Jövőbelátunk


Átlépte a 100 milliós álomhatárt a Kick-Ass, amely ezzel harmadik hete tartja magát az amerikai box office lista élén! Az önjelölt szuperhős kalandjait április 16-án mutatták be a tengerentúlon, és bár az előzetes felmérések Robert Rodriguez a Grindhouse óta készülő Machete-jének jósoltak nagyobb sikert, a Kick-Ass alaposan seggberúgta Danny Treyo-ékat.

A jó hírünk megőrzése érdekében viszont itt szeretnénk leszögezni, hogy igenis Los Angelesig repültünk, csak hogy ne kelljen megvárni a három hónappal későbbi magyarországi bemutatót; hangsúlyozom tehát, hogy NEM fájlcserélőkről szereztük be a filmet, amelynek egyébként, ha már szóba jött, meglepően jól sikerült magyar feliratai találhatóak a vonatkozó site-okon. Voltaire-i szövegeket persze nem kell várnunk a szedett-vetett képregény-karikatúra tinisrác hőstetteitől, annál több poént! Fene gondolta volna, hogy Matthew Vaughn, aki sokkal inkább azzal került be az újságokba, hogy ő volt Guy Ritchie tanúja Madonnával kötött házasságakor, mint hogy megrendezte a Csillagport és a Tortát, egy ilyen Seltzer-Freidberg paródiákat idéző ötlettel kasszát képes robbantani. Vaughn marháskodása ügyesen kerüli a tini-vígjátékok fingásra és dugásra épülő tizenkettő-egy-tucat gegjeit, s helyettük, ha nem is mindig friss, de mégis új köntösbe öltöztetett helyzetkomikumokkal szerez kellemes másfél órát nézőjének.

Valamit persze sejthetett minderről a Lionsgate, hiszen már tavaly bejelentették, hogy a Sylvester Stallone rendezte, már most a dzsungelharcosok Fásy mulatójaként emlegetett The Expendables (Sly mellett olyan további nevekkel mint Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Dolph Lundgren, Jet Li, Eric Roberts, Mickey Rourke…) az eredeti áprilisi bemutató helyett öt hónappal később kerül csak a mozikba. Ezzel ők is elismerték, hogy a tavasz elsősorban a Kick-Assről fog szólni és nem a szupergrupról – és igazuk is lett!

 

Így aztán nem maradt más hátra, mint hogy mindenki árgus szemekkel figyelje Freddy Krueger holnap esedékes ébredését (hazai bemutató: december), úgy tűnik ugyanis a videóklipes Samuel Bayer A Nightmare on Elm Street-remake-jére vár a feladat, hogy letaszítsa a trónról a Kick-Asst. Bár itt a Hetedik sor szerkesztőségében megoszlanak a vélemények, hogy erre képes lesz-e. Nem, az Elm Street-et se a netről töltöttük le.

A fenti szöveget ne vedd készpénznek, nem kerültél idővákuumba (akármit is jelent az), a poszt mindössze a Flash Forward című most induló sorozathoz kapcsolódó játék része, amleyről A Jövő Emlékei blogon olvashatsz többet, illetve a többi pályázó bejegyzéssel is itt találkozhatsz. Szurkolj, hogy nyerjünk egy Blue-ray lejátszót!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 2012 kliséleltár
Következő cikk Boldogot Martynak!

No Comment

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..