Köszönjük, hogy nekünk dolgozott!


Egek ura

Ha George Clooney közölné Édesanyámmal, hogy elbocsátották állásából, talán annyira nem is lenne elszontyolodva. Mosolyára alapozhat majd egyszer az elnökválasztáson, azonban a mostani Oscar-jelölést Clooneynak Clooneyért, sőt a filmért és a rendezéséért is túlzónak tartom. Jóllehet a tavalyi esztendőt a moziban is végigkísérte a (minőségi)válság.

A Köszönjük, hogy rágyújtott! után egy szempillantás alatt váltam Jason Reitman drukkerré. Hamar bebizonyította, hogy jóval több apuka (Ivan Reitman a 80-as 90-es évek vígjáték-sikergyárosa) unatkozó fiacskájánál, aki beleszületett a mozi Mekkájába, s ha már a lehetőség adott volt, kipróbálta a filmrendezést. Koránál jóval érettebben tálalt embermeséivel Alexander Payne (Schmidt története, Kerülőutak) mellé ültetném az alkotótáborban.

 

Az Egek ura alapanyaga ígéretes: korunk legnépszerűbb sármőre keresztül-kasul röpköd az államokban, hogy szívtelen főnökök helyett tegye lapátra a hűséges dolgozókat. Két felszállás között alkalmi kapcsolatokban landol, s tulajdonképpen nincs kétségbeesve, hogy ennyiben merül ki az élete. Mígnem zsebrakéta munkatársnője olyan újító javaslattal áll elő, ami végleg földre kényszerítené.

Válságba kerülni könnyű, váltani nehéz, változni pedig szinte lehetetlen. Jason harmadik rendezése nálam a dobogó harmadik foka, először éreztem rajta a jótékony megvezetést. Reitman hősei általában okosakat mondanak, leszűrik az hétköznapok zaccát, most is így tesznek. Penge dialógok, mini fordulatok, olykor szomorkás, máskor édes, és összességében Vera Farmiga jelölése és a forgatókönyv nominálása jogosnak mondható.

Nem elhanyagolható, hogy felettébb praktikus tippeket kapunk a szakszerű csomagoláshoz, és az előnyös reptéri sor kiválasztásához, már csak ezért sem titulálhatjuk az Egek urát fapados járatnak.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Adalékanyag a moziban
Következő cikk What Just Happened? – Minden azzal kezdődött

3 hozzászólás

  1. Avatar
    Glamorous
    2010. február 21. vasárnap

    Kedves Író!

    Engedj meg egy hozzászólásnyi filozófálást!

    Amennyiben a forgatókönyvet egy magyar rendező birtokolta volna és a mi “Csányi Pistánk” játszaná a főszerepet és mondjuk a Banki szférából jól ismert “Emese” kapta volna a mellékszerepet nem hinném, hogy pozitív elbírálásban részesülne a film! /Bár Emese jobb lett volna az eredeti verzióban is/

    Igaz a magyar változat, az csak egy Malév járat lett volna Bécsig meg vissza de ha a millió dollárokat figyelembe vesszük egyáltalán nem érdemelte meg az XXL menüt ez a mozi!

    Szerintem fapados járat volt ez a javából, telis tele buta sorozatokat megszégyenítő jelenetekkel! És hogy Oscar jelölés??? Na neeeee…..

    Na nem török én filmkritikusi babérokra “de azért van egy-két szókincsem”!!! 😀

  2. Avatar
    2010. február 21. vasárnap

    @Glamorous: “van egy-két szókincsem” pedig ezért az egy mondatért én szívem szerint azonnal felvennélek magunk közé :-)))

  3. Avatar
    boros józsi
    2010. február 21. vasárnap

    Nekem jópofa volt a film,de kicsit tulzás is ahogy hirdették! Ja és pesze remélem nem rugnak ki senkit?

Leave a reply

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..