Bréking – mindenki a szopóálarcra tesz


b2Gyakorlatilag szombat óta mindenki biztos benne, hogy az idei fődíjat csak a Bibliothéque Pascal nyerheti, az is aki le tudja írni helyesen a címet, az is, aki nem. (Én például lehet, hogy nem.) A sajtóvetítésen szinte hisztérikus hangulat alakult ki, a magukat médiákoknak hazudó egyetemisták stb. hada miatt a terembe egy rakás firkász nem jutott be, a filmszemle sajtófőnöke hosszasan alkudozott az emberekkel a bejáratnál, “nem Éva, ez most nem fog menni, értsd meg”, mert persze mind megsértődött, hogy miazhogy ő nem.

Hajdu Szabolcs filmje vizuálisan nagyon erős, sokkal inkább, mint bármi, amit eddig készített, de nem áll meg a parasztvakításnál. A film történet a történetben, egy álmokat látó román-magyar nő meséje; megszökik a falujából, felcsinálja egy gengszter, majd a nagyapja tartozását kiegyenlítendő elrabolják és Londonba viszik kurvának. Nem mondom, hogy ezt a filmet élveztem a leginkább, de kétség kívül tipikus fesztiválfilm. Helyesebben: tipikus fesztiválgyőztes film. Ezzel a zuhanyhiradó is így vélekedik, a 41. Magyar Filmszemlén a mitképzelezazorbán mellett ezt lehet a legtöbbet hallani. Eredményhirdetés ma este 9-kor, meglátjuk.

bibliothque

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kedvencem a filmszemlén: Kolorado Kid
Következő cikk Kilenc - kritika

13 hozzászólás

  1. 2010. február 8. hétfő

    Szerintem üres blöff. Ettől még én is azt hiszem, hogy ez fog nyerni, sajnos.

    De legjobban nem is az bosszant, hogy nulla sztori, innen-onnan lopott trükkök (Trasem Singh, Paradzsanov), Greenaway, stb., hanem az, hogy ez a “zseni” nem jön rá, hogy kedves felesége tökéletesen tehetségtelen. Sőt, még nem átallja gyermekekének altatási nehézségeit is megosztani a nézőkkel. És még ez fog nyerni? Erről is az orbán tehet. meg a gyurcsányi is.

  2. 2010. február 8. hétfő

    Töltsünk tiszta vizet, kolléga! Önnek melyik film a kedvence az idei termésből?
    A Gyurcsányi egy futsal-játékos, vigyázzunk 🙂

  3. 2010. február 8. hétfő

    Aha, közben lestem az asanimasa.blog.hu-ról, sz’al Köntörfalak 10-ből 9? Remélem, hamarosan látom, kíváncsi vagyok rá

  4. 2010. február 8. hétfő

    @zsollancs: A közönség is a Köntörfalakat választotta, kivételesen igaza is van. Nem tehetek róla, én már régen nem szeretem ezt a Hajdú gyereket. Olyan édes, simabeszédű helyes gyerek, semmi több. Egy jó filmje volt, a Nekropolisz és egy félig jó, a Fehér tenyér. A többi üres műmájerkedés. De abszolút jól látod, az ilyen filmek szoktak nyerni ilyen fesztiválokon.

    Az én listám: 1 – Köntörfalak
    2 – Czukorshow
    3 – Kolorádó Kid
    4-5 – Team Building és Vespa
    6 – a Pacskovszky-film
    7 – Bunkerember … 🙂
    aztán a futottak még.

  5. 2010. február 8. hétfő

    Bocs, hogy itt floodolok. De eljátszottam a gondolattal, hogy hát ott van a zsűriben a feLugossy Laca. Festő. Balog Gábor – fotós, operatőr. Keserű Katalin – művészettörténész, szintén képzőművészet. Velük szemben Török Feri illetve egy társadalomtudós, a Granasztói prof.. Lehet, hogy a Kardos-film fog nyerni, mintegy kinyújtott középső ujjként a massz felé? Bírnám.

