Égenjárók (The Sky Crawlers)


Zoltanek tollából:

genjárókMamoru Oshii, a Páncélba zárt szellem rendezője úgy gondolta, hogy kultikus filmje ötletét teljesen lecsupaszítja, és egy merőben más szituációba helyezi. Jelen esetben egy pilóta a főszereplő, aki múlt nélkül érkezik egy ki nem mondott ország repterére, hogy átvegye egy eltűnt pilóta gépét. Ennél többet nem nagyon lehet direktben megtudni a sztoriról, ugyanis a végletekig le van egyszerűsítve a történet. Rengeteg a csönd és a semmittevés, ami egy átlag nézőt a popcornba menekítene, de egy idő után rájön az ember, hogy valami mégiscsak van ebben a filmben. Nem a csatajelenetek, ami animációs filmhez képest meglepően professzionálisan van összerakva, nem is a csodásan megrajzolt hátterek, vagy összességében a hangulat. Hanem mert a néző tudja, hogy ilyet még sosem látott, de mégis ismerős. Ahogy a sok némaságban felfedezzük, hogy a japánul beszélő szereplők mintha az USA-ban lennének, de a reptértől pár száz kilométerre Lengyelországban vannak; hogy miért van is meg nincs is múltjuk a pilótáknak, akik mindannyian kölykök; hogy miért van két szereplőnek ugyanolyan szokása, vagy hogy a csatákat miért konferálják ilyen profi módon a tv-ben meg hogy miért is olyan őszintén kedves a prosti a hősünkkel első találkozásukkor.
Nem éppen közönségbarát film, kellő türelem kell hozzá, és bevallom, most is szívesen lenyesnék fél órát a filmből, mert feleslegesen elnyújtott. De ha egyszer a történet összeáll(nekem pl. aludnom kellett rá), az olyan élményt okozhat, amit kevés film tud mostanában adni.

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Alice Celebországban
Következő cikk Ki nyer ma?

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .