A 2003-as Belleville randevút követően bevéstem elmémbe Sylvain Chomet nevét. Hayao Miyazaki mellett az utolsó mohikánok egyike, aki megpróbálja életben tartani a klasszikus animációt, s teszi mindezt úgy, hogy főképpen a felnőttekre épít. Olykor melankolikus, ámde Amelie léptékű emberismerettel és életszeretettel bíró munkáiban mindig is ott lebegett Jacques Tati szellemi öröksége Ennél nagyobb önigazolásra pedig nincs is szükség, friss remeke The Illusionist Tati egyik fiókban heverő törénetéből született, ráadásul a címszereplő rajzolt verziója sem véletlenül hasonlít a zseniális komikusra.
Tati, a burleszk utolsó óriása. Így nyaralt Hulot úr 1953-ban.
Egy apró bizonyíték, hogy Sylvain Chomet nem csupán rajzolt figurákkal dolgozik kiválóan. A Párizs, szeretlek! legkedvesebb epizódja is az ő keze munkája.
Noha nem volt még annyira letisztult, ennek ellenére már az első munkája Az öreg hölgy és a galambok is kiérdemelt egy Oscar-jelölést ért.
No Comment