  6. Szan_i
    2010. február 8. hétfő

    @efes: Érdekes hogy erre a nagy okosságra eddig viszonylag kevesen jöttek rá rajtad kívül, mivel eddig Hajdu Szabi (1 kivétellel) minden filmjében Török-Illyés Orsolya kapta a főszerepet. Ezek a filmek is mind megbuktak nem? 🙂 Nem mellesleg a jó rendezőt az teszi igazán jóvá, hogy jó filmektől “lop”. pl. Tarantino. Ebben az esetben viszont nem erről van szó szerintem. Bár az általad említett párhuzamok nyilván sok mindenkinek eszébe jutnak majd, ahogy más párhuzamok is. És pont ez a lényeg. Túl sok keresett párhuzam közt elveszik a lényeg, amiről ez a film más mint a többi. Más, és talán jobb is. Török-Illyés Orsolyára visszatérve nagyon karakteresen játszik minden szerepet, lehet nem szeretni, de ettől még nem lesz tehetségtelen. Ember ! Csak valaki, akinek a játéka Neked meg még egypár okostojásnak spec. nem tetszik.

  7. Szan_i
    2010. február 8. hétfő

    @efes: Okostojást természetesen én is idézőjelben értettem. 🙂 És persze nem rokonom a Hajdu családból senki.

  8. 2010. február 8. hétfő

    Jó sz.r a címe…

  9. 2010. február 8. hétfő

    @Szan_i: Egyik Hajdú-film se volt valami egetverő óriási siker, hiszen azt hadd ne tartsam sikernek, hogy valaki egy alsóbivalybasznádi mutyifesztiválon arany orsót kap a seggébe. A Fehér tenyér első fele jó volt, de a végével ott se tudott mit kezdeni. A többi igénytelen barkácsmű, semmi, nulla. Ennek a fimnek mi a sztorija? Egy mondat bazmeg. Ez még nem lenne baj, ha e mondta kapcsán valami valahová vivő asszociációs folyamot indítana el, de ehelyett elviszi a családot egy műroma-romantikus ajrópai csavargásra, nulla értelem nélkül. Ezermillió kelet-európai lány dolgozik nyugateurópai kupikban, akik nem hogy eljönni nem tudnak anyagi, egyéb okok miatt, de sokan bele is pusztulnak a kalandba. Az hogy a csaj visszajön, és még a gyerekét is visszakapja, az szimpla hazugság. Tündökletes álomvilág, ja. Egy csecsemőnek legfeljebb, aki most lát először filmet. Tarantinót meg hagyjuk, mert ő legalább dialógot tud írni. Hajdú nem.

    Csodálom, hogy eddig Hajdúnét nem szúrta ki senki, nyilván elámultak mélytüzű tekintetétől, mert már nincs benne. Aki mást állít, annak fogalma sincs a színészetről, mint szakmáról. Egyszóval benyalta megint az ország a simabeszédű, jajdeédes hajdú gyerek nyalókáját, és még veri is magát rá. Hát gratulálok bazmeg. Gondolom, nyilvánvaló, hogy nekem se rokonom ez a pöcs.

  10. fehéregér
    2010. február 8. hétfő

    @efes: Mulatok, ahogy dühöngsz (BOCS) de nem kiröhöglek…. én is egyre indulatosabb vagyok a rémesen gyenge magyar lufi-filmektől, aztán meg én sem kedvelem H.SZ. filmjeit ( a Fehér tenyér, ellentétben veled, nekem NAGYON nem tetszett) és én is csodálkozva tapasztalom, hogy mi a bánattól lelkesednek az Orsolya alakításától, a lány (asszony) valami idegesítő manírossággal próbálja leplezni, lefedni, hogy atyaég, nem tud játszani.

  11. 2010. február 8. hétfő

    @fehéregér: De mindegy is ez, hiszen maga a mesterzsenividékisrác mondta a díj átvevése után, hogy legalább jelzett sírba fog filmje eltűnni – ezért megérte. 🙂 Mármint ezért az első jó mondatáért.

  12. 2010. február 8. hétfő

    Anno volt egy extrem oldal szopoalarc nevvel.

  13. 2010. február 8. hétfő

    @twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: ne is mondd, ismertem az arcot, aki csinálta 🙂 beteg egy rohadék volt….

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .