Bobby Sands a moziban


Hunger (Éhség), Michael Fassbender

h3poster1981-ban Bobby Sands több éve tartó – hülyén hangzik – protestálás után elgyengülve, csontsoványan, hallucinációk között, lassú és néma szenvedés után halt meg. Az IRA tagjaként került börtönbe, az északír Belfast közelében lévő Maze fegyházba. Halála után egy másik társa vette át az éhségsztrájkoló szerepét. Az ő halála után pedig egy harmadik. Összesen kilencen haltak éhen – önként.

A héten mozikba kerülő, Steve McQueen rendező keze alatt és a csodálatos Michael Fassbender főszereplésével készült  Éhség (Hunger) film mellett még hármat találtunk, amely Bobby Sands börtönéveit, ill. éhségsztrájkját veszi górcső alá.

Őt is anya szülte (Some Mother’s Son)
Rendező: Terry George
Bobby Sands: John Lynch

Az Európa Filmakadémia díjával is kitüntetett alkotás két elítélt édesanyja szempontjából vizsgálja a történéseket. Egyikük békepárti, a másik lelkes IRA-s. A főszerepben Helen Mirren.

Il Silenzio dell’Allodola (The Silence of the Skylark)
Rendező: David Ballerini
Bobby Sands: Ivan Franek

Az olasz rendező egyetlen filmet készített pályafutása során, azért sem kapott sok dícséretet. Itt a máshol nem annyira hangoztatott szexuális zaklatás is megjelenik a börtönfalak mögött.

H3-Halálblokk (H3)
Rendező: Les Blair
Bobby Sands: Mark O’Halloran

A manchesteri születésű Les Blair 1981-ben forgatott filmet az esetről H3 címmel (a Maze börtön H-alakú). A politikai-társadalmi kérdésekre különösen érzékeny rendező nálunk is ismert filmjei közül kiemelkedik a Tartózkodási engedély (egy Angliában érdekházasságot kötő egy iráni lányról szól), ill. a Stephen Rea főszereplésével készült Álnokság c. vígjáték.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Hockey is a Canadian Game!
Következő cikk Oscar süket 3. rész

6 hozzászólás

  1. 2010. március 3. szerda

    Nem jó film ez az Éhség, Zsolti. Kb. ugyanolyan erőszak- és szenvedés pornó, mint pl. a Passió volt. Én gyűlöltem nézni és nem azért, mert felkavart, vagy megérintett, hanem azért, mert olyan manipulatív, mint egy sematikus termelési film az ötvenes évek elejéről. Vagy még jobban.

  2. 2010. március 3. szerda

    erre mit mondjak, én A passión is bőgtem :-)))
    hát ez van, amikor magadénak érzed a filmet (mindkétszer a katoliczmus nálam), szóval én szeretem… jó, nyilván ennél összetettebb: szerintme képileg zseniális. manipulatív… ez igaz, képes publicisztika. bár ezzel a némasággal szerintem azért még vissza is fogja magát… a rendőrök árnyalásával pedig még csak nem is olyan radikálisan egyoldalú. szerintem

  3. 2010. március 3. szerda

    @zsollancs: hát, mondjuk én nem tudom katolikus szemmel nézni, mert nem vagyok az. 🙂 akkor nem mondom azt sem, hogy általános isi osztálykiránduláson az egri bazilikában, mise közben nyomtam be a haver táskamagnóján a play gombot. sex pistols kazi volt benne… nem mondom, hogy átgondolt ateista világszemléletem vezetett erre az amúgy elítélendő cselekedetre, de a kenetteljes, hatásvadász szólamoktól már akkor is irtóztam. de természetesen megérinthet a film bárkit, még ha nem is egy ír terrorista barátja/rokona.

  4. 2010. március 3. szerda

    persze, túloztam, ma már én se gyártok bombákat, a sex pistols viszont nem kevésbé hatásvadász 2010-ben :-PPPP
    de jót bulizunk rá a szigeten anno

  5. 2010. március 3. szerda

    @zsollancs: nem 2010-ben!!!!:D általános iskolában, ezernyolszáztízben..:P

  6. 2011. június 3. péntek

    […] elsősorban, mint egy a Cartoon Networkről leesett Supermanről), akit többek között Bobby Sands börtönéveit taglaló Éhség, Tarantino Becstelen Brigantyk és a 2009-es év egyik legjobb független filmje, az Akvárium c. […]

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .