Kiságyúk (Sprængfarlig bombe), rendezte: Tomas Villum Jensen, írta: Anders Thomas Jensen, szereplők: Ulrich Thomsen, Nikolaj Lie Kaas, Mille Dinesen, Line Kruse, dán vígjáték, 90 perc, 2006., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A néző visszavág
Milyen filmek születnének, ha Mundruczó Kornél Győzikével, Fliegauf Benedek Fekete Lászlóval, Tarr Béla Kiszel Tündével forgatna közösen?
Ha a patkó alakú bajuszt viselő Tonny beszabadulna a Magyar Filmszemlére (amikor még volt), bizony az jelentené az igazi vérfrissítést a honi szakmának. Ki is ő valójában? Az átlagnéző. Jó, egy fokkal rosszabb bőrben van, éppen hogy kiengedték a pszichiátriáról, exfelesége féltve bízza rá a gyerkőcöket, egy utolsó esélyt felkínálva. Az öreg tragacs azonban megmakacsolja magát, így lecsúsznak Harry Potter legújabb kalandjáról. Mivel a csalódott lurkók mozira éhesek jobb híján betuszkolja őket a plakáton bőszen hirdetett „Mesterműre”. Az unalom hamar hályogot nyom a család szemére, amikor a ködös szimbólumok erdejében eltévedt kutyust feláldozzák a magas művészet oltárán, apu végképp bepöccen. A kártérítés első lépéseként kirakatrendezésbe fog, ám az igazáért folytatott kitartó küzdelme a társrendezői székbe juttatja. Hulladékszortírozó munkásból is válhat Kubrick?
A bájos ötlet kiagyalója az Ádám almáival egy életre megszeretett Anders Thomas Jensen. Az elmúlt másfél évtizedben a dánok új ösvényeket tapostak ki a filmkészítés terén. Bőven adtak és vettek értékes perceket életünkből. Létrehozták, igaz azóta csendben el is temették, a Dogma mozgalmat. Ezen filmünk is élcelődik, egyik alapszabályát cikizve, Tonny megkéri az operatőrt, hogy váltson át a kézikameráról, mire ő kétségbeesve esdekel: „de hát a főiskola óta nem dolgoztam úgy.” Ebbe a görbe tükörbe bizonyára otthon Lars von Trier is belenézett, de bátran szállítható a világ bármely pontjára, mert mindenhol van alany, ki tollászkodhat előtte.
A Kiságyúk egy kiérdemelt övön aluli ütés az álművészieskedő, önmaguknak dolgozó, közönségritkító direktoroknak, egy csipkelődő szatíra, amely nem igazán mar, és talán az egészben még több rejlett, ám a lyukakat buzgón betömködi Ulrich Thomsen és Nikolaj Lie Kaas sziporkázó játéka.
Ha szívesen fenéken billentenéd a díjesőben fürdőző világmegfejtő révedőket. Ha belefáradtál a családtagjaikon erőszakot elkövető, hosszú beállításba kövülő főhősökbe, kik fekete-fehér képkockákon agonizálnak órákig. Ha számodra sem egyértelmű, miért költői egy taknyos orr. Hogyan lesz a babapiskótából ostya és miért csak könnyes szemekben gyűlhet a valóság? Most végre röhögve elégtételt vehetsz!
No Comment