebben az országban, lényeg, hogy nem fogjuk látni a meccset. A fővárosban a 107.8, Debrecenben a 99.7 MHz-n jön be Kossuth rádió.

loki polygami11) Poligamy (r.: Orosz Dénes, 2009) – Kicsit magunk felé húz a kezünk: Orosz Dénes barátunk feltehetően az egyetlen debreceni polgár, akit jelen pillanatban aligha hoz lázba a Loki BL-szereplése, ám nézzük ezt el neki, hiszen épp első nagyjátékfilmjének utómunkálatain szorgoskodik. Bemutató most decemberben. Nehezen tudnánk eldönteni, mit kívánjunk, ki legyen addigra a sikeresebb debreceni. Még jó, hogy a kettő nem zárja ki egymást. UPDATE: trailer itt!

Ha van még ötleted a cserepadra, ne tartsd magadban!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kiságyúk - kritika
Következő cikk Tekerd vissza, haver! - kritika

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .