Bréking – Spongya Bob a Hangfoglaláson


Tanakodtunk egy ideig, továbbítsuk-e ezeket a képeket a B-oldalnak, aztán arra is gondoltunk, lehet, hogy inkább a Subbán a helye. Végül megtartottuk magunknak, hiszen Spongya Bob miatt szegről-végről van közünk hozzá, mégiscsak film. Talán tudjátok, hogy most hétvégén lesz a Hangfoglalás kiállítás, ahol az alább látható gitárok, dobok stb. is kaphatóak lesznek. Igen, jól látod, Spongya Bobot ábrázolják 🙂 Szerintem ez mókás! Sőt, gyakorló (ezt szó szerint értsd, még gyakorlom…) gitárosként és keresztapaként, főleg, hogy a gyerek él-hal a sárga szivacsemberért és időnként a kezébe kapja az én elektromos hangszeremet, semmi kivetnivalót nem látok benne, hogy piacra kerüljön a termék. Egyelőre ez még nincs így, sőt idáig csak Angliában és Németországban lehet kapni, illetve hamarosan a már említett kiállításon.

spongyabob gitar elektro j
spongyabob dobok 225 j spongyabob gitar akusztik 225 j

 

A képek szigorúan innen, innen és innen származnak, nem máshonnan.

***

Az alábbi hír komolyan meg bírt jelenni a RTL klubon: “Sorban állás a Jackson-film jegyeiért – Az egyik budapesti multiplexben tucatnyi magyar Michael Jackson-rajongó állt sorba, hogy az elsők között vehessék meg a jegyeket a filmre.” Elmondom, hogy mondják ezt bulvária határain kívül: azóta is max. 15-en gondolták úgy, egy hónappal a bemutató előtt jegyet kell venniük egy olyan filmre, ami egy meg nem valósult koncert próbáit tartalmazza, kiegészítve olyan kamu-interjúkkal, amin a gidák elmondják, hogy mekkora megtiszteltetés nekik most itt lenni. Ennél tényleg csak az volt viccesebb, amikor csóró Jacko halála napján “gyülekeznek a magyar rajongók annál a szállodánál, ahol a sztár a budapesti látogatása idején lakott”, illetve a mondatba valahogy belekeveredett a “tömegek virrasztanak” szóösszetétel is, ami persze a Los Angeles-i állapotokra vonatkozott, de hát bogozd ki. Aztán a kamera meg sehogy nem tudott úgy forogni, hogy a magyar fanatikusok száma többnek látszon négynél, ahogy ott bohóckodnak a Kempinski előtt, a portások meg csak röhögnek. Visszatérve: a This is It című akármit október 28-án mutatják be világszerte, és faramuci marketingfogásként csak két hétig fogják vetíteni a mozik. Nyilván már legyártották a DVD-ket, amik a harmadik héten kerülnek a boltokba.

***

Általában ódzkodom a direkt reklámtól, még ha kenyéradó munkahelyemről, a Filmklik.hu-ról van is szó, de most nem érzem eröltetettnek, hogy idevéssem: színházfilmeket tettünk ki az oldalra. Összesen tíz, a Katona József színház előadásában bemutatott és az MTV által rögzített színdarab egy pofás díszdobozban már eddig is kapható volt, most pedig le is lehet tőlünk tölteni. Van Három nővér, Tartuffe, Csirkefej meg A revizor is. Itt tudsz művelődni>>

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az idegenek whiskast vennének
Következő cikk Bűn, pornó, mocsok - szeptemberi tékába száműzöttek

1 Comment

  1. kimball
    2009. szeptember 30. szerda

    Szegény Jacko!……….Mit művelnek vele még a halálában is. Szerintem Ő örül “odafent” a legjobban, hogy ezt már nem élte meg……

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .