Fülesek a gyerekkorból


Már-már eltűnt a szelektív memória szemétledobójában az fontos a tény, hogy gyerekkorunk egyik legmeghatározóbb szereplője a nyúl volt.

Bob és Bobek

Lakásgondokkal küzdő két csehszlovák nyúl, akik hélium hatására csak magas hangfekvésben, szótagolva tudnak kommunikálni. Bob: Schobert Norbert elődje, kényszeresen tornázni akar, míg Bobek az átlag magyar futballista, rém lusta. (Vigyázat! A rajzfilmben erős fény és hanghatások!)

No, megállj csak!

A talán a legjobb dolog, ami az egykori Szovjetunióból érkezett. Bár a Farkas ellopja a showt. Igazi Haragban a világgal figura, iszik, bagózik, fittyet hány a törvényre és divatba hozta a rózsaszín inget. A kisiskolásnak öltöztetett Nyúl csak bambul ki fejéből, ennek dacára mindig győzedelmeskedik. Remek zenei körítéssel!

A kockásfülű nyúl

A Pannónia Filmstúdió szülötte, az első animált kukkoló. Szerény körülmények között  egy öreg bőröndben éldegél a Wekerlén, egy tízemeletes panel legtetején. Pszichedelikus szerek segítsége nélkül repül és Mr. Wolfnál is nagyobb problémamegoldó. Távcsövét Carl Sagantól kapta ajándékba.

A legkisebb ugrifüles

A honi animációs ipar krémje bábáskodott felette, mind író és kivitelező vonalon (Bálint Ágnes, Csukás István, Dargay Attila, Foky Ottó). Az öntelt bábnyúlnál sokkal szerethetőbb a nazális Haumann Péter hangon megszólaló tüskéshátú barát.

Roger nyúl a pácban

Kiváló példa arra miként épül be az animáció a hétköznapjainkba és, hogy a Nyúl legjobb barátja is lehet az ember. Noha Amerikában Tapsi Hapsi az első számú répafaló sztár, nálam tízévesen szőnyeg alá söpörte Roger.

Gyalog galopp

És a végére egy nyúl, ami miatt évekig villany mellett kellett aludnom. Gyorsan ki is tesszük a 18-as karikát. Kizárólag erős idegzetűeknek!

Ezúton is kívánunk mindenkinek: Fitnessz sonkát, kemény tojásokat, orrbarát pacsulikat és másnap gondmentes feltámadást!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Színészkedő politikusaink
Következő cikk S lőn megint Akkezdet...

No Comment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .